2014. november 18., kedd

Az önmegvalósítás taktikái

Valahányszor szeretnénk valami rendkívüli dolgot véghezvinni, melyeknek eredményeként gyökeres változások következhetnek be életvitelünkben, mindig akad valaki a családunkban, rokonaink vagy ismerőseink között, aki feltett szándékunkban meg kíván akadályozni. Az esetek túlnyomó többségében egyáltalán nem a személyünk iránti őszinte aggodalom vagy az esetleges kellemetlen következményektől való féltés munkálkodik „jóakaróinkban”, hanem a rosszindulat és irigység. Leginkább arról igyekeznek meggyőzni bennünket, hogy minden tapasztalatunk és szakértelmünk ellenére képtelenek leszünk elképzeléseink kivitelezésére. Nekünk, vérbeli önmegvalósító embereknek azonban, akik nem szoktunk megijedni saját árnyékunktól, fokozottabb optimizmussal kell síkraszállnunk céljaink megvalósítása érdekében. Követhetjük Walter Gagehot útmutatását, mely szerint: „Csak akkor érzed jól magad, ha azt teszed, amiről mások úgy vélik, nem leszel képes rá.”

Mi is úgy gondoljuk, bár elég nagy merészséget és felelősséget jelent részünkről, hogy az elkövetkezendő tíz évet, olvasóink hallgatólagos beleegyezésével, mellőzve kormányt és országházat, a vállalkozói önmegvalósítások évtizedének nyilvánítottuk, mégsem fogunk csalatkozni önmagunkban, mert erősen hisszük, hogy igenis, képesek vagyunk összefogni és hatékonyan cselekedni a romániai középosztály kialakítása, a nyomorban tengődő egyének és az adórendszer mindent megsemmisítő „kivégző osztagai” által térdre kényszerített vállalkozók életminőségének megváltoztatása érdekében. Hisz nem vagyunk magunkra, érvényesülési stratégiánk gyakorlatba ültetését többek között olyan jól bevált sikerreceptek szakértőinek segítségével eszközölhetjük, mint Bill Byrne, aki azt állítja, hogy „egy vállalkozást révbe juttatni olyan, mint egy hajót navigálni… De még egy viharedzett kapitánynak is meggyűlik a baja a tervezett úti cél elérésével, ha rossz iránytűvel van felszerelve.”

Mielőtt vállalkozásba kezdenénk állítsuk be az iránytűket


Mielőtt valamilyen életbevágóan fontos vállalkozásba kezdenénk, tehát tanácsos jól beállítani az iránytűket. Ha időközben valamilyen véletlen folytán letérünk a pályáról, de résen vagyunk és idejében észleljük a hibát, viszonylag csekély beavatkozással helyrehozhatjuk a dolgot. Ha viszont nem összpontosítunk kellőképpen a kijelölt útirányra, megtörténhet, hogy hajónkkal elsuhanunk a célunk mellett és örökre elnyel az óceán. „A legkiválóbb tengerészekben, pilótákban és vállalkozókban van két közös vonás: precízen meghatározzák az útirányt és ezt az időben végrehajtott apróbb módosításokkal tartani is tudják.” Álmaink és céljaink sohasem valósulnak meg maguktól, ezért újból hangsúlyozni szeretnénk, hogy nekünk kell cselekednünk, és mielőtt bűnbakokat keresnénk sikertelenségeinkre, jól véssük agyunkba: terveink végrehajtása kimondottan rajtunk múlik. „A célratörő emberek többségét a valóság foglalkoztatja. Pragmatikusak és a jelenben élnek. Nem csak álmodoznak, hanem megpróbálják valóra váltani vágyaikat.” De miként valósítható meg ez? Példának okáért, ha arra az elhatározásra jutottunk, hogy bizonyos általunk előállított terméknek vagy szolgáltatásnak piacot keresünk, és üzletkötőként szép eredményeket fogunk elérni, akkor nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy termékeinknek vagy szolgáltatásainknak összhangban kell lenniük saját erkölcseinkkel. De végre is kell hajtanunk a feladatot. A végrehajtás első nélkülözhetetlen feltétele a szolgáltatásunkba vagy termékünkbe vetett hit. A második feltétel a befektetés, míg a harmadik szükséges feltétel a tulajdonosi szemlélet. Megjegyzendő, hogy a befektetéseink mértéke és a minőségi végrehajtás között szoros összefüggés mutatható ki. Ami pedig a tulajdonosi szemléletet illeti, tudnunk kell, hogy minél eredetibb az elképzelés vagy ötlet, számunkra annál nagyobb a jelentősége. És minél nagyobb jelentőséget tulajdonítunk eredeti ötleteinknek, annál zökkenőmentesebben megy később a végrehajtásuk is. A nemzetgazdaságot kiszipolyozó állami vállalatóriások gyakran azért sem fognak bele új vállalkozásokba, mert nincsenek ötleteik. S ha mégis akad ötletgazda, általában feledésbe merül, a személytelenség gyakorlatilag megsemmisíti a végrehajtáshoz nélkülözhetetlen büszkeséget és lelkesedést.

A célratörő, önmegvalósító vállalkozások rugalmasak és tele vannak eredeti ötletekkel

 
Ezzel ellentétben a célratörő, önmegvalósító vállalkozások rugalmasak és tele vannak eredeti ötletekkel. Könnyen átállnak, ha problémák adódnak, s megfelelő feltételek és körülmények között aránylag rövid idő alatt képesek a csúcsra jutni. Igaz, volt eset, amikor pontosan az ellenkezője történt. A szakíró szerint nagyon sok vállalkozó a tiszta haszon reményében vág bele az üzletbe és annak ellenére, hogy nem égetnek fel minden hidat a hátuk mögött, mégis elnyeli őket a pénzügyi futóhomok. Mielőtt bárki is valamilyen vállalkozásba belekezdene, aprólékosan gondolja végig, mi készteti erre a lépésre. Munkát keres-e csupán, vagy vagyonra akar szert tenni? Ha azért vállalkozunk, hogy magunk számára munkalehetőséget biztosítsunk, akkor a biztos megélhetésen túl nem sokra visszük. Ha ellenben a meggazdagodás gondolata foglalkoztat, akkor le kell dobnunk terheink zömét a vállunkról, ami egy hatékony csapat kialakításával lehetséges. Azok az egyének vagy vállalkozók lesznek nagyon gazdagok, akik képesek ilyen csapatok összeállítására. De még a megfelelő tudású, hatékony csapatokkal rendelkező vállalkozások is kudarcot vallhatnak, ha nincsenek egy súlycsoportban a versenytársakkal. „Amikor egy induló vállalkozás lehetőségeit mérlegeljük, szenteljünk különös figyelmet a piacot uraló erőknek. Az üzleti élet farkastörvényei rákényszerítenek, hogy alaposan feltérképezzük a piacot, mielőtt megjelenünk rajta, ha annak több mint harminc százaléka egy kézben összpontosul. A piac jelentős hányadát már markukban tartó konkurensek drámaian csökkentik az újonnan érkezők talpon maradási esélyeit. Szinte semmi esélyünk sincs, mert vagy megpróbálunk az ő áraikkal versenyre kelni és felkopik az állunk, vagy belefáradunk a küzdelembe és feladjuk.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése