TALÁLD FEL
MAGAD AZ ÉLET LABIRINTUSÁBAN
( Mentor program 1)
foto:pixaboycom
Ajánlom szeretettel, újratöltött rendhagyó mentor programomat, a hazai és
nemzetközi tudományos kutatásokat, gazdasági elemzéseket, pénzügyi ismereteket,
az értékteremtő vállalkozói kultúra fejlődését, az emberi civilizáció
evoluciójának hullámzó trendjeit nyomonkövető, olvasó, kutató, elemző, és a
közérthetőség szintjére egyszerűsítő, sikerre, öngondoskodásra,
önmegvalósításra, a szülőföldön való megmaradásra, érvényesülésre és
boldogulásra valamint a közjó szolgálatára, földi boldogságra serkentő
sorozatomat, jobb sorsra érdemes embertársaimnak.
Pontosabban kiknek is szól e rendhagyó karrier választási és életmenedzselési
mentorálás? Elsősorban a pályakezdő, életcél kereső, alkotásra termett
fiataloknak, középiskolás diákoknak, és egyetemi hallgatóknak, vállalkozó
szellemmel megáldott gyermekeinknek.
Remélhetőleg, válogatott anyagaim sokat segítenek, továbbá, a felnőtt korú,
mókuskerékbe ragadt, ”sziszifuszi kőgörgetést” művelő honfitársaimnak is, akik
a földi élet zsákutcáiban, képzett hegymászókat is könnyen lestrapáló, meredek
lejtőkön és emelkedőkön, egy szebb, jobb és élhetőbb élet várományosaiként,
naponta megküzdenek a létfenntartás könyörtelen démonaival, éjt nappá téve
robotolnak, gürcölnek családjaik testi, lelki, gazdasági jólétéért, az anyagi
védettségük, -biztonságuk, és pénzügyi függetlenségük érdekében. Azoknak a
rendkívüli, jó tettekre hajlandó keresztény földlakóknak, akik szeretnék saját
sorsuk, és életük irányítását a kezükbe venni.
Hiszem ugyanakkor azt is, hogy a bejegyzések - a közeljövőben nyomtatásban megjelenő újabb könyvem alkotó elemei - hasonló, pozitív energiákat
sugárzó, életerő ébresztő, és cselekvésre serkentő módon, megfelelő
életpálya-orientációs ”mankóként” szolgálnak majd minden magyar nyelven olvasni
tudó és szerető nemzet fiainak – bárhol is éljenek a nagyvilágban.