A jelölést köszönöm, és alázattal elfogadom !

A VILÁG LEGJOBB MENTORA LENNÉK? EZ ENYHÉN SZÓLVA IS TÚLZÁS ! HATVANHÁROM TAVASZON TÚL, MÁR NEM ÜGETEK VIHARBAN DÜBÖRGŐ, LÁNGSÖRÉNYŰ PARIPÁN ! DE A JELÖLÉST KÖSZÖNÖM, ÉS ALÁZATTAL ELFOGADOM! 

Figyelem ! Irígyeim közül csak a kemény idegzetüeknek ajánlott !😀
A kedvetőim is legyenek résen, mert aki megnyomja a Tetszik gombot, az egyetért a méltatással, és egyben aláírja a jelölést !

Az idő, mint tudjuk könyörtelen, semmiért és senkivel nem alkudozik. Szempillantás alatt tova száll. És íme, 2019 július 13-án én is megértem, hogy 62 finom-vegyes lombhullást követően, hatvanhárom tavaszi virágzást is, örömmel pakolhatok, szép emlékeim dagadó tarsolyába.

Hatvanhárom tavaszon túl az ember – legyen bár pályaorientációs szakértő vagy az ország legjobb egyetemén előadó tanár – már nem lovagol viharban dübörgő, lángsörényű paripán. Nem tervez magának féktelen vágyakkal és álmokkal telített, reményteli jövőt…csak megfelelő alázattal meghajol, a nagyérdemű közönsége előtt, mely félévszázados szereplése közben gyakran nem is észlelte őt. Bármennyire is fáj ez neki, mégis kedvesen mosolyog. Legtöbb esetben megfelelő fizetés, taps és köszönet nélkül játsza szerepét, élesben zajló, olykor fárasztó mutatványai színpadán. És egyszer csak, akarja vagy nem akarja, számára megállíthatatlanul legördül a függöny. Bizonyos idő elteltével, hasznos vagy haszontalan cselekedetei fölött, igazságos ítéletet hoz mindenkinek, a Házsongárd. Ezen könyörtelen de igazságos törvénykezés alól magam sem lehetek kivétel…De mióta szeretett tanítványaim – éppen a hatvanharmadik forró nyaram kezdete előtt, mint egy felejthetetlen születésnapi ajándékként – a Világ Legjobb Mentora (VLM) címmel tüntettek ki, azóta mintha minden új értelmet kapott volna az életemben.

Nem kenyerem a dicsekvés, de ezt a szívmelengető, felemelő élményt kötelességemnek tartottam, megosztani veletek.

Részlet a hozzám küldött levélből:

” Egyetlen mentorunknak. Kedves tanár úr !

Amint már a címben is írtam a tanár úrra mi úgy tekintünk, mint a mentorunkra vagy családiasabban, mint az édesapánkra vagy éppenséggel nagytatánkra. A mi kedves, ügyes talpraesett, élet tapasztalt nagytatánkat ugyanis mindig érdekli, hogy mi hogy vagyunk, mint emberek, nem csak mint valami robot diákok. Ugyanakkor tanít minket. Felkészít az életre, tulajdonképpen arra, hogy az élet nem egy habos torta cseresznyével a tetején…Szerintem mindenki nevében beszélhetek, mikor azt mondom, hogy köszönöm(köszönjük), hogy mindig tetszik támogatni, tetszik hinni bennünk, tetszik tanítani mindenre, mint egy jó mentor, akarom mondani a Világ Legjobb Mentora(VLM) ön nekem, s úgy érzem olyan, mint egy nagytata…bár nem igazán tudom milyen is egy igazi nagytata, 10 éves voltam, amikor meghalt, de biztos tudtam volna vele is legalább olyan jókat beszélgetni vagy megosztani dolgokat, mint önnel.

Tehát a tanár úr hivatalosan is megkapja a Világ Legjobb Mentora címet ! A tanár úr a legjobb ! Köszönünk mindent !” Aláírás.

Levelében őszintén megnyilvánuló hallgatóm szavain gondolkodva, a régi szép idők tárulnak elém. Feltűnik emlékezetemben néhai tanárom, és egyetemalapító igazgatóm, Dr. Domokos Ernő közgazdász, egyetemi professzor, akinek akadémiai karrierem kibontakozását köszönhetem. És igen mozog, ismét mozog a föld ! Nyugdíj előtt állok és címzetes egyetemi tanár, már nem lehetek, de azt hogy most még társult egyetemi adjunktusként dolgozhatok Dr. Fosztó Mónika tanszékvezetőnek köszönhetem. Ha törvénytelen félreállításom idején nem áll ki mellettem, az akadémiai világban most is okleveles csöves lehetnék. Az ilyen isteni sugallatra bekövetkező rendkívüli események után valami, valahol a lélek-labirintus legtávolabbi zúgaiban, újjá születik…

És jönnek, írnak, csevegő ablakban (messengeren) jelentkeznek az eltelt évtizedek alatt istápolgatott közgazdász hallgatóim, érkeznek a gyönyörű egyetemista lányaim, első látásra szívembe költözött, nagy szerelmeim ! Gyönyörű hölgyek, akik minden idők nehéz küzdelmeiben szakemberekként, nőkként és anyákként is, derekasan megállják a helyüket, kezükben magasra tartják nemzedékeink előtt a fényt árasztó fáklyákat, hogy fiaink könnyebben vívhassák meg csatáikat az örök jóságot éltető, és a rosszat, a hamisat megsemmisítő, jövőbe vezető Hadak útján.

És jönnek édes fiaim, Attila és Hunor mellett, újabb és újabb felcseperedő nemzedékek, nagyszerű legényeim – szakmailag általam is dédelgetett, sok mindenre felkészített jogászok, mérnökök, közgazdászok – akik az últranacionalista jelen idők veszélyes démonaival bátran harcra kelnek, és minden bizonnyal ők lesznek a tartós béke letéteményesei, minden idők győztes hősei !

Jöttek hozzám mostanáig minden tanév kezdetén bátortalan, merev tisztelettel felvértezett lányok és fiúk, első évesek, akik néhány hét interaktív társalgást követően, az előadásaimon valósággal felszabadultak ”évszázados” görcseik, feszültségeik alól, határtalan szeretettel, megmagyarázhatatlan ragaszkodással töltődtek fel, és az egyetemen kívüli területeken, vagy magánlevelezéseinkben a szokványos tanár úr megszólítás helyett, nagyon sokan nagytatájuknak, testvérbátyjuknak, apukájuknak szólítottak. Többnyire azt állították, testvérük helyett a testvérük, szüleik helyett szülő voltam, mindannyiuk számára ! Láttam és éreztem: elfogadnak, imádnak, szeretnek, köszöntenek...

És én – észrevétlenül befele hulló könnyeimmel küzködve – irántuk érzett világraszoló, nagy tanár-atyai szeretettel, érzem ennek a megtiszteltetésnek a súlyát…Ezért földi küldetésem utolsó pillanatáig taposnom kell velük közösen a sarat, és bár tudom mennyire profik, az élet viharaiban továbbra is ki kell állnom mellettük. Semmi képpen sem hagyhatok cserben egyetlen egy lelket sem közülük. Mert érzem és tudom, hogy atyai hozzáállásom, mentori ösztökéléseim sokat segítenek a bizonytalankodó, kezdő vagy haladó hallgatóknak abban, hogy felfedezzék önmagukban a saját értékeiket, a bennük lakozó, kiszabadítandó Géniuszt, hogy meglássák a rájuk mosolygó, jólétüket szavatoló érvényesülési és boldogulási lehetőségeket, a smaragd szemű, halhatatlan reményt, hogy lángra lobbanjon a lelkükben ízzó parázs. A tűz, mely eddig ismeretlen dimenziókba emelheti őket, közvetlen környezetüket, pozitív irányba változtathatja meg családjaik életét, társadalmunkat, és az egész világot !

Az, hogy én lennék a Világ Legjobb Mentora, enyhén szólva is túlzás, de amikor legkedvesebb tanítványaimtól jön a méltatás, és az értesítés, hogy ”tanár úr hivatalosan is megkapja a Mentor díjat”, melyet én a 63. születésnapomra kapott legszenzációsabb ajándéknak tekintek, nem tehetek mást, mint alázattal megköszönöm és elfogadom a jelölést.

A fotók a 2017-es és 2018-as záróünnepségen készültek