2016. augusztus 29., hétfő

Marcipános telefontorta - nagyon menő !

JAPÁN CUKRÁZDA LETT HÍRES ÁLTALA, DE NÁLUNK IS LEHET SIKERE!

Gondoltak egy merészet a vállalkozók értékteremtő szellemével megáldott cukrászok, és megalkották a Mobiltelefon párját, csak hogy ez alkalommal, ízletes, finom édességek alapanyagaiból, azaz torta formájában került a nagyérdemű fogyasztok látókörébe, majd az asztalára, mint cukrászati sikertermék. És képzeljétek, nem is akármilyen eredményekkel dicsekedhet egy japán cukrászda munkaközössége, mely a "telefontorta" forgalomba állításából, világszintű hírnevet szerzett magának, cukrászlaborjuk nagyon keresett vállalkozás lett.

A kép bal oldalán egy mobiltelefon (ún. iPhone) alakú marcipános csokoládétortát látunk, a jobb oldalon pedig egy valódi (iPhone) mobiltelefont.

Alkotói, egy vidéki japán cukrászda alkalmazottai, azért készítették el és dobták piacra, mert édességlaborjuk vezetői szerettek volna kitörni a szürkeségből és a cukrászdák közötti versenyből. Így, néhány évvel ezelőtt, nagy lelkesedéssel nekiláttak és megalkották ezt a világon egyedülálló tortaformát fiatalok számára. Azóta a fotó bejárta a világot, és most a modern technika rajongói mind ilyen tortát szeretnének enni. A japán cukrászda

2016. augusztus 22., hétfő

Egyedi ajándékok, cégreklámok almára gravírozva

JÓ ÜZLET LEHET NEM CSAK ALMATERMESZTŐKNEK !
EGYEDI AJÁNDÉKOK, CÉGREKLÁMOK ALMÁRA GRAVÍROZVA


Székelyföldön is elérkezett az almaszüret ideje. Egyes fajtákat a sikeres almatermesztők már látványos gyümölcs tároló kosarakba gyűjtenek és íztől, színtől, mérettől függően, amúgy megfizethető 4-5 lej/kg áron értékesítenek. Előnyt élveznek az eladásnál azok a gyümölcsök, amelyeket a gyümölcstermesztő kertészek vegyszer és méreganyagok mellőzésével, természetes módon kezeltek, védelmeztek a különböző betegségektől, kártevőktől. Ha nálunk székelyföldön és Erdélyben még nem is jött divatba értékesítés előtt, még a fákon érés közben emblémázni a szép almákat, véleményem szerint, mint vállalkozói érdekességet, itt is érdemes lenne kipróbálni. Valószínű új pénzügyi eredményeket hozna az almaértékesítés itthoni és az egész országra kiterjedő piacain is. Hisz gondoljunk csak bele 4-5 euró/drb - amit németországi almatermesztők ezzel a gravírozási módszerrel inkasszálnak - és 4-5 lej/kg árkategóriák között, amit itthoni almatermesztők kaphatnak, azért van némi különbség. Egy 1kg-os kosár 6 -7 darab almát tartalmaz, és ha ötletes

2016. augusztus 17., szerda

Alvás a szabadban - újfajta szállodai szolgáltatás

ÚJ ÖTLETET HOZTAM, CSAPJATOK LE RÁ !

Mivel sokan szeretik romantikusan a csillagokat figyelni és friss levegőt szívni éjjel, tőlünk kissé nyugatabbra, de délen is, már több szálloda kínál romantikus alváslehetőséget a szabad ég alatt.
Az egyik szállodában Dél-Afrikában a szállodavendégek egy éjszakát töltenek a mennyezetes ágyban a vadonban. Ez kb. 200 eurójukba kerül. Ez azt is tartalmazza, hogy a vendégeket naplementekor piknikkel lepik meg, a szabad ég alatt pezsgővel koccinthatnak. Ha a vendégnek valamilyen problémája akad, talky-walkyval(rádió, adó-vevő) hívhatja a recepciót.

Európában ezt a koncepciót egy német szálloda valósította meg Északrajna Wesztfáliában másképp. A német panzió vízbiztos régi vaságyat, első osztályú matracot és pihe-puha tollaságyat kínál vendégeknek ódon hangulatú fodros huzattal. Ehhez beszerzett még

2016. augusztus 6., szombat

Kecskék, mint ingatlanfejlesztési alkalmazottak

VÁLLALKOZÓI ÖTLET SZÉKELY-MAGYAROKNAK IS !


Sokan tudni vélik, hogy a kecskék mindent lelegelnek. Mert a kecskék a világon mindenhol, még Erdélyben és a székelyföldi földparcellákon, legelőkön, erdős területeken stb is nagyon szeretik, ha folyamatosan rághatnak valamit. Ezen jó vagy rossz tulajdonságukat felhasználva a leleményes, vállalkozói vénával rendelkező emberek igen sok pénzt kereshetnének, de kecsketartó gazdáink közül nem sokan veszik észre az udvarukban legelésző kecskékben rejlő nagy lehetőséget. Bezzeg az amerikaiak, azok sokkal ügyesebbek etekintetben... hisz egy amerikai vállalkozó mindennek a kecske falánkságnak alaposan a végére járt, és most üzletszerűen kecskéket ad bérbe ingatlanfejlesztőknek, parkoknak, önkormányzatoknak, egyetemeknek, iskoláknak, közmű cégeknek, kis és nagy építőipari vállalkozóknak, telektulajdonosoknak. A képen látható, hogy hogy néz ki egy terep mielőtt ráengedik a kecskéket, és hogy néz ki utána.

A „Béreljen egy kecskét” vállalkozást Tammy Dunakin 2004-ben kezdte mindössze tíz kecskével, de a vállalkozás olyan sikeresnek bizonyult, hogy ma már 100 kecskét ad bérbe, mint tereptakarító alkalmazottakat. A kecskék a nem kívánt növényzet 90 százalékával végeznek, és gazdájukra marad az elvégzendő tereptisztítási munka 10 százaléka A kecskék lelegelik a földi szedret, borostyánt, seprűzanótot, keserűfüvet, folyondárt, krisztustövist, füveket, csalánt, bogáncsot, zsurlót

2016. július 27., szerda

"Gyereklevelek" - olvasási kedvet csináló kisvállalkozás

"GYEREKLEVELEK" - OLVASÁSI KEDVET CSINÁLÓ,
ISMERETTERJESZTŐ KISVÁLLALKOZÁS

 Amióta világszerte elterjedtek a modern technikai eszközök, és gyakorlatilag a kisgyerekek zsebében, a szülők által számukra megvásárolt okos telefonjaikon keresztül, az egész világ elérhető, a gyermekeink egyre kevesebbet írnak és olvasnak. A kézzel való írás, hagyományos formában történő elsajátítása pedig nagyon hasznos élmény. Kutatások bizonyítják, viszont, hogy azok az személyek, akik keveset olvasnak, később az élő beszédben is nagyon nehezen tudják a fogalmakat értelmezni és íráskészségük is elsorvad. Az önmegvalósító vállalkozások világában, kihasználva a gyerekek azon tulajdonságát, hogy szeretnek személyre szóló, nekik címzett leveleket kapni, egy nagyszerű pénzteremtő vállalkozói ötlet bedobásával igyekszik olvasási kedvet gerjeszteni a gyerekek számára.

Mivel Székelyföldön is egyre többen küzködnek olvasási nehézségekkel, meg lehetne kísérelni egy ilyen vagy hasonló ötlet gyakorlatba ültetését.

Mivel a székely-magyar gyerekek is imádnak levelet kapni, pláne ha az a levél csodás díszes mesefigura grafikával és szép bélyeggel és kézírással készült, mesébeillő borítékban érkezik a gyerek nevére címezve,

2016. július 18., hétfő

Közérdekű magánlevél Kocsis Tünde barátnőnknek

KÖZÉRDEKŰ MAGÁNLEVÉL KOCSIS TÜNDE BARÁTNŐNKNEK
TÉMA: OKLEVELES CSÖVESEK

Kedves Tünde ! Ezzel a kényes témával kapcsolatban van egy véleményem, ha van türelme elolvasni, megosztom Önnel. Azt hiszem, a "csövességünk" miatt nem kell szégynkeznünk, hisz az országos szintű foglalkoztatás hatékony megszervezése vagy annak hiánya, nem a félreállítottak feladata. Ha így becsüli meg szakmai tapasztalatokkal és megfelelő tudással, felkészültséggel rendelkező magyar polgárait a román állam, akkor büszkén viseljük ezt a "tudományos fokozatot". Közben azt is észre kell vennünk, hogy más nemzetiségűek is érintve vannak. Románia haldoklik, naponta kb. 247 kiábrándult, szomorú diplomás és félígművelt vagy teljesen analfabéta egyén költözik az örök vadászmezőkre. Ezzel szemben a születések aránya meglehetősen kicsi vagy helyenként egyáltalán nem is létezik. A társadalmi élet és a népjóléti mutatók tekintetében, az összes globális szinten követett ágazatban, a kielemzett országok között, az utolsó helyen kullogunk. Az életszinvonal egyre romlik, fiataljaink menekülnek a mioritikus, iskolázatlan maffióták és börtöntöltelék poligarchák által bitorolt hazából. Ezeknek a nagyokosoknak, akik az állami szerkezet minden szögletét uralmuk alá hajtották, nincsen szükségük tanult, okos és művelt egyénekre, mert a ködben járó, buta tömeget könnyebb, rabszolgaságban, igában tartani, manipulálni. Többek között ez is az oka annak, hogy egyre nagyobb a diplomás

2016. július 15., péntek

Tornádó krumpli vagy pityókaspirál, mint pénzteremtési üzleti ötlet


Dél-Kóreából egy különleges krumplikészítési módszer érkezett Európába, a tornádó krumpli.

Ezzel a vendéglátó cégek minimális beruházással új ügyfeleket szerezhetnek válságban is, és feldobhatják az unalmas menüt. A tornádó krumplit a német Krommer cég mutatta be először Európában az Anuga vendéglátóipari vásáron, és 2010-re várták elterjedését Európában. 


Ma már számos országban működnek hasonló, harmonikaszerűen széthúzott, ízletes pityókaspirált előállító berendezések és vállalkozások.

A pityókaspirál készítése rendkívül egyszerű: egy nagyobb krumplit(pityókát) egy különleges spirálozó géppel a fényképen látható formában, spirálisan felvágnak, majd a krumplispirált kisütik, egy pálcikára felhúzzák és harmonikaszerűen széthúzzák.

2016. június 17., péntek

Karikaturisták pénzteremtő vállalkozása

KITÖMÖTT KARIKATURABABÁK AJÁNDÉKBA
 

Sok tehetséges karikaturista van, de karikaturák készítéséből nehéz megélni, és nem mindig kellemes kint ülni köztereken, turistalátványosságok előtt forró napon vagy esőben megrendelőre várva, aki vagy érkezik vagy nem. A nyugati világban néha, néha jönnek érdeklődők, a bolygónknak ebben a felében viszont, ahol a gazdasági fejlődés olyan mértékben teszi lehetővé a bevételekből fakadó megélhetést, hogy sok családban még a napi kenyér biztosítása is gondot okoz, nem igazán érdekeltek a különböző társadalmi rétegekhez tartozó polgárok abban, hogy például karikaturababákat készítsen valakI róluk vagy barátaikról, ismerőseikről mintázva azokat, meglepetés ajándékként. Székelyföld, Erdély, de talán az egész Románia polgáraira érvényes lehet a fenti

2016. június 10., péntek

Világsikernek örvendő egyéni vállalkozás - plüssállatokkal


ÁPOLÁSRA SZORULÓ "LELKIBETEG" PLÜSSÁLLATOKKAL

Egy német vállalkozónak az jutott az eszébe, hogy a világon biztos hogy nemcsak egyforma szokványos „édes,” szokványos plüss játékfigurákra van szükség, hanem szokatlan, pl. beteg plüss játékállatokra is. Ezért „lelkibeteg” plüssállatokat gyártott, mint amilyen a depresszióban szenvedő teknős, vagy a víztől rettegő krokodil, a személyiségzavaros birka, vagy a hallucinációban szenvedő kígyó.


A weblapján a figurák rajzfilmen megelevendnek, és látható hogy egy ideggyógyintézetben kezelik őket. Aki ilyen beteg plüssállatot vásárol, az 10 euróért vásárolhat hozzá egy posztert is, amin a betegségek helyes kezelési módja látható, valamint a plüss játékállat klinika pszichoterápiás elemzésének eredményei.

A német vállalkozó, Martin Kittsteiner, állítólag azért lett világhírű ezzekkel a plüss játékfigurákkal, mert a gyerekek, sőt a felnőttek is szeretik azt ami esendő, szánalmas, és jó

Pénzteremtő vállalkozói ötlet - Hamis esküvői torta bérbeadása


Angliában és az USA-ban működik, de vajon a székelyföldi vállalkozók, akiket keresztény szellemben neveltek és többnyire az etikus üzlet hívei, képesek lennének-e íly módon megvezettetni a lakodalmas vendégsereget? Aki úgy véli igen, annak egy lehtősége van, próbálja ki. Hogy is zajlik ez az egész ?

Sokan szeretnének az esküvőjükön csodálatos többemeletes esküvői tortát, de ezt csak kevesen tudják megfizetni. Ezért Angliában és az USA-ban több cég kínál habszivacsból bérlehető műtortát.

Közülük egy amerikai cég továbbfejlesztette a koncepciót, és olyan bérelhető műtortákat kínál, amelyekben van egy titkos rekesz, ahonnan pár szelet valódi tortát lehet kiszelni. Ez azért fontos, mert a vendégek nagyon odafigyelnek arra az ünnepi pillanatra, amikor a menyasszony az első pár szeletet kivágja a tortából magának és az újdonsült férjnek. A vendégek nem tudják, hogy a menyasszony a titkos rekeszből szelte a tortát, és azt hiszik,