2014. november 9., vasárnap

Hitünk hatalma

Azok számára, akiknek hite van, nem létezik lehetetlen. Amikor hiszünk valamiben, akkor tulajdonképpen abban hiszünk, hogy az illető dolog lehetséges. Minél bizonyosabban érezzük, hogy valami lehetséges, annál erősebb a hitünk. A legcsekélyebb kétely is csírájában megfojthatja a hitet. Meríthetnénk példákat erre az élet bármely területéről, de mivel a sportot mindenki szereti, onnan veszünk. Hitte volna valaki a több mint száz évvel ezelőtti atlétikai versenyek résztvevői közül, egyszer majd képes lesz az ember, hogy az egy mérföldes távot négy percen belül lefussa? A korabeli felfogás szerint „élettani, lélektani és szellemi korlátok miatt lehetetlen, hogy emberi lény négy perc alatt fussa le az egy mérföldet.”
Mégis, 1954.május. 6-án az angliai Oxfordban Roger Bannister 3 perc 59 másodperc alatt tette meg a távot. Nos, ez azért volt lehetséges, mert az atléta hitt abban, hogy meg tudja csinálni. Kimagasló eredményével nemcsak a négyperces korlátot törte át, hanem a korabeli „hitkorlátokat” is. Ma már világszerte számosan futják le könnyűszerrel ezt a távot, mert mindenki hiszi, hogy lehetséges.

Nem szabad hagyni, hogy a kétségbeesés eluralkodjék fölöttünk


Vállalkozásaink megpróbáltatásokkal tele hétköznapjaiban, a létfenntartás és érvényesülés kínkeserves éveiben nemegyszer végzetesnek látszó hétpróba elé állítanak a céljaink, olykor már-már túl soknak tűnik a kegyetlenség határát súroló szívatás, de nem szabad hagyni, hogy a kétségbeesés eluralkodjék fölöttünk. Cselekedni kell egyfolytában, küzdeni. A cselekvés és az abba vetett hit mindent fölülmúl. Ha ezt egyre elnyomottabb vállalkozókként is elfogadjuk, nincs az az akadály, melyet ne tudnánk venni. A hit a bizonyosság érzése és érzéseink nagymértékben befolyásolják eredményeinket, irányítják cselekedeteinket.

A szakíró szerint hitünk két formában van jelen az életünkben. Lehet korlátozó és kibontakozó. Más néven negatív és pozitív meggyőződésként szoktuk emlegetni. Tekintettel arra, hogy a fővárosi mentalitás és érdek messze eltér nemzeti közösségünkétől, nekünk a kibontakozó meggyőződések elfogadására és fejlesztésére kell összpontosítanunk. Ha ez sikerül, és miért ne sikerülne, máris közelebb állunk egy magasabb szintű, boldogabb életet, lelki és anyagi függetlenséget, gazdagságot kínáló „birodalomhoz”. Mert hitünk megteremtése és elsajátítása rendkívüli hatalom, a siker nagyszerű és kreatív titkainak egyike mind a munka, mind a magánélet minden vonatkozásában. És az megengedhetetlen, hogy valakit is hatalmába kerítsen a kilátástalanság érzése. Mindannyian képesek vagyunk a túlélésre, az érvényesülésre és a gazdasági felemelkedésre. A nyugati világ tapasztalt szakírója is azt állítja, hogy minden valamirevaló értelmes lény képes teljesítményében többletet felmutatni, képes élete és munkája minőségében túlszárnyalni korábbi korlátait, igenis képes nagy és igazi áttörést végrehajtani…A lehetőségekben való gondolkodás felszabadító hatása és ereje által az ember képes arra, hogy a külső körülményeket legyőzze. Egy dologban azonban itt is figyelni kell. Arra, hogy a „próbálkozás” nem ajánlott – vagy megcsinálja az ember, vagy nem, de „próbálkozás” nincs!


A csüggesztő hatásokat ki kell zárni az életünkből


A siker egy másik alapvetően fontos feltétele, hogy a csüggesztő hatásokat, melyek naponta érhetnek, ki kell zárni az életünkből. Mivel a túl sok rossz hír vagy esemény korlátozó hitet eredményez, „korlátlan mennyiségben” kutatni és hallgatni kell a jó híreket. Ezek bizonyítottan kibontakozó hitet produkálnak. Ha valaki kételkedne, kipróbálhatja. Induljon csak el például a városban vagy szülőfalujában leverten, szomorúan, rettenetesen megharagudva az életre, mert az örökösen elgáncsolja, úton-útfélen kitol vele, és figyelje meg az eredményt. Még több gáncs és még több kitolás következik. Ha viszont ellenkezőleg, boldogulást, örömöket és sikereket akarunk, akkor azokat kell megfogalmaznunk! Persze, szükségünk van a képzeletünkre is, mely bár a legnagyszerűbb, mégis a legkevésbé hasznosított erőforrásunk. Ezzel kapcsolatban az említett tanácsadó és szakíró a következőképpen vélekedik: „Mindannyian rendelkezünk a költő adottságaival, a lehetőségekben gazdag, határtalan képzelőerővel – azzal a képességgel, hogy formát és nevet adjunk ismeretlen dolgoknak…hogy álmodjunk…A képzelet hatalmas erő. A hit akkor a leghatékonyabb, ha két olyan dolgot vesz alapul és fejez ki, ami az emberi lények számára nem kevésbé létszükséglet, mint a levegő, a víz meg a táplálék: az eszményt és az értékrendet.” Ha érdekli, beszéljük meg, cím: foczedoki.phd@gmail.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése