2014. november 2., vasárnap

Az állami társadalombiztosítás helyzete


Nem akarunk senkit sem elkeseríteni, csak megemlítjük egy korábbi előrejelzés egyik fontos felvetését miszerint az állami nyugdíj programok bár még mindig használatban vannak, fogyasztási ígényeink kielégítése szempontjából, ma már semmit sem érnek. Gondoljunk csak bele, Romániában például többmint 5,35 millió (Nemzeti Statisztikai Hivatal 2014) nyugdíjasnak megközelítőleg 4 millió aktívan foglalkoztatott személy fizeti be havonta a társadalombiztosítást. Mondanunk sem kell, hogy a befizetett összeg nem fedezi a kifizetendő nyugdíjak összegét. Emiatt más és más költségvetési alapokat kell felhasználni a nyugálományba vonult állampolgárok kifizetésének eszközlésére. Lassan odajutunk, hogy az állami társadalombiztosítás összeomlik ezért túlságosan kockázatos továbbra is azt hinni, hogy a cégek anyagi felelősséget vállalnak alkalmazottaik nyugdíjáért és hogy, ha elérkezik az idő az állam majd olyan nyugdíjakat fog biztosítani, melyek fedezni tudják az állampolgárok öregkori létfentartásához szükséges pénzt. Ez a szemlélet mára idejét múlta, elérkezett az újabb és hatékonyabb megoldások korszaka.
Mi történik azokkal az alkalmazottakkal például, akik 2014-ben 65 évesen, 35 év szolgálati idővel nyugállományba vonulnak és 75-80 éves korukra folyosított nyugdíjaik értéküket vesztik és megspórolt pénzük is elfogy? Vajon mihez kezdenek szegények akkor ? ”Elővehetik és leporolhatják a szakmai önéletrajzukat”- jegyzik meg a nyugati elemzők. Tanácsadás itt: foczedoki.phd@gmail.com
 

Mivel teljesen fölösleges a hazai politikusaink felelősségét firtatni, ezért inkább az amerikai szabad világ gondolkodóinak megállapításait fogjuk tanulság gyanánt a következőkben ismertetni, a Cashflow négyszög cínű könyv szerzőjének, Robert T Kiyosaki tolmácsolásában: 1998-ban igen kedvező fogadtatásra talált Clinton elnök népszerű mondata, a „Mentsük meg a társadalombiztosítást!” Igen ám, de amint arra Ernest Hollings szenátor rámutatott, „ A társadalombiztosítás megmentéséhez az első lépés az, hogy ne raboljuk ki.” A szövetségi kormányzat évtízedeken át „kölcsönvette”a nyugdíjra fenntartott pénzeket kiadásai fedezésére. Na kedves olvasók, ez a mi kormányainkra is érvényes azzal a szépség hibával kiegészítve, hogy nálunk nem kölcsönvették, hanem ellopták.

Számos politikus azt hiszi, hogy a társadalombiztosítás elkölthető bevétel, nem pedig eszköz, amelyet meg kell tartani.” Nézzen körül itt is: : www.profitcentrum.shp.hu .


Mi a teendő ? Meg kell tanulni a befektetési szabályokat 


Olvasóink joggal kérdezhetik, ilyen körülmények között mi a teendő? És itt a válasz: meg kell tanulni a befektetési szabályokat, a kockázatvállalást, a kockázatkezelést és vállalkozókká, cégtulajdonosokká, befektetésehez szakszerűen értő polgárokká kell vállnunk mindannyian, akik jobb sorsot akarunk magunk és gyermekeink számára, mert az emberiséget nemcsak az általános planetáris felmelegedés várható negatív hatásai fenyegetik, hanem a közeljövőben nagy gazdasági és pénzügyi földrengések is bekövetkeznek, melyek a válságmenedzsment betegség megelőző hatékony módszereinek ismerete nélkül végzetes lakossági és társadalmi traumákat okozhatnak. Ezért jött létre ez a blog, és íródott SIKERAKADÉMIA című  könyv, melyet a kedves olvasóink költségvetéséhez igazodva 15 drb elektronikus könyv formájában  6 euró/Ebook, míg egy kötetben kedvezményesen, azaz 20 euró/1 teljes, 349 oldalas elektronikus könyv alakban is rendelkezésre bocsátunk, különböző elméleti és gyakorlati útmutatásokat kínálva az exisztenciateremtés, a létfentartás, az anyagi függetlenség, a gazdasági és társadalmi felemelkedés szakszerű, kellemetlen meglepetésektől mentes megvalósítása érdekében. Az információk elsajátításához kívánunk olvasóinknak sok türelmet és sok, sok bátorságot azzal az útravalóval, hogy ne féljenek, bátran vágjanak neki az élet háborgó tengereinek, hisz a viharos óceánok edzik meg a hajóst.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése