2016. október 28., péntek

Románia az utolsók között Európában

2016. október 28., péntek, Belföldi hírek

Románia az utolsók között van Európában, ami a kutatásra fordított befektetés összegét illeti – jelentette ki Adrian Curaj, a kormányfő innovációért és tudományos fejlesztésért felelős magas rangú képviselője egy Kolozsváron tartott konferencián.

A Curaj által ismertetett adatok szerint ebben az évben a hazai bruttó termék mind­össze 0,32 százalékát fordították kutatásra, igaz, ez a tavalyi összeghez képest 30 százalékos növekedést jelent. Ugyanakkor Románia rosszul, egészen pontosan az utolsó helyen áll az innovációra elkülönített európai uniós alapok lehívásával is. Forrás: www.3szek.ro

Románia az élvonalban

2016. október 28., péntek, Belföldi hírek

Több mint hárommillió román állampolgár dolgozik külföldön, Románia így a negyedik helyen áll az Európai Unióban a kivándorolt polgárai számának tekintetében – derül ki az Egyesült Nemzetek Szervezetének jelentéséből.

A Világbank adatai arra utalnak, hogy 2015 végéig mintegy négymillió romániai személy költözött véglegesen külföldre, az általuk Romániába küldött pénz összege eléri a 3,2 milliárd dollárt. A legtöbb pénzt Olaszországból utalták át (937 millió dollárt), a második Spanyolország (740 millió dollár), a harmadik helyen pedig Németország áll 422 millió dollárral. Forrás: www.3szek.ro 

2016. október 23., vasárnap

Mobil sörértékesítő kiskocsi

MOBIL SÖRÉRTÉKESÍTŐ KISKOCSI
KÖNNYEN MEGVALÓSÍTHATÓ ÜZLETI ÖTLET

Aki szereti a társasági életet de józan tud maradni és ő maga le tud mondani az ivásról, annak érdekes üzleti ötlet lehet a mobil sörkocsi működtetése. Fel kell deríteni, hogy hol tartanak népünnepélyeket, tömegrendezvényeket, oda kell menni egy feltöltött mobi sörkocsival, és fel kell szolgálni az ízletes, jól behűtött, finom sört. Mielőtt azonban útnak indulnánk, tanulmányozni kell az országos rendezvénynaptárt. Ha valakinek lehetősége van arra, hogy sörkocsikat vásároljon, de nem szeretné ő személyesen árusítani a folyamatosan keresett, kedvcsináló nedűt, alkalmazhat olyan vállalkozási formát is, melynek működtetésével a befektető vállalkozó mindössze csak bérbeadja mobil sörkocsiját, kocsijait rendezvényszervezőknek bérleti díj és letéti díj ellenében.

Ehhez a legnagyobb beruházás a mobil sörkocsi(k) megvásárlása vagy bérlése, de aki ügyes, az esetleg sörgyárakkal tud olyan szerződést kötni, melynek értelmében egy sörgyár átvállalja az indulóköltségek egy részét. Ilyen esetben viszont garantálni kell, hogy a vállalkozó csak az adott sörgyár söréből évente legalább ennyi vagy annyi hektoliter sört értékesít.

2016. október 18., kedd

Hordókocsma, söröző

HORDÓKOCSMA, SÖRÖZŐ
ÚJABB PÉNZTEREMTŐ VÁLLALKOZÓI ÖTLET
Két német asztalosmester arra jutott, hogy zavartalan ünneplésre és bensőséges beszélgetésre a legjobb hely egy hordó, és kifejlesztették az úgynevezett gasztro-hordót sokféle változatban.

Rábírtak éttermeket a tesztelésre, és azt tapasztalták, hogy a hordókban a vendég több időt tölt és többet fogyaszt, mint egy normál borozóban/sörözőben, és így nő a vendéglős forgalma.

Gyártottak álló és fekvő hordót, ventilátorral vagy fűtéssel ellátott hordót, és padokkal vagy körülállható asztalokkal ellátott hordót. A Keitel & Hesse asztaloscég mindenféle egyéni kívánságot is teljesít.


Egy hordóba maxImum 10 személy fér el. A hordó vörösfenyőből készül, amely ellenáll az időjárás viszontagságainak. A hordókat fel lehet állítani éttermen belül, vagy egész évben a szabadban. A hordót használják például vendéglősök dohányosok számára elkülönített helyként, sőt használják szaunahordóként, kerti hordóként, kocsmaként, borozóként, vagy gyorsimbiszként is.

2016. október 8., szombat

Kistermelők nagy áruháza

MINDEN HÉTRE VAN EGY ÖTLET. KISTERMELŐK NAGY ÁRUHÁZA


Környékünkön voltak kisebb-nagyobb próbálkozások a helyi termékek értékesítésére, de eléggé gyengék etéren a pozitív eredményeink. Pedig a jellegzetes hazai székely-magyar termékek ismerete, eladása sokkal nagyobb promotálást és felfuttatást érdemelne. Egyik alkalmazható módszer, mely a hazai sajátos termékek felfuttatására, nagyobb sikerek elérését tenné lehetővé, nem más, mint a kis hazai gyártók, székely-magyar kisvállalkozások nagy áruházának a létrehozása, beindítása.

Akárcsak Erdélyben és Székelyföldön, úgy Magyarországon is voltak hasonló kisérletek, már sokan szerettek volna valamit tenni a kis magyar gyártók támogatásáért, de legtöbb esetben, beletört a foguk. Nemcsakhogy a kezdeményezések sorra megbuktak, hanem még abban sem sikerült dülőre és közmegegyezésre jutni, hogy tulajdonképpen mi számít még magyar terméknek a globalizáció korában.

Hasonló képpen zajlottak az ilyen irányú ügyeskedések más európai országokban is, míg végül a németek, mindenki másnál valamivel többet tudtak felmutatni. Bár Németországban is sokáig elakadtak az ilyen irányú kezdeményezések, végül két fiatal német vállalkozó átvágta a gordiuszi csomót, és kitalált egy üzleti sikermodellt, amivel mindenki jól jár. Ez a modell az anyaországi magyaroknak, de más országokban élő magyaroknak is, így Erdélyország és Székelyföld magyar termelőinek is jól jöhet, minden bizonnyal tanulságos lehet.

A két német fiatal, egy szabadfoglalkozású újságírónő, és egy profi fotós, meglehetősen jó eredményt ért el. Nem érdekelte őket hogy a gittegyletek és bizottságok szerint mi számít német árunak, hanem ők adtak egy saját meghatározást: azok a termékek, amelyeket legalább 50 %-ban Németországban német munkaerő állított elő, azok mind német a hazai termékek csoportjába tartoznak.

2016. október 2., vasárnap

Amatőr körzeti szakácsok hálózata

AMATŐR KÖRZETI SZAKÁCSOK HÁLÓZATA
VÁLLAKOZÓI ÖTLETEK MINDENKINEK

Önmegvalósító vállalkozást indíthat minden olyan érdeklődő is, aki szeret finom ételeket főzni és amatőr körzeti szakácsként szeretné megkeresni a kenyerét. Mindössze arra van szükség, hogy a vállalkozás létrehozásában érdekelt egyén vállalja fel az amatőr körzeti szakácsok hálózatának kiépítését. Amennyiben olvasóink úgy hiszik, hogy nálunk ez lehetetlen, igyekszünk gyorsan megnyugtatni, hogy vannak már a nagyvilágban sikeresen működő hálózatok.
Egy holland szájt (honlap) lehetővé teszi, hogy főzni szerető amatőr szakácsok készítsenek és biztosítsanak finom fogásokat a lakókörzetükben élő, munkába járó, elfoglalt embereknek. Ez egy szabadpiaci vállalkozás, mely jelentős kasszasikereket valósított meg. Így joggal feltételezzük, hogy környékünkön is működhetne hasonló szolgáltatás.
A szpecifikus vállalkozás lényege, hogy aki úgynevezett lakókörzeti szakács szeretne lenni, annak - ahogy a hollandiai mintában olvasható - a létrehozott cég( KFT, PFA, EV) webszájtján fel kell töltenie az általa kínált ételkülönlegességek, fogások fotóit és leírását, meg kell adnia, hogy mikor lehet elvinni az ételt, és az mennyibe kerül.

2016. szeptember 23., péntek

Kiszuperált barakból divatüzlet

KISZUPERÁLT BARAKBÓL DIVATÜZLET
MUNKANÉLKÜLIBŐL HÍRES BUTIKOS

Pénzteremtő vállalkozói ötletek, ingyen !


Egy Kathi nevű német áruházi eladónő elveszítette a munkáját, amikor szerelméhez költözött vidékre, ahol egy évig nem talált munkát. Talált viszont egy elhagyatott kerekes kiszuperált építkezési konténert, amilyennel építőcégek szoktak felvonulni építkezésekre. Az az ötlete támadt, hogy ezt az elhagyott rossz állapotú kerekes konténert felújítja, felállítja a környék egyetlen nagy szupermarketjének a parkolójában, és ebből árul majd divatcikkeket.

A mobil barak kiszépítése és kifestése pár hétig tartott, a 12 négyzetméteres konténerbe max. 500 cikk fér. Kathi ezt felállította a szupermarket parkolójába és nagy betűkkel ráírta, hogy „Kathi divatmobilja”. Itt árul ruhákat, harisnyákat, pulóvereket és bizsut. Hetente egyszer megy áruért a Hamburgi Divatcentrumba, de mivel nem kell bérelnie drága bolthelyiséget, ezért az árut olcsón tudja adni. Mivel például egy divatos pulóver nála csak

2016. szeptember 17., szombat

Sportriportok csengőhangként

SPORTRIPORTOK CSENGŐHANGKÉNT
PÉNZTEREMTŐ VÁLLALKOZÓI ÖTLETEK
Az összeállított sportriport megrendelője különböző szerepköröket tölthet be. Esetünkben, a gólokat védő vagy elhárító személy nem más, mint a jó eredményeket felmutató vásárló, „a kapus”.
A mobiltelefonok itthoni piacán sokféle csengőhangot lehet kapni, csak épp olyat nem, láttunk hallottunk például, melyben a sportriporter történelmi hangfelvételen őrjöngve bemondaná Puskás Öcsi góóóóóóólját, és hallani lehetne ahogy a stadionban ordítanak, tombolnak a szurkolók. Német vállalkozók ezt az ötletet továbbgondolták, és egyenesen személyre szabott mini sportriportokat árulnak csengőhangként.
Ez azt jelenti, hogy a csengőhangot megrendelő ügyfél megadja nevét, és azt is, hogy melyik híres focimeccs legizgalmasabb pillanatait szeretné felelevenítve hallani, kik legyenek a sztárok, mi a kedvenc csapata, ki legyen az ellenfél. A német vagy akár székelyföldi vállalkozás vagy cég sportriportere ekkor a valódi kapust behelyettesíti a megrendelő nevével, és úgy veszi fel a sportriportot az eredeti hangfelvételek alapján, mintha a megrendelő lett volna a kért meccsben a kapus. Tehát ha a csengőhangot Kovács Béla vagy Nagy József rendeli meg, akkor a sportriporter azt

2016. szeptember 7., szerda

Öt szuperhős - testrészeink szakértői

ÖT SZUPERHŐS - TESTRÉSZEINK SZAKÉRTŐI
ORVOSI KÉPREGÉNYEK BETEG GYEREKEKNEK

A súlyos betegségekben szenvedő gyerekek és kortársaik gyakran nem értik meg a betegségeket vagy a szükséges orvosi kezelések módját. Ezért egy Új-zélandi képregény kiadó gyerekeknek betegségekről szóló képregény sorozatot adott ki.

A „Medikidz” sorozat öt szuperhőst mutat be, akik egy-egy testrész szakértői. A sztorik szórakoztató és felvilágosító stílusban próbálnak meg a gyerekeknek mesélni súlyos orvosi problémákról. A sorozat eddigi kiadványai foglalkoztak a leukémiával, epilepsziával, cukorbetegséggel, a HIV-vel és a túlmozgénykonysággal és figyelemzavarral. A könyvek a gyerekeket felkészítik arra, hogy kevésbé féljenek ezektől a betegségektől. A tartalmat

2016. augusztus 29., hétfő

Marcipános telefontorta - nagyon menő !

JAPÁN CUKRÁZDA LETT HÍRES ÁLTALA, DE NÁLUNK IS LEHET SIKERE!

Gondoltak egy merészet a vállalkozók értékteremtő szellemével megáldott cukrászok, és megalkották a Mobiltelefon párját, csak hogy ez alkalommal, ízletes, finom édességek alapanyagaiból, azaz torta formájában került a nagyérdemű fogyasztok látókörébe, majd az asztalára, mint cukrászati sikertermék. És képzeljétek, nem is akármilyen eredményekkel dicsekedhet egy japán cukrászda munkaközössége, mely a "telefontorta" forgalomba állításából, világszintű hírnevet szerzett magának, cukrászlaborjuk nagyon keresett vállalkozás lett.

A kép bal oldalán egy mobiltelefon (ún. iPhone) alakú marcipános csokoládétortát látunk, a jobb oldalon pedig egy valódi (iPhone) mobiltelefont.

Alkotói, egy vidéki japán cukrászda alkalmazottai, azért készítették el és dobták piacra, mert édességlaborjuk vezetői szerettek volna kitörni a szürkeségből és a cukrászdák közötti versenyből. Így, néhány évvel ezelőtt, nagy lelkesedéssel nekiláttak és megalkották ezt a világon egyedülálló tortaformát fiatalok számára. Azóta a fotó bejárta a világot, és most a modern technika rajongói mind ilyen tortát szeretnének enni. A japán cukrászda