2019. május 3., péntek

Hiába akar a romániai magyarság békességben élni, nem hagyják !

VALAKIK MINDIG MEGSZEGIK AZ EGYÜTTÉLÉS SZABÁLYAIT !
Semmibe veszik az ország törvényeit, és a nemzetközi 
egyezmények előírásait ! Ezeket a provokatív akciókat nem tűrhetjük tovább ! 

Bedő Zoltán cikke a Székely Hírmondóban jelent meg, onnan vettük át. Olvasásra ajánljuk.


Jogtalanul kisajátította az Úz völgyében található I. és II. világháborús magyar haditemetőt, és engedély nélkül átformálta annak arculatát a Bákó megyei Dormánfalva (Dărmăneşti) önkormányzata. A történtekről, azok hátteréről, a kialakult helyzetről és annak lehetséges következményeiről az alábbi összeállításunkban számolunk be.
A közvélemény Jakab Kevend Istvántól, a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület elnökétől értesült arról, hogy az Úz völgyében fekvő magyar katonai sírkertben a dormánfalvi önkormányzat egy román kegyeleti hely kialakításába fogott. Az általuk kibocsátott meghívóból ugyanakkor az is kiderült, hogy katonai pompával történő felavatására és koszorúzásra május 17-én, pénteken kerül majd sor.

2019. május 2., csütörtök

A minden határt túllépő temetőgyalázás

2019. május 2. csütörtök, 11:08 perc   

Már szinte meg sem lepődik az ember, amikor a magyarellenes megnyilvánulások hosszú sorában ezúttal magyar temetőgyalázást követ el a román hatalom a Bákó megyei Dormánfalva önkormányzata révén.

Aki azt hiszi, hogy egy eldugott moldvai falu polgármesterének kútfejéből bukik ki az ilyen abszurd lépés, az valószínűleg nagyot téved. Az elmúlt években ennél sokkal kisebb bűnökért vitte el a korrupcióellenes ügyészség vagy más ügyészi szerv a polgármestereket, az alpolgármestereket vagy különböző hivatali alkalmazottakat. Ha összeszámoljuk, hogy Dormánfalva önkormányzata az önkényes temetőfoglalással hány törvényt sértett, nehezen hihető el, hogy még a legképzetlenebb vagy legtájékozatlanabb román polgármester is önszántából belemenne egy ilyen „játékba”.

Még az átlagember is tudja, hogy jogállami viszonyok között más birtokának önkényes bekebelezése, vagy önmagában egy temető meggyalázása súlyos büntetéssel járhat. Ha ezekhez a törvényszegésekhez hozzáadjuk, hogy a Hargita megyei Csíkszentmárton polgármesteri hivatalának felügyelete alá tartozó úzvölgyi magyar katonai temetőről egy 2010-es román kormányhatározat is rendelkezik, akkor érthetővé válik, hogy a háttérből kik és milyen szálakon mozgatják a moldvai önkormányzat tanácsosi testületét. Illetve kik szervezik a magyar katonai temetőből román kegyhellyé való nagy átalakítás május tizenhetedikei hivatalos ünnepségét.

A történet gyökerét abban a sokat hangoztatott „párhuzamos államban” kell keresnünk, amely minden bizonnyal nem úgy működik, ahogyan azt a maguk üldözését kidomborító román Szociáldemokrata Párt korifeusai sejtetik, hanem ez az „intézmény” az erdélyi magyarság térdre kényszerítését szolgálja. Ennek már az elmúlt években is tucatnyi jelét láttuk, a százéves román egyesülési lázban viszont újabb és újabb arcaival ismerkedhettünk meg.

A román titkosszolgálatok, a bíróságok, az ügyészségek, illetve más állami szervek szoros összefonódásából létrejött magyarellenes „holding” munkastílusa nyomon követhető a restitúciós folyamatot megakasztó visszaállamosítási törekvésekben, a Dan Tanasă „hivatásos jelentgető” napi munkájában vagy a legfrissebb botrányban, amikor magyar–román államközi egyezményekben is szavatolt magyar katonai temetőt forgatnak fel, és alakítanak át kényük-kedvükre. Közismert szóval sírgyalázásnak nevezzük, amikor romániai magyar vagy zsidó temetőkben találkozunk egyre gyakrabban ilyenekkel.

A cikk teljes tartalmát itt lehet elolvasni: 

Tiltakozás a magyar hősök emlékezetének meggyalázása ellen

2019. május 1. szerda, 12:51 perc   

Tiltakozását fejezte ki a történelemhamisítás, a hősök emlékezetének meggyalázása ellen Nagy Pál, az Erdélyi Magyar Néppárt Hargita megyei elnöke és Forró Botond, az Erdélyi Magyar Néppárt csíkszéki elnöke is.

Közleményükben kifejtik: megdöbbenéssel vettük tudomásul, hogy a Bákó megyei Dormánfalva (Darmenesti) területfoglalást követett el a Hargita megyei Csíkszentmárton község kárára.
Nemzetiségtől függetlenül kijár minden elhunyt katonának a tisztelet és az emlékezet. Határozottan tiltakozunk a történelemhamisítás, a hősök emlékezetének meggyalázása ellen!
Felháborítónak tartjuk, hogy Románia rendszeresen áthág nemzetközi és államközi egyezményeket, így a magyar-román katonai emlékhelyekről szóló egyezményt is.




Magyarellenes megnyilvánulások Romániában


TÖRVÉNYTELEN TEMETŐFOGLALÁS - ARCÁTLAN TÖRTÉNELEMHAMISÍTÁS

Székelyföld.ma cikke
2019. május 1. szerda, 12:34 perc   

Közleményben tiltakozott kedden este az úzvölgyi katonatemető önkényes átalakítása miatt az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöksége.
A párt szerint a többszörösen törvénytelen temetőfoglalás a magyarországi román és a romániai magyar hadisírok jogi helyzetéről 2008-ban kötött román-magyar államközi megállapodást is súlyosan megsértette. A párt szerint az eset híven tükrözi, hogy Románia nem jogállam.
Az EMNP kijelentette: ennek ellenére a jog eszközeinél marad, és közigazgatási bírósági eljárást kezdeményez Dormánfalva önkormányzata ellen, hogy semmisítsék meg a "területrablást szentesítő helyi önkormányzati határozatot". A párt ugyanakkor kezdeményezte a Hargita Megyei Tanács rendkívüli ülésének az összehívását az ügy részleteinek a tisztázására.  
Az erdélyi magyar sajtó a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület fényképes tájékoztatása alapján számolt be arról, hogy a Kárpátokon túl fekvő Dormánfalva (Darmanesti) önkormányzata önkényesen létrehozta az első és második világháborúban elesett román katonák emlékhelyét a közigazgatásilag Csíkszentmártonhoz tartozó Úzvölgye első világháborús osztrák-magyar katonai temetőjében. A beavatkozás során 52 betonkeresztet és szintén betonból készített nagyméretű ortodox keresztet állítottak fel a bekerített magyar sírkertben, ahol az osztrák-magyar monarchia mintegy hatszáz katonája nyugszik. Dormánfalva önkormányzata május 17-re hirdette meg a román katonák emlékhelyének ünnepélyes felavatását.
A Kárpátok gerincétől keletre, a Moldva felé folyó Úz völgyében mind az első, mind pedig a második világháborúban véres csatákat vívott a magyar hadsereg az orosz, illetve szovjet erőkkel támogatott román hadsereggel.

A Székelyföld cikke teljes terjedelmében itt folytatódik : http://szekelyfold.ma/hirek/emnp-tobbszorosen-torvenytelen-a-temetofoglalas

2019. április 1., hétfő

Illemtan iskola, mint hasznos vállalkozás

ILLEMTAN GYEREKEKNEK - SIKERTANFOLYAM ÉS KÉPESKÖNYV, MINT HASZNOT HOZÓ VÁLLALKOZÁS
Gondolom, mindenki egyetért velem abban, hogy minél korábban tanulnak a gyerekek illemet, annál jobban beléjük ivódnak a társasági viselkedés alapszabályai. Nyugat Európában, néhány országban, Németországban, Hollandiában, de máshol is, illemtan tanfolyamokat szerveznek gyerekeknek. Ezen tanfolyamok mellett, például Hollandiában, illemtan képeskönyvet is adtak ki, hogy az okítást hatékonyabbá tehessék. Ami különösen követhető példaként szolgálhat számunkra is az az, hogy Németországban egy kétgyermekes reklámkereskedő egyéni vállalkozást indított, a 6 és 14 év közötti gyerekek számára, azzal a nemes szándékkal, hogy illemre tanítsa őket. Az érdeklődés akkora volt, hogy rövid idő leforgása alatt többmint 200 tanfolyamot rendeltek meg.

Egy csoportban maximum 8 résztvevő vehetett részt. A gyerekek megtanultak bemutatkozni, megtanulták az asztalnál való viselkedés szabályait étteremben, a helyes terítést, a szalvéta hajtogatást, a teendőket az asztal melletti tüsszentésnél, stb. A tanfolyamokat Erdélyben és Székelyföldön sem ártana megszervezni, ha lenne rá potenciális vállalkozó, és a lebonyolításuk éttermekben és szállodákban történhetne, ahol speciális kondíciókat alkudhatnának ki. Egy gyermek számára a részvételi díj 25 - 60 euró is lehetne, amely magában foglalja az ételek és italok(üdítők) árát is. Gyerekzsúr szervezők és iskolai osztályok is jelentkezhetnek a tanfolyamra árengedménnyel.

2018. december 31., hétfő

Sikerünk ösvényein útelágazáshoz érkeztünk

DE VAN REMÉNY A FOLYTOGATÓ OTTHONTALANSÁGBAN !
Néhány óra múlva, elmúlik egy újabb esztendő, végetér az út ! Legalábbis a göröngyös, aszfaltozatlan, gazdasági és társadalmi felemelkedésünk folyamatában, gyakran tengelytöréseket okozó szakasz. A leköszönő esztendő, finom-vegyes székelyföldi rakományával, benne kevésnek mondható tiszta égbolttal, napsütéssel, családjainknak bőséget biztosító, boldognak mondható pillanataival, és számtalan lelkünkbe hasító-tomboló, cselekvéseinkben gátoló, közösségünket sanyargató, nacionalista töltetű politikai viharaival, halmozva megrakott teherszállítójával, – a 2018-as útelágazáshoz érkezett.
Közvetlen környezetem szeretteim, ismerőseim évvégi hangulatát, általános közérzetét, anyagi és szellemi állapotát ismerve-szemlélve, mindennapos megpróbáltatásait, küzdelmeit nyomon követve, arra a következtetésre jutottam, hogy lelke legmélyén mindenki egy sokkal szebb, jobb és boldogabb életet, szemét nélküli tisztább környezetet, egy szegénységtől, szenvedéstől, erőszaktól, idegenek betelepítésétől, és háborúktól mentes, békésebb világot szeretne. És mindannyian arról álmodnak, hogy a küszöbön álló új esztendőben, 2019-ben, sokkal jobb eredmények bírtokában, a mostanig elért sikereiket messze túlszárnyalva, jelentős mértékben hozzá járulhatnak a hagyományos, európai keresztény értékrendre épülő új, emberségesebb világ, eljövendő nemzedékek földjének, székely-magyar otthonának megteremtéséhez. Ez, idáig, így rendjén is volna, de ahhoz, hogy a soron következő számvetéskor eredményeink, a mostaniaktól eltérően, sokkal jobbak legyenek, egyszer s mindenkorra le kell mondanunk a minket jellemző kishitűségről, és mivel tudjuk, hogy a cselekvés mindent felülmúl, folyamatosan tennünk kell a változások bekövetkezéséért. Annak idején nemzedékünk egyes tagjai, híres magyar költőnk, Váci Mihály, soraival indítottak a sikeresnek álmodott életük ösvényein, aki többek között azt sugallta: ” nem elég jóra várni, a jót akarni kell, és nem elég akarni, de tenni, tenni kell !”
Ebben a nagyszerű játékban, melyből az élet és halál csatájában csak akkor járhatunk sikerrel, csak akkor ünnepelhetünk győztesként, ha jól ismerjük a játékszabályokat, ha az új kezdet körülményei között – a 2019-es év útelagazásánál – hajlandóságot mutatunk a sikerrel kapcsolatos elmélkedés tévútjáról

2018. szeptember 16., vasárnap

Készíthetünk internetes házikolbászt !

JÖVEDELEMTEREMTŐ VÁLLALKOZÓI ÖTLET

Bemutatom nektek a német ötlet alapján forgalomba hozott Internetkolbászt, mint ízletes húsipari újítást. Ennek tovább gondolásával, talán mi is piacra dobhatnánk nagy sikereknek örvendő, ízvilágában és formatervezésében hasonló tulajdonságokkal rendelkező világhálós székely-magyar inyencségeket, finomabbnál finomabb húsipari csemegéket. Ez a német ötletgazda, szakmája szerint hentes ember, arról lett híres, hogy úgynevezett internetkolbászt alkotott. (World Wide Web helyett World Wide Wurst néven, mert a Wurst németül kolbász vagy hús). A reklámszöveg ehhez az ötlethez így hangzik:"A világ egy szelet, vágj le belőle magadnak egy darabot !”

A hentesmester azt szerette volna kifejezni, hogy milyen sokszínű az Internet(világháló), és ezért a kolbász nagyon sokféle alapanyagot tartalmaz. Van benne disznóhús, pulykahús, szalonna, víz, nitritsó, saját gyártású fűszerkeverék, foszfát és cukor.

2018. augusztus 28., kedd

Hogyan legyünk boldogak, ha csak könnyekre futja mindennap ?

Az utóbbi időben, minél többet olvasok a sikeres életvitel rejtélyeiről, annál jobban megszeretem Dale Carnegiét. A Sikerkalauz 1,2,3 szerzőjét azért imádom, mert eszmefuttatásait olvasva, egyre erősebben ébred fel bennem a tudat, hogy az eddig eltöltött földi életem, nem lehetett se jobb, se rosszabb, se szomorúbb, sem pedig boldogabb, mint amilyennek évtízeddekkel ezelőtt átgondolatanul, megfontolva vagy éppenséggel nagyon felületesen cselekedve önmagamban, önmagamnak, és a rajtam kívüli világnak, annak ”terhére” vagy boldogítására, megteremtettem. 
Megalkottam és köntörfalazás nélkül elfogadtam azt a sírva nevető, átutazó, állarcos ”szörnyeteget”, önmagamat az embert, aki a látszat ellenére sorsával elégedett, jópofa, mindig a pozitív megoldásokat kereső, jóindulatú értékteremtő, mint az empatikus-szimpatikus főszereplő alakját megtestesítő csadabogár, aki az élet hatalmas szinpadán őszintén eljátsza vállalt szerepeit, mert ő már egy nagyon boldog kiválasztott, isteni képességekkel megáldott emberi teremtmény, akit hajdani elmélkedéseim filozófiai végtermékeként, az emberi civilizáció vállaira, öröklendő orökségként, az ismeretlen univerzum gyermekeire szabadítottam. Ne csüggedjetek, kedves olvasóim ! Nem vagyok kivételes kiválasztott, és

2018. augusztus 22., szerda

Ebből az ötletből is lehet jó üzlet

A VIDEÓHOZ KATTINTSATOK A SZÖVEG VÉGÉN TALÁLHATÓ LINKRE !

Ez a kis fiú, Gyuszi tata szemefénye, Főcze Magorka. Másfél évvel ezelőtt kapott ajándékba egy gyakorló dobszerkót. Azóta nagy szenvedéllyel gyakorol. Az eredmény azt igazolja, hogy 6 évesen is sokra lehet vinni, ha például "dobhártyákat nem kímélve", 1-2 évet kitartóan zörgetünk, zakatolunk, püföljük a dobokat, cintányérokba folytjuk e világi feszültségeinket. Gyakorolunk, gyakorolunk, gyakorolunk ! És egyszer csak láss csodát, megszületnek az első ütemek, a kellemetlen zaj elfogadható, élvezhető ritmusokra vált. Imádnivaló kis csillag születik ! Egyszer még, ez az ötlet is, sokkal több örömet, boldogságot, és rengeteg pénzt hoz(hat) a székelyföldi kisművész(ek) konyhára.😀
https://www.youtube.com/watch?v=Ru8tOVZ3Vcs&feature=youtu.be 


2018. július 16., hétfő

Üvegek újrahasznosítása - üzleti ötlet

Ingyenes ötlet, de rengeteg pénz van benne !

Amerikai vállalkozóknak jutott eszébe, hogy milyen kár kidobni az üres boros, sörös, likőrös, szódás stb. üvegeket egyrészt azért mert az üveghulladék terheli a környezetet, de főleg azért, mert ezekből az üvegek nyakának a levágásával csodálatos poharakat, dzsúzpoharakat, vázákat, bólétálakat, lámpabúrákat, gyertyatartókat, ékszereket, sajttálakat, fűszertartókat és ünnepi üvegdíszeket lehet készíteni.
Végigjárták az éttermeket, bárokat, tömegrendezvények szervezőit és elkérték tőlük az üres üvegeket, valamint a lakosság számára időpontokat és helyszíneket adtak meg, ahol leadhatják üres üvegeiket ha támogatni kívánják ezt a nagyszabású munkahelyteremtő és gazdaságélénkítő programot, kézműveseknek pedig lehetővé tették, hogy a levágott üres üvegekből csodálatos tárgyakat készítsenek, és ezeket ők értékesítik.