2014. november 16., vasárnap

Romániának szüksége van a német fegyelemre !

URNAZÁRÁSIG SORSOD FÖLÖTT TE DÖNTHETSZ !

Romániában ma elnökválasztás zajlik. A román nemzet képviselőin kívül, minden felelősségteljesen gondolkodó és cselekvő magyar embernek a választásokon a helye. Hisz különösen a mai politikai játszmának a hazai magyar nemzeti közösség számára is tétje van. Ma urnazárásig kezünkbe vehetjük a sorsunk irányítását.

Kedves ismerőseim, barátaim ! Több ezer volt, és ma is aktívan ténykedő egyetemi hallgatóm, honfitársaim ! Arra buzdítalak, gyertek és cselekedjünk közösen, egy szebb, jobb és gazdagabb perspektíva megteremtése-, saját létünk, megmaradásunk érdekében.
 

Mint a gazdasági és pénzügyi világ fejlődési trendjeit jól ismerő, folyamatosan kutató és elemző egyetemi oktató, az eddig elért és világosan értelmezhető eredmények alapján, felelősségem teljes tudatában tájékoztatlak benneteket, hogy a központosított balkáni vezetés impotenciája miatt, a romániai magyarság életkörülményei nem kompatibilisek Nyugat Európa és a civilizált globális világ fejlődésével. Ezért haladásunk irányának háromszáz hatvan fokos fordulatot kell vennie, azaz közösségünk tagjainak, a mai elnökválasztáson racionális, fegyelmezett és hatékony politikát kell támogatnia.

Amennyiben magyarságunk-, gyermekeink-, és az őket követő generációk jövőjét felelősségteljesen akarjuk megalapozni és hosszútávon biztosítani, percig sem feledkezhetünk meg a következő alapigazságról: Közösségünk gazdasági és pénzügyi függetlensége - melyet a közeljövőben konszolidált formában ki kell építenie - mindenfajta önrendelkezésnek (autonómiának) és a magyarság társadalmi felemelkedésének az alapja. Balkáni hazugságokkal, mellébeszélésekkel, politikai árulásokkal és minden komolyságot nélkülöző ígérgetésekkel ez természetesen lehetetlen. Summa summarum: Romániának föltétlenül szüksége van a német fegyelemre ! Szavazzunk, hát a németekre !
Majdnem elfelejtettem megjegyezni: Angela Merkel azért mégsem Iliescu !

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése