2015. december 13., vasárnap

Legyen minden jóhiszemű kereszténynek a Földön, nagy öröm a Szent Karácsony !


"Ha valaki nem születik angyalnak, el kell sajátítania az angyaltant.
Az első évben megtanul együtt érezni és belebújni a védenceibe.
Érzi a fájdalmaikat, féli a félelmeiket, együtt sír és nevet velük.

"Ha valaki nem születik angyalnak, el kell sajátítania az angyaltant.
Az első évben megtanul együtt érezni és belebújni a védenceibe.
Érzi a fájdalmaikat, féli a félelmeiket, együtt sír és nevet velük.
Kép: Farkas Gézáné-Magdi, Google+
.
A második évben megtanul szeretni. Ez már nemcsak érzés, hanem értés is.
Nem elég érezni, érteni is kell a másikat: ez az igazi szeretet.

A harmadik évben megtanulja a távolságtartást. Azt, hogy nem szabad valakit túlszeretni. Nem szabad bárkinek, bármikor odaadni magát - naiv módon, elolvadóan. Nem szabad túl jónak lenni.
Ha úgy alakul, hátra lépve, okosan kell szeretni.

A negyedik évben azt tanulja az angyal, hogy nem elég a szeretet, a lágyság, a kedvesség és az okosság. Nem elég a tisztánlátás sem.
Az angyal küldetéséhez erő kell!
A felnőtt angyal démonokkal küzd, és ehhez fegyver kell.

Az utolsó évfolyamon kardot adnak a kezébe. Lángpallost. Legyőzhetetlen csodafegyvert, amelyet ritkán használ. Sohasem támad vele, de megvédi az igazságot, és a tanítványait. Az érett angyal tudja, hogy nemcsak a Jónak, a Rossznak is hatalma van. Tudja, hogy a fény mellett ott a sötét, és a teremtés drámai alkotás. Küzdeni kell. Szüntelenül harcolni."

Müller Péter

2015. december 12., szombat

Fiúknak is itt egy ötlet, melyből tavasszal már pénzed lehet !


Pázsitdoktor hálózat - egy bevált vállalkozás, amelyhez Ön is csatlakozhat

Foto:motorfuresz_ullo.hu

Ha Ön önállósítani szeretné magát, és ehhez rendelkezésre áll legalább 5 millió forintja, akkor csatlakozhat a magyarországi Pázsitdoktor hálózathoz, amelynek tagvállalkozói gyepeket ápolnak és füveket alakítanak pázsittá egy az angolszász országokban bevált, és 10 év alatt a magyarországi viszonyokhoz igazított (ún. franchise) sikerrecept szerint.
A csodás gyep kialakításához ugyanis olyan speciális eszközök szükségesek, amelyek beszerzése és üzemeltetése nem gazdaságos magánkerti nagyságrendben, így a magyar kerttulajdonosok szívesen fizetnek azért, ha valaki csodás gyepet varázsol a kertjükbe. A pázsitdoktor hálózat ahhoz biztosít betanítást, eszközöket, és módszereket, hogy ilyen szolgáltatás végzésére minden vállalkozó képes legyen, aki legalább el tudja képzelni hogy ilyen speciális kertészeti témában szívesen vállalkozna. Az ötmillió forint a sikerrecept megismeréséhez, a betanításhoz, beavatáshoz, és az eszközök megvásárlásához szükséges.

Üzleti ötletek vállalkozó kedvű hölgyeknek

VEDD KEZEDBE SORSODAT, IRÁNYÍTSD TE A SZERENCSÉT !

Ha szeretnétek pénzteremtő vállalkozásba kezdeni és nincsen egy valamire való jó ötletetek, segítünk ! Az elkövetkező időszakban Székelyföld gazdasági és társadalmi felemelkedését elősegítő szándékkal az Europrogress Nonprofit Egyesület önkéntes ötletgyűjtői és kreatív ötletelői megkísérelik olyan üzleti ötletek közreadását, melyek Gecsei Katalin gyűjtéséből valamint saját portfólióból származnak, és nemzetközi piacokon kiemelkedő kasszasikereket értek el. Íme egy nagyszerű lehetőség pénzteremtésre. Ezt az ötletet székelyföldi kezdeményezés formájában is meg lehet valósítani !

Forrás: amerikai üzleti blog és weblap

Emlékpárna üzlet - anya és lánya vállalkozása

Amerikában többen élnek emlékpárna készítésből. Ez azt jelenti, hogy valakinek a fotóját textilre nyomtatják, és belevarrják egy szép díszpárnába, vagy csak idézetet, mondást hímeznek a párnába. Van aki hírességek, sztárok (pl. Michael Jackson) fotójának felhasználásával készít emlékpárnát rajongóknak, és van aki személyre szabott emlékpárnát készít rendelésre a megrendelő szeretetteiről készült fotók felhasználásával.

2015. november 28., szombat

Szombat reggeli köszöntő mindenkinek



Foto:sannadesign.eklablog.com
Sepsiszentgyörgyön, a Fülemüle utcában tegnap este felé fagyos könnyeket hullatva, kisebb-nagyobb széllökések társaságában, ázott faleveleket táncoltatva, mogorva képpel járkált November.

Kosztolányi Dezső utcaseprője, a szegény, beteg ember. És meglehetősen szomorkás hangulatomban eszembe jutott, hogy népünk földi életének küzdelmes napjaiban, mennyire elfelejtett mosolyogni, boldog lenni, néha önfeledten gyerekesen játszani. Ezért is választottam ki szombat reggeli köszöntőnek, az említett költő Akarsz-e játszani című csodálatos versét, melyet minden kedves barátomnak, rokonomnak, ismerősömnek egy szóval mindenkinek ajánlok, nagyon nagy szeretettel. Íme a vers:

2015. október 28., szerda

Európa legszegényebb országa lett Románia


Olvasgatom a különböző országok életszínvonaláról közzétett elemzéseket, jelentéseket és nem bírok eléggé csodálkozni, hogy az a jobb sorsra érdemes 19,6 milliós közösség, Románia, mely 2007 január 1-vel kezdődően teljes jogú tagja lett az Európai Egyesült Államoknak(Európai Unió), a szegénységi ráta tekintetében első helyen szerepel. A Nemzeti Statisztikai Hivatal(INS) adatai szerint, az európai közösség 28 állama közül, ebben az országban négy állampolgárból egy rendkívül komoly anyagi nehézségekkel, nincstelenséggel mondhatni mély szegénységgel küzd. És a helyzetet mérsékelni képes megtakarítási lehetőségekről gyakorlatilag nem is lehet beszélni, hisz „virágzó” nemzetgazdaságunk szegénysorban élő tagjainak, évről évre csökkennek a tartalékai. Egy hazai normál család vagy háztartás esetében is meglehetősen kevés, mindössze havi 50 euró lehet az a megspórolt pénzösszeg, melyet a nehezebb időkre félre tudnak tenni. Az említett intézmény adataiból az is kiderül, hogy egy romániai háztartás átlag jövedelme alig haladja meg a 2.500 lejt, mellyel szemben az átlag költségek értéke eléri a 2.270 lejt, ami a számítások elvégzése után 231 lej havonkénti megtakarítást mutat.

2015. október 13., kedd

KÖZGAZDASÁGI NOBEL DÍJ 2015


2015. október 13., kedd, Világfigyelő 

Nobel-díjat ért a szegénységkutatás
.

Fotó: AFP/Princeton University/Larry Levanti

A skót származású Angus Deaton, a Princeton Egyetem közgazdászprofesszora kapta idén a közgazdaság-tudomány legmagasabb szakmai elismerését, a közgazdasági Nobel-emlékdíjat – jelentette be a Svéd Tudományos Akadémia. Deaton pro­fesszor az elismerést a fogyasztás, a szegénység és a jólét elemzéséről szóló munkásságával érte el.

Angus Deaton professzor a világban létező extrém szegénység, a kevesebb, mint napi egy vagy két dollárból élők felmérésének technikájáról és az adatok megbízhatóságáról folytat kutatásokat, különös tekintettel az indiai National Sample Survey által végzett háztartási felmérésekre. Dea­ton kutatásai emellett kiterjednek a társadalmi helyzet, az egészség, a jövedelem és a végzettség összefüggéseire és nemzetgazdasági hatásaira is.

2015. július 16., csütörtök

SIF részvényesek figyelem ! Osztalék fizetés 2015


Bizonyára kedves olvasóim, követőim mindannyian emlékeznek azokra a reményteli, ígéretes időkre, amikor Romániában az ország vezetői megszervezték az első nagy vagyon elosztási akciót, melyet ma már egyszerűen privatizációs nagy átverésnek nevezhetünk. A nemzeti nagy privatizációról beszélek, melynek keretében minden 18 életévét betöltött állampolgárnak privatizációs szelvényeket adományoztak. Ezek az értékpapírok ( kuponok) az országban fellelhető összes kereskedelmi társaság teljes vagyonának a 30%-át tartalmazták és az értékkezelő öt alapot, mint FPP( Fondul Proprietatii Private) még 1992-ben létrehozták. Ennek az öt alapkezelőnek a portfóliójába került az említett 30%, mindeniknek 6% leosztva. Négy évvel később, 1996-ban ezek a magán vagyon kezelő alapok befektetés kezelő társaságokká alakultak át. Azóta nevezik őket SIF-eknek. SIF1, SIF2, SIF3, SIF4 és SIF5. A kezdőtőke befizetése több millió kisrészvényes tömeges csatlakozásával jött létre, akik a befektetési szelvényeiket jegyezték, mint tulajdon rész ezeknél a SIF-eknél. A csatlakozás pillanatában törvény szavatolta, hogy azon részvényesek, akik valamilyen okból nem veszik fel a nekik járó osztalékot, minden évben automatikusan kapjanak az értéknek megfelelően újabb

2015. június 6., szombat

Leáldozóban a kőolaj függőség korszaka?

A globális élelmiszer termelés berkeiben, kutatók és egyszerű emberek, a világ számos országában - például Angliában is - már jó ideje alternatívákat keresnek az egészséges táplálék előállítására, az emberiség olajfüggő korszakának alkonyán. Sokan azt állítják, az olaj tartalékok kimerülése drámai változásokat fog okozni a világfejlődés tekintetében és arra próbálnak buzdítani, hogy a bolygó felelősen élő és értékeket teremtő lakói igyekezzenek alternatívákat keresni a hosszú távon fenntartható fejlődés biztosítására, különben előbb-utóbb nagy veszélybe kerülhet az emberiség élelmiszerrel való ellátása. Ezzel a felvetéssel, mint a globális gazdasági fejlődés, az emberi jólét lelkes keresője, magam is egyetértek. Így például támogatom a mezőgazdaságban és az állatfarmokon bevezethető, az ifjú generációk számára ismeretlen "hagyományos új lehetőségek" kiaknázását. Az itt látható kisfilmben érdekes és ésszerű felvetések követhetőek nyomon,

2015. május 5., kedd

Az égi sportcsarnokok bajnokai, Karcsi bácsit átigazólták mindörökre


Áros Károly halálára

Nem hiszem, mert nem is akarom elhinni, hogy újabb jó barátunkat szólította magához a világmindenség teremtője. Mégis meg kell barátkoznom a szomorú hírrel. Bármennyire meglepő és fájdalmas a bejelentés, Nagymohai Áros Károly barátunkat, kollégánkat, a kiváló sport szakértőt elszólították, átigazolták mindörökre, az égi sportcsarnokok, csillagok fényében gyakorló bajnokai. Ismét alá kell vetnem magamat a világháló egyik legnépszerűbb közösségi oldalán, a percenként változó fényképek között, könyörtelenül fel-fel bukkanó, lélegzet elállító, bénító képtelenségnek. Eszerint Áros Károly sportújságíró, közíró, és lexikonszerű tudásanyaggal rendelkező sportszakértő, a sepsiszentgyörgyi Háromszék című független napilap jeles újságírója és szerkesztő bizottságának tagja, 2015 május 1-én, pénteken, szolgálat teljesítés közben tragikus baleset áldozata lett. Ezt követően Marosvásárhelyre szállították, de nem tudták

2015. március 27., péntek

Ne feledjük: Romániában élünk

A szülőföldön kéne megöregednünk

A romániai magyarság, Székelyföld "öregein" , sajnos nem sokat segít a magyarországi nyugdíjrendszer. Hisz lássuk mi a válasz arra a kérdésre ki köthet nyugdíjbiztosítást Magyarországon: "Nyugdíjbiztosítást bárki köthet, aki az adott életbiztosítási szerződő feltételeinek megfelel. Ez a legtöbb esetben 18-65 éves kor közötti, magyar lakcímkártyával rendelkező magánszemélyt jelent. Fontos azonban, hogy az éves 20% adókedvezményre viszont csak az jogosult, aki fizet SZJA-t. További feltétel, hogy a Nyugdíjbiztosítást kötni szándékozó ne legyen még nyugdíjas, illetve rehabilitációs vagy rokkantsági ellátásban se részesüljön, valamint annak megállapítása se legyen folyamatban nála".

Romániában élünk, ahol a harmadik évezred küszöbén is, még mindig csak másodrangú polgárokként kezelnek bennünket, itt tengetjük egyik napról a másikra, leszegényített nemzetünk tagjainak küzdelmes életét, abban az országban, ahol egyesek a nemzeti politika szintjére emelték a rablást és a tolvajlást. Ott, ahol nap mint nap szorítanak egyet az adófizető polgárok torkára vetett hurkokon, nehogy valaki elfelejtse, hogy ő sem lehet több, mint a dâmboviţa-parti központi politizálás jelentéktelen függvénye.