Halálközösség és életigenlés

Gyógyulásom hihetetlen története - 1. rész

Mivel általános egészségi állapotom miatt, (magas vérnyomás, emésztési rendellenesség, krónikus szívelégtelenség, magas vércukorszint, szívritmuszavar, prosztata gondok), valamint a koronavírus esetében, az eléggé ki nem kísérletezett oltóanyagok alkalmazása okán, tartózkodtam a vakcinák elfogadásától. Igyekeztem minden fertőzés megelőzést szolgáló, orvosok által ajánlott intézkedést, a lehető legszigorúbban betartani: maszkot hordtam, mindenkitől 5-10 m biztonsági távolságot tartottam, kezet mostam, naponta többször is fertőtlenítettem, üzletekbe, zsúfolt helyekre nem jártam, csak a Dióligetbe mentem időközönként friss levegőt venni, vásárolni csak és kimondottan a feleségem járt, stb..stb, - és amikor 100%-ban biztos voltam benne, és azt hittem, hozzám semmilyen körülmények között nem juthat el ez a kínai laboratóriumokból elszalasztott "furcsa izé", akkor a múlt hét végén, már szombaton, jelentkeztek a számomra ezidáig ismeretlen szimptómák. Kijelenthetem, hogy ilyen körülmények között, már a vírussal való fertőzéses megbetegedésem is hihetetlen!!! Vasárnap folytatódtak és nagy döbbenetemre, az első fájdalmas hajnali szenvedés, élet-halál küzdelem, vonaglás és vergődés után, hétfőn dél körül pozitív lett a COVID tesztem.

Amit aznap hajnalban át kellett élnem, hát gyerekek, az maga volt a pokol!

A kellemetlen tünetek teljes kronológiája:

1.Szombat, december 18-án, délután: unokámmal játszodtunk a hóban. Hóoroszlán építése közben elmelegedés, enyhe hányinger, erőtlenség, általános életundor. Éjszaka ingerlékenység, hánykolódás;

2.Vasárnap, december 19-én: reggeli kedvtelenség, nehéz ébredés, vonzott magához az ágy, megjelent az étvágytalanság – egész nap alig ettem valami keveset. Este ideges álmatlanság, homályos látás, irritáltság vett erőt rajtam;

3. Hétfő, december 20-án, hajnalban: Éjfél után 2 óra 47 perc. Arra ébredtem, hogy tűzben ég az egész testem. Mégis egész lényem jeges-fagyos vízben dunsztolódva, ellenőrízhetetlen hidegrázás közepette vonaglott. A pizsoma tetőtől-talpig csurom vizes lett. A lepedő, a paplan és a párna locsogásig teleszívta magát izzadtsággal. Az ágy olyan volt, mint egy oriási szivacsmatrac. Párnától a lepedőig, vízben úszott minden. Rritmuszavarban hánykolódva, torkomban dobogott a szívem, erős mellkas környéki abroncsszorítás jelezte, hogy amennyiben nem jutok azonnal oxigénhez, mielőtt segítségért tudnék folyamodni, itt a hitvesi ágyban, perceken belül megfulladok. Aztán az irigyeim boldogan mondhatják: por seggébe, s más helyébe! Ennyire azért nem alázhatom meg saját magamat. Talpra kell állnom! Mégpedig a lehető leghamarabb. Maradék erőmet összekaparva felültem. Lassan kitakartam szétázott, reszkető testemet, feltápászkodtam és felgyújtottam a villanyt. Alig bírtam lábon maradni, a térdeim csuklottak össze, ezért az ágy szélére ereszkedtem. Ájulás környékezett. Ködös kábulatomban is emlékeztem arra az életmentő szabályra, amit lihegve, félig hangosan ki is mondtam: megnyugodni, mély levegőt venni, lélegezni, lélegezni, lélegezni! ! Hétre-nyolcra, orron be, négyig benn tart, hatra-hétre, szájon ki ! Már mint fújni a levegőt. Mondd és tedd! Nagyon fáztam, közben ”lisztet szitált” velem a hidegrázás, de én kocogó fogaimat összeszorítva kitartóan pumpáltam magamba a levegőt.

Lelki szemeim előtt, ott éktelenkedett a fekete leverendás, sápadt arcú halál. Pillanatok alatt eszembe jutott pár, 8 szótagú sorokból álló versszakasz vagy rögtönzött ima, melynek ritmusát követve, szavait szívből jövő áhítattal ismételgettem. Becsuktam párás ködben ázó, a fájdalmas nyomástól majd szét robbanó szemeimet. Jézus Urunk kereszthalálára gondolva, néhány rövid pillanatra, a Teremtő Isten, fényes csillagokkal díszített országába teleportálva magam, kitartóan imádkoztam, miközben folytattam a belégzést:

” Óh, én édes, jó patrónám,

Jézus anyja, édesanyám !

Kérlek Téged, kérj oltalmat,

Nagy beteg lett a Te ”fiad”...

Óh, én édes, jó Istenem,

Jézus atyja, segíts nekem!

Szenvedésben, adj oltalmat,

Ne hagyd, meghalni a ”fiad!”

Nagyon mélyen magamba szállva, száznegyven – százötvenszer mondtam el könyörgésemet és bármennyire is hihetetlen, ezt követően csillapodni kezdett a feszültségem. A mellkasi abroncs szerű szorítás is enyhült némileg és mintha már a rémületbe kergető, ” fekete leverendás kaszás” lázas látomása sem izgatott volna annyira. Gondolatban elfogadtam a lehető legrosszabbat. Talán emiatt is, teljesen megnyugodtam. ”Ha itt az idő és megkell halni, hát meghalok.Tízedik éves kisunokám, Főcze Magor, menyasszonyát szerettem volna, még házasságkötésük előtt, úgy jó 10 év múlva megismerni, egybekelésük szent eskütételén jelen lenni, de ha Teremtő Atyám úgy akarja, akkor köntörfalazás nélkül, ”asztalra rakom a kanalat”, és kezébe teszem, a tőle kapott, finom-vegyes életemet. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok kosornyáltak a fejemben. Megnyugvásom ellenére, egész testem remegett, akár a nyárfalevél és bár sikerült jó mélyeket lélegeznem, a levegő túl kevésnek bizonyult, fulladtam meg.

Hétfő, december 20-án, éjfél után 3 óra 3 perc. A gyanús zajokra, drága segítőm és szorgalmas ápolóm, a feleségem, Olgi, is kiugrott a takaró alól. ”Mi van veled, tata? Mi történt?” – szögezte nekem a kérdést. Gyorsan tájékoztattam, hogy túlságosan ne ijedjen meg: ”nincsen nagy baj, – mondtam – csak néhány perce úgy döntöttem, hogy egy kicsitt haldoklok az éjszakában és úgy látszik ideig-óráig ez, eléggé jól sikerült.” Nagyon fanyar lehetett számára akasztófa humorom, mert tovább nem is kérdezősködött, magától is rögtön rájött, mi történik. Jó háziasszony és gondos anya módjára pillanatok alatt ágyneműt cserélt, párnát hozott, amit puha, itatós törölközővel beborított, a fejemet felpockólta, igen arisztokratikus körülményeket varázsolva, érezhető és élvezhető kényelembe helyezett engem. Új takarót is kaptam és máris kezében tartott lázmérővel, vérnyomás rögzítő és oxigén szint mérő szerkentyűvel felvértezve, szakszerűen ”nővérkedett”, bocs, anyáskodott körülöttem, a fokozhatatlan szenvedés uralta, halálszagú éjszakában. Méricskélt, tapogatott, simogatott aztán 3 óra 30 perckor aggodalommal töltve közölte:

- Vérnyomás: 124/69 – soha idáig, ilyen alacsony értéket nem mértünk. Általában, gyógyszerek mellett is 160/95-100 körül szokott mozogni.

- Vércukor szint: 105, mit tegyek, édesszájú, csoki függő vagyok! És a karácsonyi diós-, mákos-, rahátos bejgli sem tudott soha eléggé megijeszteni, a szaloncukor kóstolgatásról nem is beszélve...

- Testhőmérséklet: 39,9 fok. Mennyi? Ekkora lázat baba koromban se rögzítettek nálam, de felnőtt korban ez életveszélyes állapot. Szegény feleségem a lázamat látva és azt, hogy nehezen kapok levegőt, nagyon megijedt. Azonnyomban, igaz egyoldalúan, de megállapította, hogy a helyzet jelenlegi állása szerint, állapotom COVID – 19-es fertőzés gyanús. Legalábbis a pusztító koronavírus tipikus jeleit produkálom, ezért hivatalosan is intézkedni szeretett volna. Annak rendje és módja szerint, ki akarta hívni a mentőket. Szólt is nekem, hogy tárcsázni fogja a 112-es sűrgösségi számot. Istenem, csak Áráfáték kezébe ne kerüljek – villant fel bennem a sok, sok lélegeztető géphez kötözött fertőzött halála, ezért rögvest be is avatkoztam:

- Ha valóban itt a vég és elérkezett az utolsó búcsúzás ideje, akkor itthon szeretnék meghalni – közöltem a feleségemmel. ”Nem megyek védőruhákba burkolt, szemeim elől elrejtett, láthatatlan, ” halált osztogató asztronauták” társaságába, olyan kórházakba, ahonnan 65 év feletti fertőzöttek közül, akiknek egyéb súlyos betegségei is voltak, igen kevesen jutottak haza. De mindegy milyen kórképet állít most szemem elé a sors, nem fogom a harcot egykönnyen feladni, az biztos. Erőltetett menetben légzési gyakorlatokat végzek, vitaminokat szedek, dióligeti vegyszer mentes gyógynövényekből készített teákat fogok fogyasztani, gyúrásos-dörzsöléses masszázst fogok, naponta alkalmazni és folyamatosan imádkozom. Talpra fogok állni, és le fogom győzni, bármi legyen is az, ami megtámadott, mert úgy hiszem: nem létezik számomra olyan szappanbuborékkal, samponhabbal és alkoholos törlőkendővel is megsemmisíthető, gyilkos vírus vagy vegyifegyver, melyet erős keresztény hitemen alapuló öngyógyító ismereteim, őseinktől elsajátított módszereim, és a Mindenható Isten közbenjárásával, le ne győzhetnék.

Feleségem végig hallgatott – valamiért most, egyetlen szó erejéig sem szakított félbe – elgondolkodott és óhajomat tiszteletben tartva, legnagyobb meglepetésemre, lemondott a sűrgösségi szám tárcsázásáról.

- Nagy kockázatot vállalok, hisz melletted én is veszélyben vagyok, ha csak szombat óta már nem kaptam el én is a fertőzést, az bármelyik pillanatban hozzám tapadhat – jegyezte meg.

- Valószínű már elkaptad, hisz szorosan egymás mellett élünk, tevékenykedtünk, most is mellőlem keltél ki az ágyból. Még az is elképzelhető, hogy te hoztad haza valahonnan ezt a szörnyet, hisz jól tudod, én jóformán ki se jártam itthonról – panaszkodtam. Ha pedig nem fertőződtél, akkor nagyon szeretnek téged az égiek, engem izolálni kell ebben a szobában és, ne érintkezzünk. Ha tényleg mellém akarsz állni, csak tedd la az ajtó elé a dolgokat, én elveszem, elfogyasztás után kiteszem az edényeket, te elviszed, fertőtleníted vagy elégeted, és így tovább, és így tovább – okoskodtam, ami fölösleges volt..

- Maszkot teszek, amennyire csak lehetséges, betartom a higiéniai szabályokat, kezet mosok, fertőtlenítek, hozok neked vitaminokat, és immunerősítő ételeket, teákat főzök – mindent megteszek, hogy segíthesselek meggyógyulni – mondta, és ezzel lezártuk a mentősök értesítésére irányuló elképzeléseket.

Szívem választottja, egy életre szóló leckét adott nekem, hisz vállalta velem a halálközösséget – ”kitartok melletted, legyen, ami lesz és jőjjön, aminek jönnie kell” – alapon, saját belátása szerint cselekedett, ugyanakkor azt is a tudomásomra hozta, hogy segít nekem meggyógyulni! És ez az, ami messze túlmutatott a halálfélelem figyelmeztető táblájánál, határtalan optimizmusra, pozitív lelki töltődésre adott okot, ami tovább erősítette bennem a teljes értékű gyógyulásba vetett hitemet. És azt is jelenti, hogy az esetleges elhalálozástól való félelem ellenében, nagyon kemény életigenléssel állhatunk csatarendbe a vírusok, a halál legyőzősére indított gigászi háborúban. Kezdődhetett a közös küzdelem !

Az igazság viszont az, hogy nem igazán tudtuk, mivel is állunk szemben. A koronavírus fertőzés gyanúja fennállt ugyan, de amíg nem végeztük el a megközelítőleg jó diagnózis felállítására előkészített tesztelést, addig csak feltételezésen alapuló, szubiektív elképzeléseink lehettek, ami természetesen nem mentesített az akkori, pillanatnyi szenvedések enyhítése vagy megszüntetése alól.

- Be kell venned a lázcsillapítót. Tessék. Jó sok vízzel nyomtassad el, így sokkal hamarabb jön a hatása – szólt Olgi.

- Mi az, Paracetamol? Ne haragudj, nem veszem be. Krónikus szív és érrendszeri gondokkal, epe, máj és gyomor problémákkal is kezelt pácienseknek, mint amilyen én is vagyok, nem ajánlott bizonyos gyógyszerek használata, többek között a Paracetamolé sem. Ez a gyógyszer sokkal többet árt, mint amennyit használ – hárítottam, a Paracetamol bevételét.

- Honnan veszed ezeket az információkat? – kérdezte.

- Olvastam, egy komoly szakorvos, koronavírus fertőzés esetére javasolt tanácsaiban https://www.egeszsegkalauz.hu/.../koronavirus.../v26dm1d valahol a világhálón. Különben is a súlyos betegségek esetén jelentkező magas láz, az immunrendszer egészséges válasza a ”betolakodóra”, az a jó, hogy lázam van – válaszoltam. Remélem, tovább most már nem fog emelkedni...

Folyatása egy következő bejegyzésben következik.