Megmenekült öt kiskutya

MEGMENEKÜLT ÖT KISKUTYA,

SZÁMÍTUNK MAJD JÓ GAZDIKRA!!!

Hamvas haján pózol az ősz, telet kiált az öreg csősz,

Lehullt már a szőlő, körte, paplant terített a földre.

Hegyek hátán zúg az erdő, szelet cibál sok kis felhő,

Párát gyűjtnek ablakaink, dideregnek madaraink.

Bodok falu határában, sír valaki bánatában,

Gyermekeink kíváncsian, megállnak ott: vajon mi van?

Szívük, lelkük majd megszakad, öt kiskutya szembe szalad.

Sírva kérik: segítsetek, vizes tél jön, itt fagyunk meg!

Reszketve és kiéhezve, szenvedtek ők számkivetve.

Hunor fiam s neje Bea, mind az ötöt hazahozta.

Délután a ligetünkbe, új lakókként költöztek be.

Finom kaját, vizet kaptak, saját házban aludhattak.

Másnap mentem, lássam én is, nem ismertek futtak mégis

Szembe velem, méregettek, tapostak le úgy szerettek.

Tegnap délben várt a kertünk, belépni is alig mertünk,

Szaladgáltak, birkózódtak, s házőrzőkként megugattak. 

Ősz van újra

 

ŐSZ VAN ÚJRA

Szúrós szellő tarkón legyint,
Ligetünkben ősz van megint.
Málna szára zizeg, nem él,
Földre hullt a sok kis levél.

Ásott földben tücsök szalad,
Eltűnik a rögök alatt.
Nyomában egy giliszta fut,
Bárhogy csapkod, messze nem jut.

Fölötte egy éhes madár,
Köröz, kering s hátára száll.
Elkapja az öreg hernyót,
Uzsonnázik ő is egy jót.

Elnézem a vén vackorfát,
Ledobta a színes ruhát.
Ágai közt kitakarva,
Ül egy fészek árván hagyva.

Pedig nem rég, minden este,                              Üres fészkek, száraz avar,
Sok kis dalnok fészkelt benne.                            Ez maradt, mi mindent takar.
Nyitott szájjal, sírva várta,                                   Messze fent, a hegyek fölött,
Mikor jön a vacsorája.                                         Halad a nyár,  elköltözött.

2021.11.03