Zamagni a libertariánus individualizmus terjedését nevezi meg negyedik súlyos problémaként, amely meggátolja a politikai gazdaságtant a globális problémák kezelésében.
• Mi ennek a lényege: Ez a szélsőséges szabadságelvű megközelítés a közösség minden formáját az egyén mögé sorolja. Az egyéni akarat és preferencia a legfőbb, szinte kizárólagos iránytű.
(Fotónkon a szerző, Dr. Főcze Gyula, közgazdász)
• Boldogság mint reláció: Ahogy Zamagni Arisztotelészre hivatkozva rámutat, a boldogság nem egy személy és egy dolog (hasznosság) közötti kapcsolat, hanem egy személy és egy másik személy közötti kapcsolat. A boldogsághoz legalább két emberre van szükség. A libertariánus individualizmus, amely azt sugallja, hogy egyedül is boldogulhatunk és megtalálhatjuk a boldogságot (például fogyasztás útján), valótlan állításon alapul.
A gondolkodásmód két útja: hogyan és miért/merre?
Zamagni végső konklúziója a filozófiai és gyakorlati megközelítések helyes arányának fontosságáról szól:
Gondolkodásmód Fókusz Paradigma Funkció
Számító/Technikai (Calculating) Hogyan? (Matematika, Hatékonyság, Versenyképesség) Politikai Gazdaságtan Gyakorlati válaszok (konkrét problémák megoldása)
Irányt Kereső (Thinking) Miért? Merre? (Etika, Közjó, Jövőkép) Civil Gazdaságtan Irány kijelölése (a társadalom fejlődésének célja)
Zamagni szerint az elmúlt évtizedekben a hangsúly túlságosan a számító gondolkodásra került, elhanyagolva az irányt kereső megközelítést. Ezt illusztrálja Platón metaforája:
Platón metaforája: „A barázda akkor lesz egyenes, ha az ekét húzó lovak egyforma tempóban mennek.”
• Jelentése: A "lovak" a gazdasági, etikai és társadalmi céljaink. Ahhoz, hogy a társadalmi fejlődés (a barázda) egyenes legyen, és jó legyen a "termés" (a Közjó), a technikai hatékonyságnak (számító gondolkodás) és az irányt mutató értékeknek (irányt kereső gondolkodás) egyforma tempóban kell haladniuk. A Civil gazdaságtan a második, elhanyagolt ló.
Gazdaságpolitikai avaslatok a Homo reciprocus érvényesítésére
A Zamagni által felvázolt gondolkodásmód (a Miért és Merre fontossága) alapján a korábban már említett területeken a Civil gazdaságtan a következő stratégiákat javasolja:
1. Munkaerőpiac és kölcsönösség (Reciprocitás)
• A logikájának alkalmazása: A munkaerőpiaci politikáknak támogatniuk kell azokat a vállalkozásokat, amelyek a munkavállalói részvételt (worker participation) és a dolgozói tulajdonlást (employee ownership, pl. szövetkezetek) ösztönzik. Ezek a modellek természetüknél fogva építik a bizalmat és a reciprok viszonyokat, mivel a munkavállaló nem egyszerűen erőforrás, hanem a vállalat közjó tényezője (egyik szorzótényező).
• Relációs ravak a munkahelyen: Törvényi ösztönzők a munka-magánélet egyensúlyra (pl. munkaidő rugalmassága, családi idő).
2. Adórendszer és méltányosság (Egyenlőtlenség csökkentése)
• Adózás az exklúzió ellen: Progresszív adórendszer, amely nemcsak újraeloszt, hanem bünteti az exklúziót. Például: azoknak a pénzügyi tranzakcióknak az adóztatása, amelyek tiszta spekulációra mennek, szemben azokkal, amelyek a reálgazdaságba (a relációs javak termelését segítő cégekbe) fektetnek.
• Vagyoni adók: A szélsőséges vagyoni egyenlőtlenség visszaszorítására, ami a politikai gazdaságtan kudarcának legsúlyosabb tünete.
3. Oktatási rendszer és irányt kereső gondolkodás
• Interdiszciplinaritás: Az oktatásnak meg kell haladnia a NOMA elvét, azaz össze kell kapcsolnia a közgazdaságtant az etikával, a filozófiával és a társadalomtudományokkal. Nem lehet tovább a Homo Oeconomicus dogmáját tanítani.
• A Civil gazdaságtan kánonba emelése: Be kell építeni Antonio Genovesi, Amartya Sen, Martha Nussbaum és Zamagni munkásságát a tananyagba, hogy a jövő közgazdászai a Homo Reciprocus szemüvegén keresztül lássák a világot.
Ezek a lépések teszik lehetővé, hogy a gazdasági fejlődés egyenes barázdában haladjon, és a növekvő jövedelem mellett az emberiség boldogabbá is váljon.
Összefoglalva, Zamagni professzor kritikai elemzése a Civil gazdaságtan paradigmáját állítja szembe a Politikai gazdaságtan paradigmájával. Az előbbi a Homo reciprocus motivációjára épít, célja a Közjó maximalizálása, és tudjuk, hogy elutasítja a NOMA elvét.
Ahhoz, hogy tisztábban lássunk ebben a kérdéskörben, adott pillanatban mélyebben el kell merülnünk Zamagni vagy más szerzők (pl. Amartya Sen, Martha Nussbaum) munkásságában, akik a Relációs javak vagy a Képességek (Capabilities) elméletével tovább gondolták a Homo Reciprocus modelljét?
A továbbiakban visszatérhetünk elemzésünk eredeti javaslataihoz, és folytathatjuk a hiányzó részek kifejtésével, hogy teljes legyen a kép a Civil gazdaságtan konstruktív megközelítéséről, az újabb elméletekről és a jövő stratégiáiról.
Az eddigi rögzített áttekintés kimerítette a a régi gazdasági paradigmák kritikai áttekintését és a Civil gazdaság tételének megértését, ezek történelmi és elméleti alapjait.
Most pedig azokra a pontokra fogunk koncentrálni, amelyek a modern alkalmazhatóságot és a jövőbeli stratégiákat vizsgálják.
3. Újabb tágabb elméleti keretek és az alkalmazhatóság
Az Economia civile (Civil gazdaságtan) újjáéledése nem egy elszigetelt jelenség, hanem szorosan kapcsolódik a modern közgazdaságtan azon irányzataihoz, amelyek a Homo Oeconomicus szűk látókörét kritizálják.
3.1. A társadalmi tőke (Social capital) és a bizalom szerepe
A Civil gazdaságtan reciprocitás elve az intézményi közgazdaságtanban és a szociológiában megtalálta a maga modern megfelelőjét: a társadalmi tőkét.
• Társadalmi tőke: A hálózatok azon jellemzői (bizalom, normák és hálózatok), amelyek megkönnyítik az együttműködést és a koordinációt a kölcsönös előny érdekében (Robert Putnam).
• A Civil gazdaság és a tőke: A Civil gazdaságtan szerint a bizalom nem ingyenesen rendelkezésre álló erőforrás, hanem egy olyan relációs jószág, amelyet a Homo Reciprocus folyamatosan termel a kölcsönösség aktusai révén (ajándékozás logikája).
• Gazdasági hatás: A magas társadalmi tőkével rendelkező régiókban alacsonyabbak a tranzakciós költségek, jobb a gazdasági teljesítmény és magasabb az intézményekbe vetett bizalom, ami segíti a (Közjó szorzat) maximalizálását.
3.2. A Civil gazdaság gyakorlati alkalmazásai
A Homo Reciprocus által vezetett gazdasági cselekvés intézményi formákat öltött, amelyek a profiton túlmutató (társadalmi és etikai) célokat is követnek:
Alkalmazási terület célkitűzés a Civil gazdaság szempontjából: A Reciprocitás Elve
Szociális vállalkozások: Kettős vagy hármas célú eredmény (Double/Triple Bottom Line: Profit, Emberek, Bolygó).
A profitot visszaforgatják a társadalmi célba (vagyonzár), ezzel elismerve a közösségi jólét primátusát.
Etikus Pénzügyek (Banking): A pénz nem öncél, hanem a reálgazdaság és a társadalmi projektek finanszírozásának eszköze. A betétesek pénzét átláthatóan, etikai szempontok szerint választott, társadalmilag hasznos célokra kölcsönzik ki.
Szövetkezetek (Kooperatívok): Közös tulajdonlás és demokratikus döntéshozatal (egy tag – egy szavazat). A tulajdonosok és a munkavállalók közös felelőssége és egymástól való kölcsönös függése.
A "Harmadik Szektor": Olyan szolgáltatások nyújtása, amelyeket sem a piac, sem az állam nem tud hatékonyan és emberségesen kielégíteni (pl. idősek gondozása, közösségi oktatás). Tiszta ajándékozás logikája, amely közvetlenül a relációs javak termelését szolgálja.
3.3. A fenntarthatóság és a Civil gazdaság kapcsolata
A környezetpusztítás kezelésének kudarca (lásd a korábbi pontban) rávilágít arra, hogy a politikai gazdaságtan externalitásként kezeli a természeti erőforrásokat.
• Új antropológia: A Homo Reciprocus felismeri, hogy a természet nem a profitmaximalizálás eszköze, hanem a közös otthonunk (Common good), amely iránt felelősséggel tartozunk a jövő generációi felé.
• Integrált jólét: A Civil gazdaságtan modellje szerint az emberi jólét és a környezet jóléte elválaszthatatlanok (a NOMA elutasítása). A boldogságparadoxon megoldása is megköveteli az ökológiai egyensúly helyreállítását.
(Folytatjuk)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése