Kudarc és kritika

Bizonyára mindenki hallott már Edison izzólámpás kísérleteiről, néhány mondat erejéig szeretnénk mégis felidézni kitartó próbálkozásait, hisz példa értékűek a kudarctól való félelemlegyőző módszerei és az a válságkezelő átértékelés, mely felülmúlhatatlan sikerélménnyé alakította sorozatos apró kudarcait. Edisonnal történt, hogy miután száznál is többször ismételte meg az izzólámpa előállításának kísérleteit, egyik szakembere türelmét veszítve kifakadt: nem látja, hogy már százszor megpróbálták és sehol semmi eredmény? Asszisztensével ellentétben, akinek felfogása szerint a négy feltaláló százszor tévedett, Edison így vélekedett: „Szerintem egyik sem volt hiába, sikeresen meghatároztam száz olyan módszert, amely nem célravezető, tehát száz lépéssel közelebb jutottam a megoldáshoz.” E hozzáállásból világosan látható, milyen nagy jelentőséggel bír, ha megtanuljuk átértékelni azt, amit kudarcként szoktunk elkönyvelni. Mert nem olyan fekete az ördög, amilyennek festik.
Mindazonáltal a sikerért meg kell küzdeni, nincs olyan ember, aki a csúcsra jutás előtt ne szenvedett volna sorozatos és komoly kudarcokat. Nézzük például a következő sikertörténet érdekes momentumait: `32-ben elveszítette a munkáját …`32-ben sikertelenül jelöltette magát a helyi törvényhozásban…`33-ban vállalkozása csődbe jutott…`34-ben elnyerte a képviselői mandátumot…`35-ben meghalt a menyasszonya… `36-ban idegösszeroppanást kapott…`38-ban sikertelenül indult a házelnöki posztért…`46-ban bejutott a kongresszusba… `48-ban nem sikerült újraválasztatnia magát…`49-ben nem kapta meg a közbirtok-felügyelői hivatalt…`54-ben nem jutott be a szenátusba…`56-ban hiába küzdött az alelnökjelöltségért…`58-ban ismét veszített a szenátusi választáson – aztán 1860-ban az Egyesült Államok elnöke lett. Ez Abraham Lincoln „rövid” története. Így van ez a nagyon híres és sikeres, de a kisemberek esetében egyaránt. Ezért nem szabad egyetlen másodpercig sem sikertelennek hinnünk magunkat. Sőt, erőltetnünk kell, hogy minden egyes cselekedetünkben és azok eredményeiben csakis a sikert véljük felfedezni.

A sikerreceptek megírói kezeskednek azért, hogy a fent említett szokás könnyűszerrel elsajátítható, kellemes és hatékony! Egyesek az ilyen típusú hozzáállást egyfajta beidegződésnek nevezik, amelyre életünk során nagy szükségünk van, ha meg akarunk szabadulni a magánytól és a nyomortól, vagy el akarjuk kerülni a csalódásokat és kudarcokat. A kudarcok és a nyomor közé persze nem tehető egyenlőségjel, a legtöbb ember azonban, minden más sikertényező mellett, anyagi függetlenségre vágyik. Megvan ennek is a magyarázata, hisz idestova tíz esztendeje vonultunk a golyók elé egy jobb világ megteremtéséért és azóta a fokozatos elszegényedés, az elviselhetetlenség határát súroló anyagi kilátástalanság jutott mindannyiunknak osztályrészül. És bármennyire derűlátóan próbáljuk is megfogalmazni jövőformáló lehetőségeinket, az igazsághoz tartozik, hogy álmaink és céljaink megvalósításához és az elmúlt tíz évben szabadságnak nevezett állapotunk megtartásához, átformálásához pénzre van szükségünk. Nagyon sok pénzre. Mégis sok szegény ember élete nem sikertelen, míg ezzel ellentétben nagyon sok gazdagé maga a kudarc. Vannak akik előrelátásuknak és bátorságuknak köszönhetően sikeresek, jó megélhetést teremtettek maguknak. És megjelennek a leselkedők, a semmittevő bujtogatók, akik sem Istent, sem embert nem ismerve ítélkeznek.

A vállalkozókban ekkor alakulhat ki a kritikától való félelem, mely megdermeszt bennünket, megbénítja cselekedeteinket, megsemmisíti kreativitásunkat. Ahányszor kiállunk elhatározásaink mellett, mindig akadnak majd olyanok, akik neheztelni fognak ránk, mert nem rendelkeznek a miénkhez hasonló cselekvési bátorsággal. Ha tetteink és bátorságunk számára sorrendet kellene felállítani, akkor sohase feledjük: bátorságunk tetteinket követi. Ugyanakkor, azon sem kell csodálkozni, ha gyakran találkozunk olyanokkal, akik rettenetesen rettegnek a kritikától. Évszázadokra visszavezethető beidegződés ez is; hány másként gondolkodót kivégeztek az idők folyamán, mert a fennálló rendet fenyegető, új, eltérő véleményeket nem bírták elviselni. Theodor Roosevelt volt amerikai elnök a következőképpen vélekedett: „Nem a kritikus számít – nem az aki azt hajtogatja, hogyan bukott el az erős, mit csinálhatott volna jobban a tevékeny. Azé az érdem, aki ténylegesen porondra lép, akinek arca porban, vérben és verítékben fürdik. Aki vitézül küzd, mégis újra meg újra hibázik, és elmarad a céltól, aki tudja mi a lelkesedés, az odaadás, aki arra érdemes ügynek szenteli magát… Aki végül megismeri a kimagasló teljesítmény diadalát vagy a legrosszabb esetben, ha elbukik hát legalább úgy bukik el, hogy közben valami nagyszerűn munkálkodik, így sohasem emlegethetik egy lapon azokkal a hidegvérű és bátortalan lelkekkel, akik nem ismernek sem győzelmet, sem vereséget.” Ha érdekli, beszéljük meg, cím: foczedoki.phd@gmail.com