A következő címkéjű bejegyzések mutatása: létfentartás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: létfentartás. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. november 2., vasárnap

Az állami társadalombiztosítás helyzete


Nem akarunk senkit sem elkeseríteni, csak megemlítjük egy korábbi előrejelzés egyik fontos felvetését miszerint az állami nyugdíj programok bár még mindig használatban vannak, fogyasztási ígényeink kielégítése szempontjából, ma már semmit sem érnek. Gondoljunk csak bele, Romániában például többmint 5,35 millió (Nemzeti Statisztikai Hivatal 2014) nyugdíjasnak megközelítőleg 4 millió aktívan foglalkoztatott személy fizeti be havonta a társadalombiztosítást. Mondanunk sem kell, hogy a befizetett összeg nem fedezi a kifizetendő nyugdíjak összegét. Emiatt más és más költségvetési alapokat kell felhasználni a nyugálományba vonult állampolgárok kifizetésének eszközlésére. Lassan odajutunk, hogy az állami társadalombiztosítás összeomlik ezért túlságosan kockázatos továbbra is azt hinni, hogy a cégek anyagi felelősséget vállalnak alkalmazottaik nyugdíjáért és hogy, ha elérkezik az idő az állam majd olyan nyugdíjakat fog biztosítani, melyek fedezni tudják az állampolgárok öregkori létfentartásához szükséges pénzt. Ez a szemlélet mára idejét múlta, elérkezett az újabb és hatékonyabb megoldások korszaka.