Környékünkön voltak kisebb-nagyobb próbálkozások a helyi termékek értékesítésére, de eléggé gyengék etéren a pozitív eredményeink. Pedig a jellegzetes hazai székely-magyar termékek ismerete, eladása sokkal nagyobb promotálást és felfuttatást érdemelne. Egyik alkalmazható módszer, mely a hazai sajátos termékek felfuttatására, nagyobb sikerek elérését tenné lehetővé, nem más, mint a kis hazai gyártók, székely-magyar kisvállalkozások nagy áruházának a létrehozása, beindítása.
Akárcsak Erdélyben és Székelyföldön, úgy Magyarországon is voltak hasonló kisérletek, már sokan szerettek volna valamit tenni a kis magyar gyártók támogatásáért, de legtöbb esetben, beletört a foguk. Nemcsakhogy a kezdeményezések sorra megbuktak, hanem még abban sem sikerült dülőre és közmegegyezésre jutni, hogy tulajdonképpen mi számít még magyar terméknek a globalizáció korában.
Hasonló képpen zajlottak az ilyen irányú ügyeskedések más európai országokban is, míg végül a németek, mindenki másnál valamivel többet tudtak felmutatni. Bár Németországban is sokáig elakadtak az ilyen irányú kezdeményezések, végül két fiatal német vállalkozó átvágta a gordiuszi csomót, és kitalált egy üzleti sikermodellt, amivel mindenki jól jár. Ez a modell az anyaországi magyaroknak, de más országokban élő magyaroknak is, így Erdélyország és Székelyföld magyar termelőinek is jól jöhet, minden bizonnyal tanulságos lehet.
A két német fiatal, egy szabadfoglalkozású újságírónő, és egy profi fotós, meglehetősen jó eredményt ért el. Nem érdekelte őket hogy a gittegyletek és bizottságok szerint mi számít német árunak, hanem ők adtak egy saját meghatározást: azok a termékek, amelyeket legalább 50 %-ban Németországban német munkaerő állított elő, azok mind német a hazai termékek csoportjába tartoznak.
