Bevezetés

(Mentor program 3)
foto:pixaboycom

Gazdaságilag és pénzügyileg összeomlott átmeneti demokráciánk hosszú éveken át nem sok alternatívát kínált még a létfenntartási szükségletek minimális szinten történő biztosítása terén sem. A privatizáció lebonyolítása Romániában sok időbe került, egyes ágazatokban ma is vajúdik, évek óta halasztódik, pedig  a végleges  megvalósítása sokkal hatékonyabb, költségtakarékosságon alapuló kormányzást tenne lehetővé, és a demokratikus társadalom összes emberi szükségletünk kielégítésében nagyobb mértékben támaszkodhatna a magánszférára. A sokoldalúan fejlett szocialista társadalmi rendszer idején nevelkedett, ma is aktív posztkommunista, hatalmat gyakorló tisztségviselők egyrésze, jelen pillanatban is ádáz ellenfele a magánosításnak. Ilyen körülmények között nem vesztegethetjük az időt, ideje van a cselekvésnek.

Egzisztenciateremtésünk, gazdasági, társadalmi felemelkedésünk és polgárosodásunk legfontosabb feltétele az önmegvalósító vállalkozások létrehozása, nyereséges működtetése, és környezet kímélő technológiák alapján történő, hosszú távon fenntartható fejlesztése. Úgy gondoljuk még a kilátástalannak tűnő, ingatag társadalmi viszonyok között is van lehetőség az érvényesülésre. A sült galamb sose tanul meg repülni, székely-magyar, csángó-magyar nemzeti közösségünk esetében még kevésbé. Így hát nekünk kell elébe mennünk a szerencsének. Ha azt akarjuk, hogy sikeresek legyünk, először is el kell fogadnunk, hogy a világon sehol sincs biztonság, csak megfelelő alkalmak vannak. Ezeket az alkalmakat kell, idehaza szülőföldünkön ügyesen megragadni és hatékonyan kihasználni saját jólétünk és boldogulásunk érdekében. Azt is tudni kell, hogy a harcban csak önmagunkra számíthatunk. Bár keresztény ember Isten segítsége nélkül el sem tudja képzelni, hogy csatát nyerjen, nem szabad elfelejtenünk, hogy az egek ura is jobban szereti a cselekvő embereket. Annak ellenére, hogy fohászaink közben tekintetünket az égre emeljük, ügyes-bajos dolgaink intézése itt lenn, a földön történik, ahol az etikus vagyonszerzés és segítő meggazdagodás folyamatában mindennek megvan az ára. A tandíj mindig a kudarc, persze ez akkor nem lesz így, ha hajlandók vagyunk mások kárából tanulni. A sikertelenség viszont nem ok a megfutamodásra, hisz kudarcok sorozatára épül a siker.

MENNI VAGY MARADNI ?

Megkérdezett ismerőseink jelentős hányada a jóléti társadalmak ide vonatkozó irodalmát olvasva, tanulmányozva, még most, 2017 decemberében is azt állítja, hogy csak a fejlett piacgazdaság törvényeinek megfelelően műküdő nyugati világban tudja elképzelni sikeres, önmegvalósító üzletemberré való válását. Holott semmi sem nyilvánvalóbb, mint hogy – bár az utóbbi évek statisztikai adatai szerint, megközelítőleg négy millió honfitársunk vándorolt el, a legértékesebb értelmiségiek és legképzettebb szakmunkásaink hagyták itt az országot – az érvényesülés, a boldogulás és a gazdasági felemelkedés lehetőségeit tekintve legkézenfekvőbb, legbiztosabb stratégiát a szülőföldön való megmaradás garantálja. Hiszen mi sem alkalmasabb a fejlesztésre, mint egy ilyen szempontból érintetlen terület. 

Szilárd meggyőződésem, hogy amennyiben a világ bármely országában létfenntartási, egészségügyi, pénzügyi, népjóléti vagy háborús válsághelyzetek alakulnak ki, nem az illető régiók lakosságának a kivándoroltatását kell bátorítani, hanem egy alaposan átgondolt globális összefogás és jól kidolgozott közös teherviselési támogatási stratégia alapján, a nemzetközi segélycsomagokat, a bajba jutott országokba kell irányítani. A problémákat a keletkezésük helyszínein kell orvosolni. (Folytatjuk)

Mentor program 2                                                                          Mentor program 4