További konstruktív gazdasági modellek - 17. fejezet

További konstruktív gazdasági modellek

Előző fejezeteink alapján megértettük Zamagni  professzor kritikáját a NOMA elvéről, annak  logikájáról és a kölcsönösség hiányáról.

Ezzel el is jutottunk elemzésünk építő jellegű szakaszához és megállapíthatjuk a következőket: a kölcsönösség elvének gyakorlati megtestesülése a harmadik szektorban és az etikus vállalatoknál található meg.

Itt azonban felvetődik a megkerülhetetlen és fontos kérdés, ami így hangzik: hogyan tudja egy modern szociális vállalkozás vagy egy civil szervezet (amely a kölcsönösség elvén működik) a politikai gazdaságtan logikájával ellentétben  gazdaságilag hatékonyan működtetni a  (szorzat) logikáját? Melyek azok az új mérőszámok és struktúrák, amelyek a közjót, nem pedig csak a profitot helyezik előtérbe?

Meglátásom szerint, az egyik ilyen lehetséges alternatíva az lehet, hogy bizonyos szintig el kellene felejtenünk a profit maximalizálás sikerképleteit és minden termelés és szolgáltatás mellé, vagy fölé kell rendelnünk a társadalmi szerepvállalást, hisz a gazdasági tevékenységeket, vállalatokat, vállalkozásokat, állami intézményeket, de még a bankokat is, azzal a jól meghatározott céllal hoztuk létre, hogy az emberiség gyarapodását, gazdasági és társadalmi jólétét segítsék és szavatolják. Sajnos, a politikai gazdaságtan antropológiai feltételezése a Homo homini lupus latin mondás, ami azt jelenti, hogy ember embernek farkasa. Ez volt Thomas Hobbes feltételezése. Ezt Adam Smith annak idején megpróbálta módosítani, de az alapfeltételezés változatlan maradt. A civil gazdaságtan antropológiai alapfeltevése a natura amicus, ami azt jelenti, hogy az ember természeténél fogva barátkozó lény. Látjuk az alapvető különbséget a két paradigma között. Következésképpen azt mondhatjuk, hogy a politikai gazdaságtan modellje a Homo economicus, a civil gazdaságtané pedig a Homo reciprocus, azaz a viszonosságot gyakorló ember. Ha kissé erőteljesebben fókuszálunk a lényegre, akkor azt is megfogalmazhatjuk, hogy ezek a gondolatok teljes mértékben és tökéletesen megragadják a Civil Gazdaságtan lényegét, és kiemelik a legfontosabb különbséget, ami nem más, mint az antropológiai feltételezés – az alapvető emberképet, amelyre az egész gazdasági modell épül. A profit maximalizálásának felülírása a társadalmi szerepvállalás és az emberiség jólétének céljával, nos ez pontosan a Zamagni professzor által képviselt Homo reciprocus logika.

Az emberkép harca: homo lupus vs. homo amicus

Bemutattam a két paradigma alapvető törésvonalát, amely a gazdasági cselekvést megelőző emberképre vonatkozik:

1. Politikai gazdaságtan / Hobbesiánus feltételezés: Homo homini lupus (Ember embernek farkasa).
• Gazdasági következmény: Mivel az ember alapvetően önző és haszonleső, a társadalmi rendet és a gazdasági egyensúlyt csak külső kényszer (az Állam vagy a Verseny) tudja fenntartani. A Homo Oeconomicus ebből a feltételezésből nő ki: ha mindenki a saját hasznát maximalizálja, a „láthatatlan kéz” rendet teremt.
2. Civil gazdaságtan / Genovesi-féle feltételezés: Natura amicus (Az ember természete szerint barátkozó).
• Gazdasági következmény: Az ember képes az együttműködésre, a bizalomra és a reciprocitásra. A Homo Reciprocus (viszonosságot gyakorló ember) nemcsak a saját érdekeit nézi, hanem képes a közvetlen ajándékozás és a kölcsönösség által vezérelt cselekvésre is. Ez a képesség teszi lehetővé a Közjó maximalizálását ().

Ez az antropológiai különbség döntő jelentőségű a modern gazdasági stratégiák kialakításában.

A Homo reciprocus stratégiái: a Civil gazdaság gyakorlati alkalmazása

Ha el akarjuk felejteni a profit maximalizálás exkluzív diktátumát, és a  (szorzat) logikáját akarjuk érvényesíteni, olyan gazdasági intézményekre van szükség, amelyek a Homo reciprocus emberképére épülnek, és amelyek a kölcsönösséget (reciprocitást) veszik harmadik alappillérnek az egyenértékű csere és az újraelosztás mellett.

Ezeket az intézményi formákat ma jellemzően a Harmadik szektorban és a Szociális vállalkozásokban találjuk meg. Lássuk:

1. A Harmadik Szektor és a Civil Szervezetek (Non-profit)

Ezek az intézmények már alapvetően a Homo reciprocus elvén működnek.

• Ajándékozás és adományozás: Bár technikailag nem gazdasági tranzakció, a jótékonyság, az önkéntesség és az adományozás tiszta formája a kölcsönösségnek (adunk, anélkül, hogy azonnali visszatérítést várnánk).
• Társadalmi tőke építése: A civil szervezetek fő terméke a bizalom, a társadalmi hálózat és a kohézió, ami nem más, mint a gazdaság alapvető infrastruktúrája.

2. Szociális Vállalkozások (Social Enterprises)

Ez a modell jelenti a legközvetlenebb választ Stefano Zamagni kihívására, mivel egyesíti a piacot (csere) a közjóval (reciprocitás).

Tulajdonság	Magyarázat	Kapcsolat a Civil Gazdaságtannal
Kettős Alsó Sor (Double Bottom Line)	Nem csak a pénzügyi profitot (P), hanem a társadalmi hatást (S) is méri. Cél: .	A  (szorzat) logika gyakorlati alkalmazása. A pénzügyi siker értéke nulla, ha a társadalmi hatás nulla.
Asset Lock (Vagyonzár)	A vállalkozás alapító dokumentumaiban rögzítik, hogy a profit nagy részét (vagy egészét) vissza kell forgatni a társadalmi célba.	Megakadályozza a tőkekivonást és a Homo Oeconomicus tiszta haszonmaximalizáló ösztönének dominanciáját.
Inklúzió (Inclusion)	Olyan üzleti modellek, amelyek szándékosan integrálják a marginalizált (a Homo Oeconomicus által kizárt) csoportokat a munkaerőbe vagy a célcsoportba.	Megoldást kínálnak arra a problémára, hogy a munkanélkülieket és szegényeket ne hagyják ki a rendszerből.

3. A B Corp mozgalom (Benefit Corporations)

Egyre több ország ismeri el jogilag azokat a vállalatokat (pl. B Corp), amelyek céljai között a profit mellett kötelezően szerepel a társadalmi és környezeti hatás (Közjó). Ez a jogi struktúra segít formalizálni a Homo Reciprocus motivációját a nagyvállalati szektorban is.

 A jövőbeli stratégia: új mérőszámok és kormányzás

A Homo Reciprocus győzelme megköveteli az új mérőszámok bevezetését, amelyek a Közjót mérik a bruttó nemzeti termék (GDP) helyett, amely tisztán a  logika mentén méri a javak összességét.

• Javasolt mérőszámok: Bruttó Nemzeti Boldogság (GNH), valódi progresszív mutatók (Genuine Progress Indicator, GPI), vagy a társadalmi megtérülés (Social Return on Investment, SROI) mérése.

Összegzés Civil gazdaságtan stratégiája az, hogy megerősíti a kölcsönösség elvén alapuló, hibrid gazdasági szereplőket, és megváltoztatja az intézményi környezetet (jogi szabályozás, mérőszámok), hogy a Közjó legyen a gazdasági siker alapvető feltétele.

Most, hogy beazonosítottuk a paradigmákat, az emberképeket és a gyakorlati modelleket, beszélhetünk arról, hogy Zamagni professzor milyen gazdaságpolitikai ajánlásokat fogalmaz meg az Állam és a Piac viszonyának megváltoztatására, hogy támogassák a Homo Reciprocust?

Az emberi civilizáció elfogadható távlatait, a globális jólét jövőbeni biztosítását, csakis a múltban tapasztalt eseményekre, a jelenkor vívmányaira, pozitív eredményeinkre alapozva prognosztizálhatjuk. Az is nagyon fontos, hogy az utóbbi időben – 2026-ot írunk – a  világ több pontján is azt tapasztaljuk, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a civil gazdaságtani paradigma iránt, amely az utóbbi két évszázadban szinte teljesen eltűnt, vagy legalábbis csak búvópatakként volt jelen. Ennek egyik oka az, hogy az utóbbi húsz évben rendkívüli mértékben megnőttek az egyenlőtlenségek a világban, a jövedelmek közötti és a vagyoni egyenlőtlenségek egyaránt. Ez a ma tapasztalható hatalmas egyenlőtlenség elfogadhatatlan, mert semmivel sem igazolható. Ne higgyünk azoknak, akik megpróbálják igazolni. Több szerzőnél olvashatjuk, hogy az utóbbi harminc évben az egyenlőtlenség olyan mértékben megnőtt az ún. Gini-féle együtthatóval mérve, hogy meghaladja a legutóbbi három évszázadban tapasztalt mértéket. Ennek következtében meggyengül a béke és a demokrácia. Ezért van az, hogy jelenleg is számos háború zajlik a földön. A demokráciával kapcsolatban Arisztotelész azt mondta, hogy ha nincs viszonylagos egyenlőség az emberek között, akkor a demokrácia nem fog megfelelően működni.

Az érdeklődés növekedésének másik fő oka a környezetpusztítás. Mexikóvárosban például, de akár Pekinget is említhetném, szinte ellehetetlenül az élet a környezetszennyezés miatt. A politikai gazdaságtan paradigmája miért nem képes ezeket a problémákat megoldani? Van kiotói jegyzőkönyvünk a klímaváltozás ellen és rendelkezésünkre állnak más eszközök is, ezek mégis hatástalanok maradnak. Az emberek kezdik megérteni, hogy paradigmaváltásra van szükség ezek megoldásához. Most nincs idő a „fogolydilemmával” illusztrálni ezt a kérdést. Csak egy példa. Ferenc pápa elkezdett írni egy új enciklikát, éppen a környezetvédelemmel kapcsolatban. Ez valószínűleg nagy hatást kelt majd, mert a probléma gyökeréig hatol, és az igazi okokra fogja felhívni a figyelmet. Látni kell, hogy a környezeti probléma nemcsak etikai gond, hanem gazdasági is, mert a jövőnket éljük fel azzal, ha a környezetünket elpusztítjuk.

A harmadik fő ok, mely a civil gazdaságtan iránti érdeklődéshez vezet manapság, az a boldogság paradoxon, amelyet egy amerikai közgazdász, Richard Easterlin fedezett fel, aki egyébként a politikai gazdaságtani paradigmát követte. Easterlin 1974-ben be

mutatott összefüggését továbbgondolva felrajzolhatjuk az 1. ábrát. Ha az egyik tengelyen megjelenítjük az egy főre jutó jövedelmet, a másikon pedig a boldogságot, akkor egy fordított U alakú görbét kapunk. Eszerint a jövedelem növekedése kezdetben növeli, majd egy bizonyos küszöböt átlépve a további jövedelemnövekedés csökkenti a boldogságot. Fontos tény, hogy ezt a paradoxont az Egyesült Államokban fedezték fel és nem egy harmadik világbeli országban. De mit is jelent ez a gyakorlatban? Azt, hogy nem igaz az, hogy minél gazdagabbak vagyunk, annál boldogabbak is leszünk. Ma a világon mindenütt  közzéteszik a boldogság-indexet. Ezekből az adatokból láthatjuk, hogy csökken az általános boldogsági szint. Gazdagabbá, de boldogtalanabbá válunk. Mivel magyarázható ez? - kérdezi jogosan Zagmani professzor különböző írásaiban, konferencia anyagaiban, melyek 

tökéletesen összegzik a paradigmaváltás sürgősségét és szükségességét, három globális krízisponton keresztül mutatva be a politikai gazdaságtan kudarcát.

Ahogy az előző fejezetekben rámutattam, a civilizáció jövőbeni biztosítása a pozitív eredményeinkre alapozva történhet, de Zamagni szerint ehhez először is fel kell ismernünk a fősodorbeli paradigma által okozott alapvető károkat.

A Politikai gazdaságtan három kudarca

Zamagni három globális problémát azonosít, amelyek igazolják a civil gazdaságtan iránti növekvő érdeklődést, mert a politikai gazdaságtan (a  és NOMA logika mentén) nem tudja ezeket kezelni:

1. Az egyenlőtlenségek elfogadhatatlan növekedése

• A Krízis: A Gini-együtthatóval mért jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségek olyan mértékben nőttek az elmúlt évtizedekben, amely meghaladja a korábbi évszázadok szintjét.
• Miért kudarc a politikai gazdaságtan számára?
•  Logika: A politikai gazdaságtan az  összeg maximalizálásra összpontosít, nem zavarja, ha közben nő az egyenlőtlenség (hiszen az összeg még nőhet is). A  (szorzat) logika hiánya teszi lehetővé ezt az exklúziót.
• Következmény: Az egyenlőtlenség gyengíti a békét és a demokráciát. Zamagni Arisztotelészre hivatkozva rámutat: viszonylagos egyenlőség nélkül a demokrácia nem működhet megfelelően. Az instabilitás és a háborúk is erre a feszültségre vezethetők vissza.

2. A Környezetpusztítás és a fenntarthatóság hiánya

• A Krízis: A klímaváltozás, a légszennyezés és a környezeti pusztítás megoldatlan globális problémák, amelyekkel szemben a nemzetközi szerződések (pl. Kiotói Jegyzőkönyv) hatástalanok.
• Miért kudarc a politikai gazdaságtan számára?
• NOMA Elv: A politikai gazdaságtan szerint a környezetvédelem (ami egy etikai és hosszú távú köztulajdonnal kapcsolatos kérdés) külső tényező (externalitás), és nem a gazdaság belső része.
• Rövid távú haszonmaximalizálás: A Homo Oeconomicus a jelenlegi profitot részesíti előnyben a jövőbeli környezeti károk elkerülésével szemben. A professzor idézi Ferenc pápát: a környezeti probléma nem csak etikai, hanem gazdasági is – a jövőnket éljük fel.

3. A Boldogság paradoxon (Easterlin Paradoxon)

• A Krízis: Richard Easterlin 1974-es felfedezése, amely szerint a jövedelem növekedése egy bizonyos pontig (küszöbértékig) növeli a boldogságot, de utána a további jövedelemnövekedés már nem, sőt, paradox módon csökkentheti a boldogságot. *
• Miért kudarc a politikai gazdaságtan számára?
• A politikai gazdaságtan a vagyon és a jövedelem (GDP) maximalizálását tekinti a jó élet legfőbb kritériumának. A paradoxon azt jelzi, hogy a paradigma által preferált gazdasági növekedési cél nem fedi le a valódi emberi jólétet. Gazdagabbá válunk, de boldogtalanabbá, mert:
• Kiszorulás: Az erőforrásokat a Homo Oeconomicus által előnyben részesített javakra fordítjuk a Homo Reciprocus számára létfontosságú relációs javak (pl. közösségi idő, bizalom, egészséges környezet) rovására.
• Relatív jövedelem: A boldogságunkat egyre inkább a relatív jövedelem határozza meg (mennyivel vagyok gazdagabb, vagy szegényebb a szomszédomnál), ami végtelen, versenyalapú növekedési kényszert eredményez.

A válasz: a relációs javak szerepe

Zamagni jogosan teszi fel a kérdést: Miért válunk boldogtalanabbá?

A Civil gazdaságtan a relációs javak (Relational Goods) koncepciójával válaszol erre.

1. Relációs javak meghatározása: Ezek olyan javak (boldogság, barátság, bizalom, tisztelet, közösségi hálózatok), amelyek nem keletkeznek pusztán egyéni fogyasztásból (mint egy autó vagy egy ruha), hanem akkor jönnek létre, amikor az emberek egymással interakcióba lépnek – a kölcsönösség (reciprocitás) elvén.
2. Gazdasági természet: A politikai gazdaságtan (NOMA elv) figyelmen kívül hagyja ezeket a javakat, mert nehéz mérni és nem árazhatóak be.
3. Paradoxon megoldása: A jövedelem növekedése utáni boldogságszint csökkenése azzal magyarázható, hogy a túlzott versenyre és haszonmaximalizálásra épülő gazdaság feléli a relációs javakat (kevesebb idő a családra, gyengülő közösségi bizalom). Megnő a GDP, de csökken a Közjó ()!

 A Következő Lépés Stratégiája:

A Civil gazdaságtan célja a relációs javak termelését támogató gazdaságpolitikai stratégiák kialakítása.

Rögtön felvetődik itt is egy fontos kérdés: Milyen konkrét gazdaságpolitikai és társadalmi innovációkat javasolhatnánk, implementálásra, amelyek:

1. Képesek csökkenteni az egyenlőtlenséget (maximalizálni a -t)?
2. És egyidejűleg ösztönzik a relációs javak termelését (azaz a Homo Reciprocus cselekvését)?

Gondoljunk például a munkaerőpiacra, az adórendszerre vagy az oktatásra.

Meggyőződésem szerint, amennyiben a mindenkori kormányok és a közigazgatási liderek, úgy a gazdasági életben , mint a társadalmi felemelkedés univerzumában a megfelelő cselekvési stratégiákat alkalmazzák, úgy magasfokú növekedést könyvelhetünk el, persze ehhez az is szükséges, hogy a munkaerőpiacon megállítsuk az elvándorlást, a lehető leghatékonyabban kalkuláljuk ki és terheljük meg a demokratikus törvények által szabályozott adórendszer terheit és aszerint alakítsuk a társadalmaink működését, de mindezelk mellett nagy hangsúlyt kell fektetni az oktatási rendszerek megreformálására és működtetésére. Ezek után azt is garantálni merészkedem, hogy az emberiség sokkal boldogabban élheti majd a földi életét, mint jelen pillanatban. Stefano Zamagni szerint " A boldogság meghatározásával kapcsolatban nagy a felelőssége annak a közgazdász professzornak, aki azt tanítja, hogy a boldogság azonos a hasznossággal, és a fogyasztó a hasznosság maximalizálására törekszik annak érdekében, hogy boldog legyen. Ez nem igaz, mert a hasznosság egy személy és egy dolog közötti kapcsolatra utal. A víz hasznos számomra, ha megiszom. A boldogság viszont egy személy és egy másik személy (és nem egy dolog) közötti kapcsolatra utal. Ezért mondja Arisztotelész, hogy az ember nem tud boldog lenni egyedül. A boldogsághoz minimum két emberre van szükség.

A hasznosság maximalizálása azonban lehetséges egyedül is. Ezt az alapvető hibát követi el a politikai közgazdaságtan. És ez nagyon súlyos hiba, mert nem szabad valótlant állítani. Miért gondolom azt,hogy ez a paradoxon komoly dolog? Mert mi emberek azért élünk, hogy boldogok legyünk. Ha ellenben azt látjuk, hogy a hasznosság maximalizálása végső soron a boldogság csökkenéséhez vezet,akkor feltehetjük a kérdést, hogy mi értelme a versenyképesség és a hatékonyság szüntelen fokozásának? Az Egyesült Államokban nagyon komolyan foglalkoznak ezzel a kérdéssel, könyvtárnyi irodalma van, még Nobel-díj is született ezzel kapcsolatban.

A negyedik nagy probléma a libertariánus (szélsőségesen szabadságelvű) individualizmus megjelenése és terjedése. Nem tudom, hogy ismerik-e ezt az új kifejezést, de a libertariánus individualizmus alapelve a közösség minden formájának az egyén mögé sorolása. Amit az egyén akar vagy preferál, azt kell tenni. Ez az egyik legfontosabb tényező, ami megmagyarázza a nehézségeket a mai társadalomban. Ez a négy probléma az, amelyekkel a politikai gazdaságtani paradigma nem képes megbirkózni. A civil gazdaságtani paradigma azonban képes arra, hogy megtalálja azokat az eszközöket, azokat az elméleti kategóriákat, amelyek alkalmasak arra, hogy ezeket a problémákat kezeljék. Ezért van manapság olyan nagy érdeklődés az egyetemek falain kívül is a civil gazdaságtani paradigma iránt. Ám az idő szűkössége miatt most csak egy rövid következtetést mondanék. Kétféle gondolkodásmódot különböztethetünk meg. Az egyik a számító (calculating), technikai jellegű gondolkodás, amely a matematikán alapszik és a „hogyanra” koncentrál; a másik az irányt kereső (thinking) gondolkodás, ami a „miért” és a „merre” kérdésekre keresi a választ. Az első nagyon fontos, mert konkrét problémákra ad gyakorlati válaszokat. A második pedig azért, mert azt az irányt szabja meg, hogy a társadalom merre fejlődjön. Mindkettő fontos. Az utóbbi években azonban inkább a számító gondolkodásra helyeztük a hangsúlyt. Véleményem szerint mindkettőre szükség van. Az utóbbi néhány évtizedben azonban elhanyagoltuk az irányt kereső megközelítést. Platón Phaidrosz című művéből szeretnék egy metaforát idézni. Ebben az áll, hogy a barázda akkor lesz egyenes, ha az ekét húzó lovak egyforma tempóban mennek. Ha ez nem így történik, akkor ferde lesz a barázda, és nem lesz jó a termés.

Mélyen egyetérthetünk a felvázolt, széleskörű és emberközpontú cselekvési stratégia szükségességével, amely a munkaerőpiac stabilitásától az adórendszer méltányos kialakításán át az oktatás reformjáig terjed. Ezen elemek mindegyike létfontosságú a Közjó maximalizálásához és a boldogság előmozdításához.

Zamagni professzor záró gondolatai tökéletesen alátámasztják, miért elengedhetetlen a Civil gazdaságtan paradigmájának elfogadása ezen célok eléréséhez. Az általa említett negyedik probléma, valamint a boldogság, mint relációs jelenség magyarázata, lezárja a politikai gazdaságtan kritikáját.