2021. március 6., szombat

DIÓLIGET - III. RÉSZ

Számítógépes, ideiglenes terv is készült a megvalósítandó farmalkotó elemekről, azok elhelyezkedéséről úgy, ahogy az elkövetkező munkanapokon, a megvalósításuk bekövetkezik. 

De, ahogy mondani szokás: "Ember tervez, Isten végez !" Úgy is lett, a képen látható elképzelés nem teljesen a megrajzolt formában került kivitelezésre, a későbbiekben. 

Ahogy azt a továbbiakban megtapasztalhatjuk, az eredeti elképzelésekhez képest, egy igen keveset, minden alaposan átalakult, megváltozott. Mielőtt véglegesíthettük volna a GARDENA kerttervező program segítségével papírra vetett elméleti ötleteket, hozzá kellett látni a természet által gyakorlatban megkövetelt, kötelező munkafolyamatok elvégzéséhez. A további bejegyzések ezen elvégzett részfeladatok lebonyolítását fogják bemutatni, taglalni. 

DIÓLIGET - II. RÉSZ

 Kisgazdaság, hol a fáradt lélek megpihen 

Ahhoz, hogy   az itt mellékelt Google Maps-os felvételen látható, fehér színnel körbe vonalazott telken, az ökofarmos mintára épülő székelyföldi Dióliget, városunk határában a tervezett időszakban létrejöhessen, a következő, kötelező jelleggel megvalósítandó rész célokat tűztem ki:

Az fotón látható területet, vadak és tolvajok elleni védelmet biztosító tüskés élősövénnyel, lepényfa csemetével körbe kerítem. A szállító szerint 8 darab szúrós csemete szükségeltetik egy méterbe, így a telken felásandó, teljes palántasáv beültetését 3000 darab csemetéből meg tudom oldani. Ezek mihelyt felcseperednek és minden egyes  évben  nyírandó lombkoronát képeznek ki, olyan védőfallá alakulnak, melyen sem állat sem ember nem fog tudni áthatolni.

A lepényfa csemetéknek, melyek forgalmazási mérete alíg haladja meg,  a paradicsompalánták méretét, 0,50 lej/1 darab az ára, ami a 3000 darab esetében, mindössze 1500 lejbe került. 370-400 méter kerítés megépítéséhez, éppen megfelelő ár, ha arra gondolok, hogy a lególcsóbb kótaji (Magyarország) vadháló és betonoszlopos kerítés, a hozzám elküldött árajánlat alapján, munkadíjjal együtt 900 000 forintot emésztene fel. Ez barátok között is kb 2900 eurót jelent. Ezzel szemben az 1500 lej kerítésépítésre, hatékony befektetésnek bizonyult. Egyetlen hátránya, hogy az élő-védő zöldfal 3 év alatt nő fel 1,60 méter magasra. Addig gyakran öntözni kell és vigyázni rá.

KERTTERÁPIÁS DIÓLIGET - I. RÉSZ

Dióliget: ahol a kényeztető csend lakik,                                                                                    s a fáradt lélek megpihen !

2019. október 4.-én vásároltam egy 68 áras szántóföldet városunk, Sepsiszentgyörgy közelében, a Szalomérral átellenben, a főúttól 345 m-re, néhány ezer euróért. Azért döntöttem így, mert 2019 őszén olyan kevés hallgató íratkozott be a BBTE Közgazdaság-, és Gazdálkodástudományi Egyetemének városunkba kihelyezett tagozatára, - ahol éveken át tanítottam -, hogy elkerülhetetlenné vált az oktatók létszámának a csökkentése is. A tanszékvezető közölte, nem valószínű a katedrám következő évre történő megtartása, beadtam hát az előrehozott nyugdíjazási kérelmemet, melyet 2020. január 20-ától kezdődően jóvá is hagyott a Nyugdíjpénztár. Mivel aktív munkaviszonyom megszűnt, szükségem volt arra, hogy fizikai erőnlétemet és szellemi frissességemet kifogástalan állapotban megőrízhessem. Ilyen körülmények között számomra mi sem jöhetett volna jobban, mint a szabadtéri terápiás izgés-mozgás, a létfenntartó és egészséges életadó kertészkedés kipróbálása. 

A Zé Bé és felesége tulajdonát képező telekkönyvezett, két parcellás telek ( szántó 3800 nm, és legelő 3000 nm), adomány formájában került a tulajdonomba. Azért volt erre a törvényes adományozási csavarra szükség, hogy ne kelljen a meghírdetéstől számítva 30 napig várni  a nevemre való átvétel lehetőségére valamint újabb 30 napot a katonaság jóváhagyására. Ezt is kérni kellett volna, mivel lőtér van a parcellák közelében. Az egyetlen gyors, és bürokrácia kizáró törvényes áthídalási eljárás, melyet a közjegyző javasolt az, a donáció volt. A közjegyzőnél egykettőre átírták nevemre a parcellákat, én pedig azonnal hozzáfoghattam az organikus élelmiszereket előállító, családi ökofarmocska létrehozásának megtervezéséhez.

2021. január 6., szerda

Ha ti is úgy látjátok, az elmegyógyintézetben, önként jelentkezem !

Az emberek iránt érzett empátiám, őszinte szeretetem a vád!Szabad-e szabadon szárnyalva, felebarátaidat, embertársaidat, baráti szeretettel, őszintén szeretni? Szabad-e, lehet-e lélekből fakadó, - még ha kissé soknak tűnik is, - hömpölyögve áradó méltánylással, együttérző ragaszkodással, égi hatalom (Teremtő Atya) által lényedből vezérelt, szalonképes véleményt formálni, köszönetet mondani a Facebookon például a szülinapodon, jó kívánságokkal téged elhalmozó feleségednek, ismerőseidnek, rokonaidnak, barátaidnak anélkül, hogy a gyanakvó, irigykedő lények hangjai rosszindulatúan megne szólalnának, le ne hurrognának? 
Nem hallucinálok ! Vagy talán mégis? Nem tudom ! De az biztos, hogy ébren vagyok. Hangokat hallok fényes nappal, hangokat hallok az éjszakában. Egyre több hangot hallok a nagyvilágban.                                                                                Értékítéletem, őszinteségem, gyermekes jóindulatom és szerte áramló szeretetem miatt vádaskodnak. És jönnek, és tolonganak, mint a zsákba fogott fájdalmasan fullánkoló darazsak, és ítéleteket susognak, könyörtelenül lesújtanak:
Hang 1: - illetlen dolog saját feleségednek a facebookon megköszönni a születésnapi fáradozásait, a finom ételeket. Minden feleségnek kutya kötelessége hálálkodások elvárása nélkül, ünnepelt férje mellé állni! Törölnöd kell a köszönetnyilvánításból azt a mondatot!- Én nem így látom, de barátságunk kedvéért megtettem.Töröltem!Hang 2: - én nem igazán örülnék annak, hogy a nevemet nyilvánosan kiírják egy bejegyzésbe, és külön köszönetet mondanak a meglepetés tortáért.Gondold csak át, téged hogyan érintene, ha veled ez történne? Én törölném azt a hízelgő köszönet nyilvánítást!

- Töröltem!

2020. november 18., szerda

GYÁSZBAN A SZÍVÜNK, SZOMORÚ A LELKÜNK

ÖRÖKRE ELMENT MENTORUNK, A NEMZET LÁMPÁSA CSILLAGLÉPTÉKBEN ÍLY RÖVÍD AZ ÉLET!


“A léleknek a lélek a hazája.
A magyar lélek dús virágpora
Sírok felett illatoz, lengedez.
A méz a régi lesz,
Amely a lélek szent porából készül.
Mi továbbadjuk drága örökségül.”
(Reményik Sándor: Elvégeztetett?)
Amikor néhány héttel ezelőtt megszólalt a telefon, és közölték a hírt miszerint, nehéz műtéten esett át az oszi, és mivel a lábadozó állapota nem éppen kielégítő, jó lenne néhány együttérző, bátorító szóban osztozni a fájdalmában – mondta Zsuzsa az osztályfelelős – engem delegálva e könnyűnek egyáltalán nem mondható feladatra, nem akartam hinni a fülemnek! Annál az egyszerű oknál fogva, mivel Orbán István faipari mérnök-tanár, a 70-es években a Csíkszeredai Faipari Szaklíceumban nagyra becsült és szeretett osztályfőnkünk, a későbbiekben pedig tanfelügyelő vidám kedélyű, jó humorral rendelkező, nagy tudású, jógagyakorló, talpig egészséges, sportos alkatú egyéniség volt. Hihetetlennek tűnt, hogy mindannyiunk mentora és példaképe, akire tanulni vágyó, fafeldolgozásban érdekelt nemzedékek figyeltek hosszú éveken át, egyszerűen lebetegedett és kórházba került, ahol képzett sebészek mindent megtettek a megmentéséért, de ezúttal a sors keze és a halálos kór szikéje szabott határt az életének. Vállaltam hát a feladatot, nagyon örült a megkeresésnek és megerősített, hogy minden híresztelés ellenére a körülményekhez képest jól érzi magát, igaz nem jár ki, de minden erejével igyekszik meggyógyulni, felerősödni, s bár a velem való személyes beszélgetést most még nem tudja vállalni, azért biztosít arról, hogy a legközelebb megszervezendő osztálytalálkozón újra együtt leszünk, és boldogan koccintunk majd egy pohár kisüstivel, minden élő csapattársunk tiszteletére, valamint a korán eltávozottak emlékére. Nem így történt.

2020. május 5., kedd

Székelyföldért megmozgatjuk Európát!

HÚZZUNK BELE SZÉKELYEK, MAGYAROK ! AZ NEM LEHET, HOGY 15 MILLIÓ MAGYARBÓL, EGYETLEN MILLIÓ ALÁÍRÓ NE LEGYEN JELEN, AZONNAL, HA KELL !!
A nemzeti régiók létrehozása, nemzeti közösségünk megmaradásának, gyermekeink jövőjének a záloga ! Ha mi nem cselekszünk önmagunkért,senki sem fog értünk síkraszállni !

NÉZZÉTEK MEG A KÖVETKEZŐ LINK ALATTI VIDEÓT ! AZTÁN DÖNTSETEK ! SEGÍTSETEK !
MÁJUS 7.-ÉIG LEHET ALÁÍRNI !


Citizens' Initiative for National Regionsáldottnak érzi magát.
The Szekler perspective regarding our citizens initiative /
A Székely álláspont a polgári kezdeményezésünkkel kapcsolatban.
👍The Vice president of the Szekler National Council gives his thoughts on the importance of the national regions initiative for Europe. 

Útmutató videó a kitöltéshez:  https://www.youtube.com/watch?v=t3xOa0Zyzxc...

2020. március 17., kedd

Isten óvjon székely-magyar testvéreim !

ISTEN ÓVJON, SZÉKELY-MAGYAR TESTVÉREIM,
BÁRMERRE IS ÉLJETEK A NAGYVILÁGBAN !

Bár a világban tomboló gyilkos koronavírus, házaink falai közé parancsolt minket, ma a magyar forradalom és szabadságharc évfordulójának tiszteletére tiszta szívvel és szabadon szárnyaló lélekkel gondolok őseinkre, az 1848-49-ben elesett hőseinkre, és minden jóhiszemű keresztény testvéremre. 
A fotók letűnt idők emlékei, de az érzés, az ünnep, a jó hangulat mai. Márciusi ifjak vagyunk mindahányan, ha 100 éve születtünk, akkor is. 
Áldjon meg bennünket az Úr, vegye oltalmába Magyarországot, Erdélyországot és Székelyföldet, hisz teljesen mindegy kinek a fennhatósága alatt hervadozik vagy bontogatja tavaszi virágait, számunkra ez a szülőföld, ez a haza !
" Hazádnak rendületlenűl
Légy híve, oh magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.
A nagy világon e kivűl
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell." (Vörösmarty Mihály: Szózat)
Erős vár a mi Istenünk ! Békesség Istentől ! Dicsértessék a Jézus Krisztus !

2019. november 29., péntek

Ha kedves az élete, vásároljon mindenki helyi terméket !

Halálhordozó, veszélyes "élelmiszerek" vannak minden szupermarket polcain forgalomban. A háztáji kisgazdaságokról, a tiszta termékeket előallító farmerekről csak a reklámfilmekben lehet hallani, felvételeket látni. A minket körülvevő való világ sokkal állságosabb, alattomosabb és képmutatóbb a valóságnál.
Figyeljetek gyermekeitekre, magatokra és a kedves barátaitokra. Figyelmeztessétek őket, hogy nagy veszély leselkedik ránk az élelmiszer ipar packázásai miatt.

Itt van rá a bizonyíték, melyet tényfeltáró, leleplező újságírók hoztak nyílvánosságra. Ez a film le volt tíltva, nézzétek meg, hogy tudjatok róla, amíg ismét le nem tíltják !

Itt van a link, kattintsatok rá !

https://www.facebook.com/ebredj.hu/videos/2593775107517950/?t=76


Vidáman dolgozni, s fizetést nem kapni !

ABSZURDISZTÁNBAN EZ AZ IGAZI KIHÍVÁS !

Könnyű neked, csak autózgatsz jobbra-balra, furikázol Kőröspataktól Csernátonig, Dálnoktól Gelencéig, minden hónap végén Bukarestbe mész, a hónapot lezárni, a nagy fizetést és a kiszállási díjakat(benzinpénz, nyomtatási költségek stb) bezsebeled, semmiért nem kell aggódnod, a sültgalamb készen a szádba repül. Hisz tudom, az európai alapokból finanszírozott projektek jól fizetnek – mondogatja most már egyre gyakrabban irigykedő, félanalfabéta honfitársam, aki ráadásul rokon is.

Székelyesen fogalmazva, hadd járjon a lepcses szája ! Folyamatosan alkoholos gőzben lebegő agyából nem pattanhat ki a tisztánlátás. Nem várhatom el tőle, hogy több együttérzést tanúsítson. Már-már bosszantó morfondírozása azonban jó ok arra, hogy a hónapok óta zajló projektesemények kapcsán, legalább részleges betekintést nyerjetek.
Lássuk, mennyire könnyű szakértőnek lenni:

2019. november 2., szombat

Egészségünkre káros az 5G távközlési technológia

KÁROS VAGY NEM AZ 5G, NEM TELJESEN EGYÉRTELMŰ !
EGY DOLOG AZÉRT TAGADHATATLAN: AMIÓTA MINDENFÉLE MODERN KÜTYŰ BIZZEG A LAKÁSUNKBAN, AZÓTA MINDANNYIAN SOKKAL INGERLÉKENYEBBEK VAGYUNK !

 IDE KATTINTVA , nézzétek meg ezt a videót:

Sajnos olyan időket élünk, amikor minden pillanatban, minden újdonság piacra dobásánál, résen kell lennünk, akár a róka ! Most például, itt van ez az 5G távközlési technológia, mely világszerte borzolja a kedélyeket.

Ha valóban káros az emberi szervezetre, jobban tesszük, ha elfogadása előtt kissé kételkedünk, és feltesszük a helyénvaló kérdést: feláldozhatjuk ezen ismeretlen kütyük miatt az egészségünket, az életünket? 

Nem ! Nagyon oda kell figyelnünk, mert a fogyasztók globális hülyítése, a pénzimádó, profitorientált világban, erőteljesen megsokszorozódott. 

A pénz bezsebelésére szakosodott iparmágnások számára az ember-, az emberi élet értéke, a XXI. század küszöbén, hírtelen lenullázódott. Közösségünk tagjainak soha nem lehet annyi kidobni való pénze, hogy tiszta és fenntartható környezete, jó közérzete, egészsége, - melyek megteremtésére folyamatosan törekszünk - róvására, a lassan pusztító, láthatatlan halált, az erkölcstelen, etikátlan és telhetetlen gazdasági szereplők által szándékosan félrevezetve, hamis információkkal beetetve, megvásárolja !