Azok számára, akiknek hite van, nem létezik lehetetlen. Amikor hiszünk valamiben, akkor tulajdonképpen abban hiszünk, hogy az illető dolog lehetséges. Minél bizonyosabban érezzük, hogy valami lehetséges, annál erősebb a hitünk. A legcsekélyebb kétely is csírájában megfojthatja a hitet. Meríthetnénk példákat erre az élet bármely területéről, de mivel a sportot mindenki szereti, onnan veszünk. Hitte volna valaki a több mint száz évvel ezelőtti atlétikai versenyek résztvevői közül, egyszer majd képes lesz az ember, hogy az egy mérföldes távot négy percen belül lefussa? A korabeli felfogás szerint „élettani, lélektani és szellemi korlátok miatt lehetetlen, hogy emberi lény négy perc alatt fussa le az egy mérföldet.”
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kétely. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kétely. Összes bejegyzés megjelenítése
2014. november 9., vasárnap
Hitünk hatalma
Labels:
csüggesztő,
hit,
hitkorlátok,
kétely,
kétségbeesés

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)