Győzzük le a félelmünket !

Ismereteink alapján most már mindannyian hajlandóak vagyunk elfogadni, hogy eddig nem tapasztalt pozitív meggyőződésre tettünk szert, tudatában vagyunk annak is, hogy értékrendünk és életeszményünk kialakítása csupán elhatározás kérdése. Időnként mégis megtorpanunk, és addig-addig mérlegelünk, amíg elrobognak mellettünk a nagy lehetőségek gyorsvonatai. Igaz ellenben: ha egyik vonat elment, jön a másik, arra talán sikerül nem csak jegyet váltani, de felszállni is. Fel kell azonban tennünk a kérdést: mi okozza e gyakori elbizonytalanodást? Válaszunk: azért, mert határozottságunk meglehetősen gyenge a boldogulásunkat biztosító cselekvéshez, mert megriaszt, félelemmel tölt el az ismeretlen gondolata. Miután ismerjük a diagnózist, megfelelő eszközökkel meg kell szüntetnünk a betegségünk okát: le kell hát győznünk félelmeinket. Azzal kezdjük, hogy önbizalmunkat építjük. Hinnünk kell, hogy tehetségünk, képességeink, álmaink és törekvéseink, valamint életcéljaink megvalósítása által valóban adunk másoknak is valamit, erőfeszítéseink eredményeként jobbra fordul a sorsunk, és legalább egy kicsit megváltozik a világ. Hangsúlyozni kell, hogy a kibontakozó hit ellenlábasa a félelem. Vannak filozófusok és pszichológusok, akik arra ösztönöznek: szeressük a félelmeinket. Ugyanakkor mások arra buzdítanak: Igyekeznünk kell elveszíteni, megsemmisíteni azokat. Félelmeink között viszont vannak pozitív cselekvésre ösztönzőek is. Peter L. Hirsch többek között arra hívja fel a figyelmet, hogy bizonyos félelmeknek örülnünk kell. Például nagyon jó, ha félünk a láncfűrésztől, a nagyon gyorsan száguldó autóktól, természeti katasztrófáktól, háborúktól stb. ebből világosan látható, bizonyos esetekben és helyzetekben őrültség lenne félelmet nem ismerve élni és viselkedni. Munkálkodnia kell továbbá mindannyiunkban egy másfajta félelemnek is, amely figyelmeztet: fennáll annak a veszélye, hogy eltékozoljuk földünk erőforrásait és az elkövetkezendő idők generációi szenvedni és bűnhődni fognak majd felelőtlen viselkedésünkért.

Igyekeznünk kell legyőzni félelmeinket

 
A szakíró úgy vélekedik, ezek kibontakoztató félelmek, mert arra indítanak bennünket, hogy újra hasznosítsuk, amit lehet, minél hosszabb szavatossági idővel rendelkező árucikkeket vásároljunk, előnyben részesítve a környezetbarát termékeket. Számtalan példáját sorolhatnánk fel azon félelmeknek, amelyek minket szolgálnak, kibontakoztatnak bennünket, emberré tesznek, jó irányba terelik életünket, munkánkat. Mindezek ellenére igyekeznünk kell legyőzni félelmeinket, hiszen – idézhetjük tovább a szakírót -: „ A félelem, akárcsak a hit, lehet kibontakoztató vagy korlátozó. A félelem eszköz, s mint minden eszköz, építésre és pusztításra egyaránt használható, rajtunk áll, miként segíti vagy ássa alá erőfeszítéseinket(…) A legtöbb helyzetben – kivéve a közúti átkelést, az otthoni villanyszerelést és más életveszélyeket – a félelem választása a kibontakoztató hit helyett azt jelenti, hogy a beteljesületlen célok és törekvések mellett voksolunk.” Ne tegyük. Vállalni kell bátran a kockázatot, kopogás nélkül is ki kell nyitni az ismeretlen ajtót, és álmaink, céljaink valóra váltása érdekében le kell küzdenünk a korlátozó hitet serkentő félelmeinket. Aki nem veszi a bátorságot, hogy az ismeretlentől való félelmét legyőzze, és abban a tévhitben él, hogy tudnia kell, mi fog történni, mielőtt cselekszik, addig fogja ismételgetni magában, hogy „fő a biztonság”, míg mindez az ismeretlentől való rettegéssé érlelődik. Bár a szakíró azt állítja, ez a legközönségesebb félelem, azt is hozzáteszi, talán a halálfélelem is ebből fakad.

Egy embert hazaárulásért halálra ítéltek

Íme egy történet. Egy embert hazaárulásért halálra ítéltek. Miközben hatalmas dobpergés hallatszott, az elítélt farkasszemet nézett hóhéraival. A vezénylő tábornok bejelentette: „Uraságod két lehetőség közül választhat. Beletörődik a sorsába és meghal a kivégzőosztag előtt, vagy átmegy azon a szemközti ajtón.” A gondolkodási idő lejárta után odaállították a kivégzőosztag elé, lekötötték a szemét és a generális megkérdezte, miként döntött. A férfi válaszolt: „Fogalmam sincs, miféle sors vár a fekete ajtó mögött. Talán egészen borzalmas… nem, inkább a kivégzőosztagot választom.” Kiadták a parancsot, eldördültek a fegyverek és az elítélt holtan rogyott össze. Aztán a börtönből kifelé menet egy szárnysegéd megkérdezte főnökét: „Tábornok úr, mi volt az ajtó mögött?” A generális szenvtelen arccal válaszolt: „A szabadság, fiam.” Érvényesülésünket, felemelkedésünket, jólétünket és boldogságunkat, életünk sikereit a tudatos kockázatvállalás, a túlzásba vitt elemzés és mérlegelés mellőzése, a fekete ajtók mögötti ismeretlen bátor vállalása, félelmeink fölötti győzelmünk biztosítja. Ehhez önfegyelemre, félelmeinknél erősebb hitre van szükség, és arra, hogy a régi szemléleteink és beidegződéseink mellőzésével egyszerűen másként szemléljük a dolgokat. Ne féljünk a kudarcoktól, mert csak azok árán juthatunk el oda, ahol a kellemes meglepetések várnak. Edison mondta: „Kétszer annyi sikerhez kétszer annyi kudarc kell.”