2017. november 24., péntek

Köszönetnyilvánítás

(Mentor program 2)

Teljes szívemből köszönetet mondok, kissebbik fiamnak Hunornak, mert a szerkesztés során, rengeteget dolgozott, segített. Ő a Babeș - Bolyai Tudományegyetem Sepsiszentgyörgyre kihelyezett Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Tanszék vállalatgazdaságtan szakán végzett, okleveles közgazdász, aki szabad idejében tehetséges, szabadúszó reklámgrafikus. Könyveim elkészítésénél mindvégig mellettem állt, és az én mércém szerint, zseniális ötleteivel, irígylésre méltó türelemmel, csodákat művelt előző könyvem borítójával(a zöld színű könyv), és most a másikkal is(alsó fotó). Számomra ez nagyon fontos, hisz a megragadó könyvborító nélkül, ezen szellemi értékek eladhatatlanok lennének. Jelentős szerkesztői hozzáértésről tett tanúbizonyságot, több alkalommal kellett rendszergazdaként is közbelépnie, (mert előtördelés, képbeillesztés, szerkesztés stb. közben számítógépemen lebénítottam a rendszert), és néha a megvalósíthatatlanság határain lebegő ötleteim életrekeltésénél, kiválóan kezelte a 3dmax programot. Hálám és elismerésem mellett apai elfogultság nélkül megjegyzem, hogy a benne rejlő jóhiszeműségre és segítőkészségre büszke lehetne az egyeteme.

Incze Ibolya újságíró és szerkesztő, a Háromszék című független napilap munkatársa, szintén  kiemelkedően fontos munkát végzett. A Sikerakadémia rovat beindítása óta, éveken át kiváló szakértelemmel gondozta írásaimat, melyek az általa javasolt formában kerültek a lapba és a kötetekbe. Köszönet érte.

És hogy hagyhatnám ki, drága édesanyámat,  Főcze Tóth Margitot, a hajdani csíkjenőfalvi ífjú hajadont, aki a Hargita megyei Gyimesekbe, Farkaspallóra és Háromkútra kihelyezett tanítóként, iskolaigazgatóként – félévszázados, megpróbáltatásoktól és szenvedésektől nem mentes négygyermekes édesanyaként, de személyes hivatali életpályáján keresztül is – a maradandó szellemi értékteremtés ösvényeire kalauzolt. Hálás köszönetem ezért neki. Nincsen már közöttünk. Valahol egy magasabb szintű dimenzióban, csillagok közti iskolákban, időtlen időkig végzi hivatását, de tudom, ilyenkor nagyon büszkén tekint le ránk. Pihenése legyen csendes, emléke áldott !  

Köszönettel és rendkívüli elismeréssel tartozom továbbá Gecsei Katalin, anyaországi szakfordító-újságírónak, aki holland, angol és német nyelvterületeken folytatott kutatásainak eredményét, az üzleti ötletek gyűjteményét felhasználásra, romániai honosításra, átalakításra,  rendelkezésemre bocsátotta.

Külön köszönetem, Dr. Nagy Attila egyetemi adjunktusnak, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjának, aki  nagy segítségemre volt  előző könyvemre vonatkozó, őszinte baráti kritikájával, melynek következtében a szerkesztők és korrektorok sokkal jobbá varázsolták a kiadandó kötetet. (Folytatjuk)

Mentor program 1                                                                                  Mentor program 3

Rendhagyó mentor program újratöltve


TALÁLD FEL MAGAD AZ ÉLET LABIRINTUSÁBAN
( Mentor program 1)

foto:pixaboycom

Ajánlom szeretettel, újratöltött rendhagyó mentor programomat, a hazai és nemzetközi tudományos kutatásokat, gazdasági elemzéseket, pénzügyi ismereteket, az értékteremtő vállalkozói kultúra fejlődését, az emberi civilizáció evoluciójának hullámzó trendjeit nyomonkövető, olvasó, kutató, elemző, és a közérthetőség szintjére egyszerűsítő, sikerre, öngondoskodásra, önmegvalósításra, a szülőföldön való megmaradásra, érvényesülésre és boldogulásra valamint a közjó szolgálatára, földi boldogságra serkentő sorozatomat, jobb sorsra érdemes embertársaimnak.


Pontosabban kiknek is szól e rendhagyó karrier választási és életmenedzselési mentorálás? Elsősorban a pályakezdő, életcél kereső, alkotásra termett fiataloknak, középiskolás diákoknak, és egyetemi hallgatóknak, vállalkozó szellemmel megáldott gyermekeinknek.

Remélhetőleg, válogatott anyagaim sokat segítenek, továbbá, a felnőtt korú, mókuskerékbe ragadt, ”sziszifuszi kőgörgetést” művelő honfitársaimnak is, akik a földi élet zsákutcáiban, képzett hegymászókat is könnyen lestrapáló, meredek lejtőkön és emelkedőkön, egy szebb, jobb és élhetőbb élet várományosaiként, naponta megküzdenek a létfenntartás könyörtelen démonaival, éjt nappá téve robotolnak, gürcölnek családjaik testi, lelki, gazdasági jólétéért, az anyagi védettségük, -biztonságuk, és pénzügyi függetlenségük érdekében. Azoknak a rendkívüli, jó tettekre hajlandó keresztény földlakóknak, akik szeretnék saját sorsuk, és életük irányítását a kezükbe venni.

Hiszem ugyanakkor azt is, hogy a bejegyzések - a közeljövőben nyomtatásban megjelenő újabb könyvem alkotó elemei - hasonló, pozitív energiákat sugárzó, életerő ébresztő, és cselekvésre serkentő módon, megfelelő életpálya-orientációs ”mankóként” szolgálnak majd minden magyar nyelven olvasni tudó és szerető nemzet fiainak – bárhol is éljenek a nagyvilágban.

2017. november 12., vasárnap

Idősek boltja, mint üzleti ötlet

MEGSZÉPÍTI AZ ŐSZBEHAJLÁST
Egy holland vállalkozó néhány éve létrehozta Hollandiában az idősek boltját, mely azóta már számos más országban is sikeresen működik. Ez a bolt időseknek (55 év felettieknek) olyan termékeket árul, amelyek az öregedést kellemesebbé, kényelmesebbé teszik. A bolt mottója ez: „egy olyan bolt, amely megszépíti az öregedést”. Áruválasztékát boltfiókokon és egy webbolton keresztül árulja.
A választék nagy, és kaphatók egészségvédelmi termékek éppúgy, mint hobbi és szabadidős termékek vagy bútorok, riasztórendszerek, telefonok, gms-ek, segédeszközök rosszul látóknak, ágyak, székek és millióegy más termék. Ezek, mint már említettük, olyan kedvező áron kínált termékek, amelyek az öregedő ember számára kényelmet és egy kis luxust biztosítanak, de az idős átlagember sokszor nem is tud ezek létezéséről. A kínálat rendszeresen új termékekkel bővül.
Ezeknek a termékeknek a segítségével az idős ember saját lakásában tovább maradhat önálló.
A vállalkozás hiányt pótol a piacon, nagy jövő előtt áll, és nem érzékeny a válságokra. Éppen ezért Erdélyország régióiban, Székelyföldön is üzembe helyezhető, ha akad olyan vállalkozó kedvű érdeklődő, aki látja benne a fantáziát. Ismert statisztikai adat, hogy országunkban sokkal több nyugállományba vonult személy tengeti-lengeti az életét, mint amennyien munkahellyel rendelkeznek. Attól nem kell tartani, hogy nem fognak vásárolni, hisz minden racionálisan gondolkodó ember érdekelt abban, hogy hátralévő földi életét a lehető legjobb körülmények között, kényelemben tölthesse el (Gecsei & Főcze).
Webszájt: www.ouderenwinkel.nl
Szöveg: weblap 
Fotó: corbis images jogtiszta fotóadatbank 

2017. november 2., csütörtök

Kallódó ingatlanok átalakítása szállodává

INGYENES PÉNZTEREMTŐ ÜZLETI ÖTLET
Sok nem szállodának épült ingatlan, főleg nagy irodaház kallódik az ingatlanpiacon, és nem találnak rá se bérlőt, se vevőt, se megfelelő új funkciót. A Qbic holland szállodalánc olyan újszerű megoldást kínál, amellyel az ilyen ingatlanokat át lehet alakítani alapszolgáltatásokat nyújtó divatos szállodákká (úgynevezett “no frills chic” hotelekké).
Az alapötlet az, hogy minden funkciót, amire egy szállóvendégnek szüksége lehet, beépítenek egy 7 négyzetméteres kockába (kubiba). A kockába kerül egy minőségi svéd márkagyártótól származó ágy, egy asztal, egy TV, DVD-lejátszó, dizájn fürdőszoba, zsinór nélküli Internet és állítható színes hangulatvilágítás. Minden üres szobába csak a kubi kerül egy formatervezett székkel, ami által a szoba szellősnek és nagynak tűnik.
A másik elem az önkiszolgálás filozófia. Minden önkiszolgáló rendszeren történik a bejelentkezéstől az étkezésig. A vendégek egy önkiszolgáló terminálnál jelentkeznek be, és automatában vásárolhatnak bort, édességet, tampont, bármit. Szobaszerviz nincs, a szálloda egyetlen közösségi helyiségében viszont felszolgálnak reggelit. A Qbic lánc „easy Jet pricing" árazási modellt alkalmaz, azaz aki jó előre rendel szobát az akár már 39 euróért megszállhat a szállodában, de a későn jelentkezőknél a kereslettől függően az ár akár a háromszorosára vagy négyszeresére is emelkedhet.

2017. szeptember 24., vasárnap

Spirál alakú süllyesztett borospince

PÉNZTEREMTŐ VÁLLAKOZÓI ÖTLET EZ IS !
Spirális formájú borospincéket építhetünk minden házba és lakásba, ha nemcsak a jó pálinkát szeretjük.
Az emberek rendszerint azt hiszik, hogy magán borospincéje csak a felső tízezerhez tartozó embereknek lehet, akik nagy ódon és drága házakban, villákban laknak. Egy brit cég, néhány évvel ezelőtt arra vállalkozott, hogy megváltoztatja ezt a cáfolható felfogást és megfizethető előregyártott pincék beépítését vállalta szinte bármilyen lakásba vagy házba, írja a .springwise.com holland blog.
A spirális pincék kis tárolóhelyek, amelyeket be lehet süllyeszteni a földbe földszinti lakásokban vagy garázsokban. A pincében maximum 1900 palack bort lehet tárolni, és a spirális formájú pincében a föld biztosítja a szigetelést, de egy különleges légáramlási rendszer is segít a bort állandó hőmérsékleten tartani anélkül hogy energiaforrásra, dugaljra lenne szükség. Háromféle méretben rendelhető pince, a legkisebb mini pincében:650 palackot lehet tárolni, a legnagyobbikban pedig 1870 palackot. Az ár 9.200 angol fonttól kezdődik és az is befolyásolja, hogy a gödröt a tulajdonos ássa ki, vagy a pincét szállító cég. Sokféle kivitelű ajtó és számos extra rendelhető, úgymint ppéldául a LED világosítás.
Franciaországban és Nagy-Britanniában eddig többezer ilyen pincét építettek be az elmúlt 35 évben, de Magyarországon és Erdélyben nem tudunk arról, hogy valaki kezdeményezte volna ilyen pénzteremtő ötlet kivitelezését. Itt van az alkalom, hisz a székely-magyar társadalomban is sokan vagyunk, akik a házipálinkák mellett, a jó bort is szeretjük és sokkal olcsóbban is beépíthetjük a spirál alakú tárolókat, mint az angol vállalkozók (Gecsei & Főcze).
Forrás: springwise.com
Webszájt: www.spiralcellars.co.uk
Kapcsolat: info@spiralcellars.com

2017. szeptember 16., szombat

Olcsó népi golfjátékváltozat

ÜZLETI LEHETŐSÉG VIDÉKI GAZDÁK SZÁMÁRA
Franciaországban nagyon népszerű, Németországban még gyermekcipőben jár a hagyományos goljáték olcsó népi verizója. A SwinGolf francia parasztemberek népi játékából levezetett golffajta (a swin franciául azt jelenti hogy lendület). A játék célja, hogy a labdát egy ütővel a lehető legkevesebb ütéssel egy minimum 80, és maximum 150 méteres pályán egy lyukba juttassák.
Ez a játék már egy 5-6 futballpálya nagyságú területen játszható jelentősebb ráfordítás nélkül. Ha mindehhez a parasztudvarban gasztronómiai kínálat is társul, akkor a swingolfozás kellemes szabadidős program lehet sok ember számára. Ezért egyre több vidéki gazda üzleti lehetőséget lát ennek a játéknak az elterjesztésében. Ehhez nem kell sok gyakorlás és drága golfklubtagság, csak egy ütő, és egyszerű szabadidőruha.
A hagyományos golftól számos pont eltér: azonnal játszható tanulás nélkül egyetlen ütővel egész ütőkészlet nélkül. A labdák nagyobbak, puhábbak, veszélytelenebbek. Az árak olcsók. Németországban máris létrejött egy kft., amely gazdák megrendelésére vállalja swingolf pályák létesítését, megtervezését, megépítését. A cég weblapján DVD is látható a játékról.
Székelyföldi vállalkozó kedvü fiatalok, ha kedvetek tartja, nézzétek meg az alábbi link alatt található tájékoztató DVD-t és olyan helyeken, ahol kaszálás után alkalmas területek találhatóak, javasolhatjátok az egészséges testápolást elősegítő golfpályák kialakítását, de ti magatok is létrehozhatjátok ezt a túl sok macerával nem járó, egyszerű vállalkozást. Érdeklődőket a környező városokban könnyen tudtok mozgósítani, hogy egy-egy hétvégi vidéki kiruccanás alkalmával - elfogadható árakon - szebbé, jobbá, kellemesebbé tegyétek a kirándulásokat kedvelő ügyfeleitek szórakozását (Gecsei & Főcze)

2017. szeptember 15., péntek

Fontos információ a SIF részvényesek számára

Az alábbiakban, a SIF MOLDOVA vezetőségének tájékoztató levelét közlöm a 2016-ra fizetendő osztalékokkal kapcsolatban, hogy azon székelyföldi érdekeltekhez is eljuthasson a hír, akik valamilyen okból kifolyólag nem kapták meg a levelet.
Amint azt a román nyelvű levél b.) pontjánál láthatjátok, a kifizetések 2017. Október 2-án kezdődnek. Akinek van erre a célra létrehozott számlájuk, azon keresztül kaphatják meg az osztalékot. Azon részvény tulajdonosoknak, akiknek nincs ilyen számlájuk, azoknak a Transilvania Bank fizeti ki az osztalékot.
Íme a román nyelvű levél másolata:
Stimati actionari,
SIF Moldova SA aduce la cunoştinţa acţionarilor săi că, în conformitate cu Hotărârile Adunării Generale a Acţionarilor din 04 aprilie 2017 ( Monitorul Oficial partea a IV-a nr. 1458/03.05.2017), plata dividendelor are următoarele coordonate:
(a) dividendul brut pe acţiune este de 0,044 lei, suma din care se va reţine la sursa impozitul pe dividende, în cotele prevăzute de legislaţia în vigoare la data plăţii; costurile aferente platii vor fi suportate din valoarea dividendului net;
(b) dividendele distribuite din profitul realizat în exerciţiul financiar 2016 urmează a se plăti acţionarilor începând cu data de 02 octombrie 2017 – Data plăţii;

2017. szeptember 3., vasárnap

Keressetek költőpénzt helytörténeti dvd-k készítéséből

MÉG EGY INGYENES VÁLLALKOZÓI ÖTLET !

Aki ügyesen kezeli a videókamerát, jól tud szerkeszteni és szívesen végezne helytörténeti kutatásokat, annak érdekes pénzkereseti lehetőség helytörténeti DVD-k készítése és azok hozzáférhető árakon történő eladása.
Sok lokálpatrióta szívesen nézne ilyesmit lakóhelyéről, a helyi hősökről, egyebekről, és ilyen DVD-t a környékre látogató túristáknak is el lehetne adni.
A DVD készítés olcsó, és akár egy-két dollárból is lehet kópiákat csinálni. Ha a kópiákat 15 dolláért árulja, akkor minden eladott DVD után 13-14 dollár üti a markát a forgalmazónak
A legtöbb kisvárosban van olyan múzeum/könyvtár, ahol fényképeket és történeteket őriznek a múltról, és mindent tudnak Több helyen van helytörténeti szakértő. A helyi múzeumban készítsetek felvételeket és jegyezzétek fel az elmesélt történeteket, hogy ezeket narrátorként felhasználhassátok, és a képek alá mondhassátok. Nézzetek utána hogy születtek-e vagy laktak-e hírességek az adott helységben, és adtak-e már ki hasonló témájú könyvet? Sok kisvárosban őriznek érdekes régi nyomatokat, képeslapokat és korabeli feljegyzéseket. Családtörténeti kutatási forrásokban és a helyi könyvtárakban utána lehet nézni pl. annak, hogy kik voltak a híres és gazdag családok. Nézzetek utána régi újságokban érdekes helytörténeti cikkeknek. Próbáljatok minden érdekességnek utánanézni, ami az adott kisvárosban történt. Kérdezzetek meg idősebb embereket, akik szívesen beszélnek emlékeikről.
Filmezzétek le a régi híres épületeket és mutassátok meg, hogy ezek milyen változásokon mentek át. Mutassatok be régi térképeket, nézzetek utána, honnan származik a kisváros neve.
A DVD-ket eladhatjátok vásárokban és búcsúkban, de felkínálhatjátok eladásra különböző helyi múzeumoknak, könyvtáraknak, valamint az iskoláknak. Hirdethetitek a DVD-t a kereskedelmi kamaránál, a városházánál, közösségi központokban, és tanácsot kérhettek a polgármesterektől ahhoz, hogy még hol hirdethetitek. Árulhatjátok a turisták által látogatott helyeken is, és felkínálhatjátok turizmust szervező utazási irodáknak is. Egész DVD-sorozatokat készíthettek egy-egy tájegység vagy megye összes érdekes pontjáról.

2017. augusztus 20., vasárnap

Kartonból készült, hordozható illemhely

ANGLIAI PÉNZTEREMTŐ VÁLLALKOZÓI ÖTLET
Gyakran előfordul, hogy különböző rendezvények alkalmával, melyeken az utóbbi időben egyre többször részt veszünk, hirtelen ki kellene menni, de a közelben nem sikerül illemhelyet találni. Így a legtöbb esetben marad a kétségbeesés, hogy vajon mi lesz ennek a vége ?! Nem kellene a továbbiakban olyan sokszor pánikba esni amiatt, hogy sehol nincs WC a környéken, ha idejében felkészülünk az esetleges fiziológiai szükségletek lehetőségére úgy, hogy magunkkal visszük a saját illemhelyünket. Ne csodálkozzanak, ma már ez is lehetséges, mert egy angol vállalkozó feltalálta azt a WC dobozt, mely mindannyiunk segítségére lehet, amennyiben a szükség úgy követeli. Ez a hordozható WC hajtogatható kartonpapírból készül, amelyre 100 kilós súlyig lehet ráülni ha illemhelyként vagy székként akarják használni. A doboz belül egy biológiailag lebomló műanyag zacskóval van bélelve, így a zacskóval később kivett és megfelelő helyre raktározott ürülék komposztálódik a talajban, és a karton-WC akárhányszor újra és újra felhasználható.

Ilyen WC-dobozt használnak például fesztiválokon, nagy tömegrendezvényeken, kempingekben, de ezt vásárolják és viszik magukkal a halászok, az építők építési területeken és résztvevő csoportok a felvonulásokon, ahol még nem készült el az infrastruktúra. Gyerekeknek kis méretben is kapható.
A vállalkozó szellemmel és kevéske kreativitással megáldott hazai ötletvadászok, jelentős bevételek birtokába juthatnak, ha felkarolják ezt a környékünkön is megvalósításra váró pénzteremtő ötletet. Annál is inkább, mivel Erdély területén léteznek olyan kartongyárak, melyek nagymértékben megkönnyíthetnék a gyártással járó nehézségeket.
Az angol vállalkozó is megrendeli a dobozokat, melyeket Kínában gyártanak le, darabja 15.76 angol fontért kapható. Nálunk sokkal olcsóbban is elő lehetne állítani, és gondolom 10 euróért nagyon sokat el lehetne adni belőle (Gecsei & Főcze).

2017. július 20., csütörtök

Lakásstilizáló ügynökök képzése - új szakma

ÚJ ÜZLETI ÖTLET, ÚJ SZAKMA

Nemcsak hírességeknek van stylisztje (stílus formáló, arculattervező, stílustervező) aki csodás ruha-frizura-és sminkajánlásokat tesz, hanem Amerikában az eladandó lakásokat is feldíszítik és átalakítják eladás előtt. A lakásstilizálás egy külön szabad szakma. Az egyik leghíresebb lakásstylist Amerikában Barbara Jennings.Barbara olyan internetes vállalkozást indított, amely keretében bárkit kiképez lakásstilizáló ügynöknek, és a képzéshez tananyagokat bocsát rendelkezésre. A lakásstilizáló ügynökök pénzüket abból keresik, hogyha közreműködésükkel sikerül egy lakást/házat drágábban eladni, akkor abból részt kapnak.
Barbara webvállalkozása nemcsak ügynököknek biztosít képzést, hanem magánszemélyeknek is segít a lakás átalakításában. Ehhez olyan bútorokat és berendezési tárgyakat kínál, amelyeket szuperolcsón szerez be és ad tovább. Kiad hírlevelet is e témáról, valamint e-könyveket, beszámolókat, és utalásokat ad meg partneroldalaira.

Nyeresége egyrészt az e-könyvekből származik. Ugyanis az ügyfelek közel 20 dollárért kalauzt kapnak, hogy hogy kell kiegészítőket elrendezni, sőt vásárolható 1600 minta 225 dollárért. Barbara tudósít speciális trendekről 30 amerikai dollárért.
Az általa ajánlott berendezési tárgyak szállítóitól jutalékot kap.


Barbara honlapja minden átfogó tudást közvetít a lakásstilizáló szakma, amatőrök és profik számára. Szemináriumain is jelentős gázsit keres.
Vajon akad-e valaki a hazai vállalkozó kedvű fiataljaink közül, aki átveszi és rá is áll a fenti ötlet székelyfüldi bevezetésére ? (Gecsei & Főcze)


Európában ez a szakma csak most van elterjedőben.


Webszájt: http://www.decorate-redecorate.com/index.html