Ha most újra srác lehetnék

 HA MOST ÚJRA SRÁC LEHETNÉK

Esik eső, sűrű köd van,

Szívem fáj, mert boldogtalan.

Nem bírja még elviselni,

Elkezdtem már öregedni.

Fáj a térdem, vállam recseg,

Szabados szám, folyton fecseg.

Azt mondja az “öregasszony”,

Nincs már bennem, semmi haszon.

Szegény mátkám, nagyon megunt,

Minden tüzem régen kihunyt.

Úgy elmennék valahová,

Háromkúti hegyek alá…

Bárányhegyen jártam egykor,

Csilingel a szép gyermekkor.

Úgy szeretnék oda menni,

Gondtalanul gyermek lenni.

Tekeregni erdőn, mezőn,

S hü-hűjgetni, fenn a tetőn.

Ha most újra srác lehetnék,

S hegyeimhez elmehetnék,

Minden csúcsot össze másznék,

Sziklák között gyopárt tépnék.

Gombát szednék, Naskalaton,

Rőzsét kötnék, Szalomáson.

Kis szekéren haza húznám,

Hűvös este tűzre raknám.

Míg a testem melegedne,

Szomszéd kislány szeretgetne.

Túrós, dzsemes málét kennénk,

Kályhánk előtt nagyot ennénk.

De mielőtt egyet falnánk,

Letérdelve imádkoznánk.

Várnók haza jó anyánkat,

Áldja meg a vacsoránkat.

Középlokon, Háromkúton,

Áll az idő, nem mozdítom,

Haza vágyom, néha oda,

Hegyes, völgyes szép falumba.

Minden alvás, csupa öröm,

Hisz álmomba, gyakran bejön:

Ott ülök a kis szobánkban,

Rég lebontott faházunkban.

Ropog a tűz, lobog a láng…

Az érckályha nagyon falánk.

Felfalt több száz csűrnyi csapot,

De meleget alig adott.

Gyímesekben éltem egykor,

Visszahív a szép gyermekkor.