2021. március 26., péntek

Dr. Nagy Attila, halálára

FAGYOS SZÉL SÍR SZALOMÉRBAN, ÉGBE SZÁLLT A “SZÉKELY MÁGUS”, HARANG ZENGI SZENTKIRÁLYBAN, NEM LESZ TÖBBÉ EGYÜTT MÁJUS


“Zarathusztra vagyok,
Haragnak-haragja az ellen, ami rossz!
És szent kívánalommal telve
Jóságod, szépséged iránt, -
Te országodnak leszek hű szolgája.
Tekints óh, valómba,
Hogy ezt lelkemből mondom.
Ó, Isten!
Te tudod csak, hogy mi vagy én nekem, -
Hajolj ezért hozzám, szíves szeretettel,
Úgy, ahogy azt tenné barát a baráttal,
Hogy szent igazságod járja át valómat!
Hisz Azt befogadni
Szellemed tanítá az én szellememet.” (fordította Wildner Ödön)


Villámcsapásként zúzta szét a lelkemet, az a hihetetlenül fájdalmas hír, mely szentkirályi Dr. Nagy Attila barátom, hirtelen bekövetkezett haláláról tájékoztatott. Lábaimból elillant az erő, perceken át szólalni se bírtam, torkomban tolongott a fullasztó félelem…mert nem rég találkoztunk, a Sportcsarnok melletti Bertis üzlet előtt, és semmi jelét se mutatta gyengeségnek, betegségnek. Ellenkezőleg. Nagyon lelkes lendülettel a közelmúltban megjelent “Székely Mágus” című könyvének egy dedikált példányával lepett meg, és lelkemre kötötte, hogy föltétlenül szakítsak időt az elolvasására és a véleményezésre.
– Nagy Attila , gépészmérnök? A székelyföldi Shakespeare Ház alapítója, kutatója? A film-, és drámaszakértő akadémikus, aki a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja? Professzor kollégánk, aki a Babeş-Bolyai Tudományegyetem etika és kommunikáció tantárgyak címzetes tanáraként, most vonult nyugálományba? – faggattam rémülten, őrülten kiabálva, a telefonban zokogó, hírközlő barátomat.
– Igen, igen! Róla beszélek! – jött azonnal félreérthetetlen, letaglaló válasza.
– Uram teremtőm, nem lehet igaz! Hisz épp csak befejezte, a csodálatos szaloméri domboldalban épített, messzire tekintő kilátóval is ellátott tornyos házát, ahová számtalan alkalommal engem is meghívott, hogy csendes és szabad, napsütéses pillanataiban, drága élettársával, barátaival, hazalátogató szeretett gyermekeivel – angyalarcú, gyönyörű lányaival – léleksimogató nyugalommal kémlelhesse, csodálhassa délibábos, festménybe illő, pazar környezetét. Hogy ihletet meríthessen az értékhordozó íráshoz, akadémiai kutatáshoz, a további alkotáshoz. És íme, pillanatok alatt vége szakadt minden elképzelésnek, álomnak és tervezésnek, én mégis – általa annyiszor istápolt barátjaként – valamiért úgy hiszem, nem szabad teljesen elcsüggednünk. Próbáljuk elhinni, feldolgozni azt, amit ő maga is meggyőződéssel állított, hogy az égbe szálló mágusok lelke és szelleme, minden látszat ellenére, időtlen időkig élni fog!
Fagyos szél tombol és hangosan sír a Szalomérban, mert égi szinpadokra költözött a tehetséges színész és filmrendező, Dr. Nagy Attila, a nemzetközi hírnévvel rendelkező irodalomtörténész, az alig 66 esztendős sepsiszentkirályi Székely Mágus, aki példaértékű földi életében “ébredő” tanítványai, barátai, követői számára, ingatag leki szakadékaik – szakadékaink – fölött, Istenbe vetett erős hittel, biztonságos és tartós hidakat tudott építeni.
Szállj az égbe csendesen, embert és Istent egyaránt szerető, boldog mágusunk ! Emelkedj szakrális fényekkel elárasztott magasságokba és maradj békében ide lent is közöttünk! Mondom ezt neked, a tőled tanult leckék alapján, melyeket temagad is Deepak Chopra "A mágus útja" című könyvéből kölcsönöztél, akinek ötödik leckéje így hangzik: “A mágusok nem hisznek a halálban. A tudatosság fényében minden élő: nincsenek kezdetek és végek. A mágus számára ezek csupán a képzelet alkotásai. Ha egészen élő akarsz lenni, meg kell halnod a múlthoz képest. A molekulák felbomlanak és eltűnhetnek, de a tudat túléli hórdozójának pusztulását. A huszadik leckében pedig azt hagytad hátra megszívlelendő örökségül, hogy “a legtöbb jó, amit az emberiségért tehetsz, hogy magad is mágussá leszel.” Úgy legyen !
Ezért is választottam búcsúztatóm összeállításához eme szokatlan formai változatot, mely a keserű, fájdalmas és lelkileg módfelett megterhelő gyász helyett, az eddigi közös életünk során és az egyetemen átélt magasztos élmények egyrészének fotó-mozaikjával, https://www.facebook.com/photo?fbid=2922714461337829&set=pcb.2922721298003812 hű képet mutat és felejthetetlen emléket állít annak a nemes lelkű, nagyszerű mágusnak, aki fényben fürdő égi és földi csillagok között valaha is voltál, éltél és mindannyiunkat a jóra, együttérzésre, szeretetre tanítottál, minden tanulni vágyó ébredőnek önzetlenül segítettél. Legyen az utad könnyű, pihenésed csendes ! Isten veled drága jó barát, indo-szkíta, Székely Mágus!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése