2014. november 4., kedd

Keverékek és ellentétek

Élete során mindenki meggyőződhetett már arról, hogy még az egypetéjű ikrek esetében sem létezik két egyforma ember. Ahány ember, annyiféle. Különböző személyiségjegyek keverékéből vagyunk összegyúrva, és annak függvényében állapítható meg: ki melyik vérmérséklettípushoz tartozik, hogy melyik típusú temperamentumból rendelkezünk több vonással. Ha ugyanazon személy szangvinikus-kolerikus kombinációval rendelkezik, a szakirodalom szerint a legjobb vezetői adottsággal büszkélkedhet, és az önmegvalósító vállaklozás semmilyen szempontból nem okoz gondot számára. Munkatársaival meg tudja szerettetni a munkát, jól irányít. Céltudatosság és vidámság jellemzi. Ha azonban a rossz tulajdonságait is figyelembe kívánjuk venni, számolnunk kell azzal, hogy ez a természetes keverék hajlamos a basáskodásra, gyakran azt sem tudja, mit beszél, kisajátítja a társaságot, hirtelen haragú és kiszámíthatatlan, kedélyállapota hullámzó.

A másik természetes keveréket a melankolikus-flegmatikus típus képezi, melyet magas fokú komolyság és elemzőkészség jellemez. Ebből a kombinációból kerülnek ki a legkiválóbb pedagógusok, hisz a tudásszomj, kutató hajlam nagyszerűen egyesül a simulékonysággal és azzal a jó tulajdonsággal, hogy mindenki elvárásainak megfelelően tudja tálalni a dolgokat. Megállapíthatjuk tehát, hogy a két fenti természetes keverék „édestestvére” egymásnak. A kolerikus-melankolikus, valamint a szangvinikus-flegmatikus kiegészítő keverékek, és ha egy személyben összetársulnak, végül mindig megfelelő egészet alkotnak, kimagasló eredmények elérésére adnak lehetőséget. Sajnos, ha az előbbi elcsúszik a szélsőségek felé, erősségei teherré válhatnak, míg az utóbbi esetében felléphet a lustaság, az eredmények iránti érdektelenség és a rossz pénzgazdálkodás. Vállalkozói szempontból ez igencsak megfontolandó. Ami az ellentéteket illeti, azt is tudnunk kell, hogy jelentős belső ellentmondásokhoz vezet, ha ugyanabban a személyben keveredik a kitárulkozó és a befelé forduló természet vagy a borúlátó és a derűlátó életszemlélet. Ez az állapot súlyos érzelmi problémákat okozhat.

Előfordul, hogy nagyon sokan álcázni próbálják saját ellentmondásos énjüket, és „túlélési maszkok” mögé rejtőzve igyekeznek megoldani életbevágó, fontos gondjaikat. Így lehetséges, hogy egyik típusú ember a másik arcát ölti magára, és eljátssza a számára előnyösebb szerepet. Mindez gyakori a zilált otthonokban felnövő fiatalok esetében, akik azért öltenek álarcot, hogy kifogástalannak látszszanak. Későbbi „mellékhatásai” a kedélyhullámzás, bizonytalanság és felnőttkori meghasonulás. Akik ilyen álarcos keverékek, előbb-utóbb fel kell, hogy tegyék a kérdést: valójában kik is ők? Az erőteljes kolerikus gyermek például, aki irányításra, vezetésre született, ha otthonában gyakori veszekedések szemtanúja, csakhamar elfeledi eredeti hajlamait, és békés flegmatikusnak álcázva magát, csöndben marad. Mivel az őt érintő problémákat illetően is gyakran kizárják a döntéshozatalból, esetében úgynevezett személyiségferdülés lép fel, mely felnőttkorban az irányítás és a határozatlanság közé penderíti. Ingataggá válik, de nem fogja tudni az okát. Az ilyen egyének esetében semmilyen körülmények között nem tanácsos célratörő, önmegvalósító vállalkozások létrehozása és közvetlen irányításukkal történő működtetése, előbb utóbb hatalmas kudarcokkal kell számolniuk. Ideiglenes vagy állandósult személyiségzavarokkal küzdő kockázatvállalók maradjanak befektetők, hitelezők vagy csendes társtulajdonosok, de szervezői, vezetői és nagy felelősséggel járó feladatokat ne vállaljanak.

Tanácsadás magánszemélyeknek és cégeknek itt: foczedoki.phd@gmail.com

Az élet rengeteg megpróbáltatás elé állítja nap mint nap a politikailag és gazdaságilag a katasztrófa szélén vergődő régiónk lakóit, akik, ha nem rendelkeznek megfelelő szükségállapot kezelési szakismeretekkel, ha nincsenek tisztában saját értékeikkel, ha nem jutottak a leghatékonyabb csődmegsemmisítő stratégiák birtokába, saját maguk és környezetük számára is súlyos következményekkel járó hibákat követhetnek el. Ezért is tartjuk fontosnak a személyiségtesztek elkészítését. Akiket gyermekkorukban szigorú ellenőrzés alatt irányítottak, elnyomtak és álarcok viselésére kényszerítettek, nehezebben ismerik fel saját személyiségjegyeiket, de a pszichológus vagy az erre a célra létrehozott egzisztenciateremtési, érvényesülési és vállalkozásfejlesztési szaktanácsadó segítségével ez a fogyatékosság nagymértékben és hatékonyan kezelhető. Mielőtt valamibe belekezdenénk, tudnunk kell, hogy kik vagyunk és mire vagyunk képesek. Tanácsadás személyeknek és cégeknek itt: foczedoki.phd@gmail.com .

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése