2021. március 11., csütörtök

DIÓLIGET - IV. - RÉSZ

 Indul a munka kinn a ligetben

A közel 70 áras területen ember fölötti magasságban lengette a szél a burjánt. Az elhanyagolt, lápos és gondozatlan szántóföld parcellán, de a rét azon részén is, mely magán legelőként szerepelt a helyi községi kataszteri nyilvántartásban, nagyon elszaporodott a gyom és virult rajta mindenféle tüskés bokor. 

Elősszöris ezektől a makacs gaztengerektől, bokroktól kellett mindenképp megszabadítani a megálmodott Dióliget területét, ami kézi erőből igen fárasztó, kis kaszával elképzelhetetlen volt, ezért fel vettem a kapcsolatot régi jó ismerősömmel, K.T.-vel, aki őmaga is egy szép, vidéki családi kisgazdaság tulajdonosa és rendelkezik mindennemű mezőgazdasági munkák elvégzéséhez szükséges gépekkel. U 650-es nagy traktortól, ekéken, boronákon, körkörös gereblyéken, vetőgépen át egészen a krumplipergetőíg, szénabála szállító pótkocsitól a trágyaszoró berendezésig valamint a csillagos tárcsától a körkaszáig. Felhívtam hát telefonon és kértem, kaszálja le nekem ezt a 70 árat, hogy mihamarabb hozzáfoghassunk az álmaink megvalósításához.

 
Amint az a múltkori bejegyzésben szereplő rajzon is látható a terv több kialakítandó elemet is tartalmaz, melyek közül a legfontosabbak, a következők: egy élősövény kerítés felállítása egész körben, ami 370 méter hosszú beültetést igényel, de betonoszlopok és vadháló alkalmazása is számításba jöhet; egy keréken járó 300 x 200 cm nagyságú kertészházikó; kerti asztal padokkal; grillező; egy öntözésre alkalmas kút; rózsakert; zöldséges; vegyes gyömölcsös 80 - 90 drb fával, melyből 25-30 drb diófa; két fólia sátor; egy pince; egy kerti tavacska halaknak; 10 - 15 család méh; egy keréken álló baromfiház 100 drb baromfival; egy fillegória; egy szerszámos fészer; egy komposztáló; egy kerti WC; magaságyások stb.

Ezen a fotón látható a szorgos kezű Kozma Tamás sepsiszentkirályi mezőgépész, akinek a szakszerű közreműködésével, 2019 október 10-én lekaszáltuk a 60-70 cm magasra kapaszkodott burjánt, és az elszáradt kórókat.

A kaszálási művelet közben, - amint az a képen is látható egy-két alkalommal leállt a traktor, Tamásnak közbe kellett lépnie, mert a rengeteg sűrű, szíjas burján becsípűdött a vágó tárcsa és a tartó szerkezet alkatrészeibe amit ki kellett onnan szabadítani.  

Fotó: Kaszálás, saját felvétel

A következő fényképen már a hagyományos rendekbe vágott  és elfektetett száraz burján valamint a használható leterített szénafű látható.

Ez az utóbbi csak arra vár, hogy hozzáértő, gazda módjára, valaki, vegye már kezébe a hosszú, simanyelű gereblyét, és hatékony mozdulatokkal, pallogassa szét egyenletesen, alakítsa kiterített szénaszőnyeggé a gyönyörűen,  gondosan lekaszált, megfelelően kiszáradt füvet, állatok számára jóízű téli desszertként adagolható takarmányt.

Egy-egy helyen annyira vastag kórók álltak a felület vágó körtárcsák előtt, hogy még a több lóerős  gép is akadozott, köhögött. 

Fotó: Szárítás, saját felvétel

Közben Tamás segítségével értesítettük a környék széna után  érdeklődő, barnára égetett “ingyenélőket”, hogy tessék jönni, mert térítésmentesen elvihető az egész, minél gyorsabban szállítsák haza, nem kényes lovaik számára, a télire takarmánynak.

 

 Fotó: Összeveretés. 

Tamás forgó gereblye bevetésével összegyűjti, szakszóval élva összevereti, a megszáradt burjánt és fűvet.   

A fénykép saját felvétel.

Másnap, 2019. okt. 11-én délután, már “tiszta” is volt a terület. Ilyen körülmények között következhetett egy hatékony burján írtási művelet, amely őszi mélyszántás alkalmazásával  örökre megszüntetheti a keményen álló, begyökeresedett haszontalan növényeket. 

 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése