Szombat reggeli köszöntő mindenkinek

Foto:sannadesign.eklablog.com

Sepsiszentgyörgyön, a Fülemüle utcában tegnap este felé fagyos könnyeket hullatva, kisebb-nagyobb széllökések társaságában, ázott faleveleket táncoltatva, mogorva képpel járkált November.

Kosztolányi Dezső utcaseprője, a szegény, beteg ember. És meglehetősen szomorkás hangulatomban eszembe jutott, hogy népünk földi életének küzdelmes napjaiban, mennyire elfelejtett mosolyogni, boldog lenni, néha önfeledten gyerekesen játszani. Ezért is választottam ki szombat reggeli köszöntőnek, az említett költő Akarsz-e játszani című csodálatos versét, melyet minden kedves barátomnak, rokonomnak, ismerősömnek egy szóval mindenkinek ajánlok, nagyon nagy szeretettel. Íme a vers:

AKARSZ-E JÁTSZANI?
A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindíg, mindíg játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfõre ülni,
borból-vízbõl mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani, mindent, mi élet,
havas telet és hosszú-hosszú õszt,
lehet-e némán teát inni véled,
rubinteát és sárga páragõzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november,
ez az utcaseprõ, szegény, beteg ember,
ki fütyörész az ablakunk alatt?
Akarsz-e játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz-e játszani boldog szeretõt,
színlelni sírást, cifra temetõt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön,
s akarsz, akarsz-e játszani halált?