2023. július 1., szombat

Megrendelhető előadások

 

MEGRENDELHETŐ ELŐADÁSAINK

Ha meguntátok a kilátástalanság áldatlan állapotát, és szeretnétek egyszer s mindenkorra kiszállni a mókuskerékből, de nem igazán tudjátok, hogy miként lehetséges, hívjátok meg a fiatalok „ügyvédjét”, a nem csak elméleti tudással, de a termelésben és a szolgáltatásokban szerzett több éves gyakorlati tapasztalattal is rendelkező Dr. Főcze Gyula közgazdásztvolt egyetemi oktatót, életstratégiai, gazdasági és befektetési tanácsadót, felnőttoktatási szakértőt és vállalkozót városotokba, közösségetekbe, „családi látogatásra”, egy-egy kávé melletti személyes találkozóra, baráti beszélgetésre. 

Vagy az alábbi témák között válogatva, de akár általatok kitalált, karriertervezési témák megtárgyalására, élő elemzésre vagy csoportos előadásra is invitálhatjátok.

Egy beszélgetés vagy előadás időtartama 2 – 2,5 óra. Megrendelőinknek mindössze a kiszállás költségeit (benzin ára) és 300 lej szolgáltatási díjat kell alkalmanként kifizetniük. Az előadások végén, minden egyes esetben, az érdeklődők számára ingyenes, panaszlevelek, peticiók, kérések és beadványok elkészítésével kapcsolatos tájékoztatást adunk, diákoknak pedig liceumi, egyetemi, mesteri valamint doktori dolgozatok, disszertációk megírásában nyújtunk ingyenes útbaigazítást.

Megrendelhető előadások témái, 2021-ben a következők:

Szolgáltatásaink és áraink

 

            SZOLGÁLTATÁSAINK ARLISTÁJA 2023

Frissítve: 2023. 06. 24

A 2023-as sztendőre vonatkozó szolgáltatásaink árlistája, ugyanazokat az árakat tartalmazza, mint az előző években. 


Ha Romániában vállakozást szeretnétek indítani, de nem ismeritek a hivatali eljárások törvényes lépéseit, vagy meglévő tevékenységeiteket akarjátok fejleszteni, hatósági büntetésektől mentesítve, zökkenőmentesen működtetni, forduljatok hozzánk bizalommal. Megfelelő szakmai ismeretekkel és gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező, hozzáértő közgazdász és jogász szakembereink, minden törvényes alapdokumentum elkészítését vállalják. Külföldiek számára is  érvényes a szolgáltatás. Bármely termelési vagy szolgáltatási ágazatban, termékstratégiai, finanszírozási, humánerőforrás és munkaügyi, pénzügyi, gazdaság-jogi, befektetési, vezetéstudományi, termelési és értékesítési valamint könyvviteli tanácsadással segítünk.


            

Elérhetőségek: europrogress@yahoo.comfoczedoki.phd@gmail.com ,

vagy telefonon: 0752 648 537


Az első ismerkedési és igényfelmérési találkozás, minden kedves 

érdeklődő számára INGYENES !

További kedvezmények: 200 lej fölötti megrendelés esetén 5%, 500 lej fölötti megrendelés esetén pedig 10 % árcsökkentést alkalmazunk.

Amiben tudunk segíteni:
Általános ágazati dokumentumok és szakterületekre lebontott specifikus akták elkészítése.

Ezek részletes listája a következő:

2023. június 29., csütörtök

Megérdemelt elismerés?


NEM DICSEKSZEM, CSAK ÖRÖMMEL TÁJÉKOZTATLAK: SZAVÁNAK ÁLLT A BRITISH LEXIKON SZERKESZTŐK CSAPATA


Ismeretlen számról csörgött rám, néhány perce a mobilom. Nem akartam felvenni, de végül is megtettem.
- A GLS futárszolgálattól hívom, külföldi csomagja van - szólt egy hang.
- Ok. Veszem a személyimet, a pénzt és kijövök a kapu elé. Mennyit kell fizetnem?
- Semmit, és a személyi sem szükséges...
Sejtettem, mi lehet a csomagban, de hogy tényleg ingyen leszállítottak egy gondosan összeállított aranybetűs, értékes példányt a június végére beígért életrajzi lexikonból, még most sem akarom elhinni.

2023. június 23., péntek

Házassági évforduló

 

HÁZASSÁGI ÉVFORDULÓ

Bárhogy is imádtál,
Egyszer csak itt hagytál,
Tudom, nem is te voltál.
Csak a tűz s a lelked lángja,
Költözött egy más világba,
Kihunyt szíved égő vágya.
Üres lett ezért a ház,
Szívemben tombolt a gyász.
Sokáig álltam,
Könnyek közt vártam,
Mindig hittem, visszajőssz.
Vágyaim szálltak,
Semmivé váltak,
S rám borult csendben az ősz.
Ragyogó csillagom!
Van még egy tavaszom,
Jöjj vissza, örömem,
Édenkerti angyalom!
Bármennyire nem hiszed,
Túlsó parta nem viszed,
Itt marad a kedvesed.
S ha ő megy át, hamarabb,
Várva vár, míg ott marad.

Tehetséges unokánk

 TANÁR ÉS TANÍTVÁNYA, MAGORUNK

11 évesen a tehetséges dobosok élvonalában...



Jön a vakáció!

JÚNIUS VAN UJJONGUNK, SZINTET LÉPÜNK, S SZÁRNYALUNK!
Világos színű sportcipőben, indulok útra, s fennebb lépek,
Kék kabátban, ünneplőben, új álmokat dédelgetek !
Ősztől, Magorunk, aki a tanárnő mellett áll, már felső tagozatba megy.
De gyorsan telik az idő!




Az egészséges életért

 KISUNOKÁNK CSEMEGÉJE

Murok, eper, zöldborsó...
Csokimentes, nagyon jó!



2023. június 22., csütörtök

Az értékteremtés folytatódik

 AZ ÉRTÉKTEREMTÉS FOLYTATÓDIK A FELNŐTTOKTATÁSBAN

EZ A VILÁG GYÖNYÖRŰ HELY, ÉG ÉS A FÖLD NEM VESZHET EL!
A múlt évben Kovászna megyében megszüntetett Europrogress Egyesület (ONG), célkitűzéseinek megvalósítása, olyan hiánypótló életre való felkészítési, oktatási tevékenység volt, melynek működtetése létfenntartási és érvényesülési praktikákat kínált elsajátításra és gyakorlati alkalmazásra, az érdeklődő követőknek. Ezért dr. Főcze Gyula, okleveles közgazdász, volt egyetemi oktató, vezetéstudományi és nyugdíjasként is aktív felnőttoktatási szakértő nem engedte kárba veszni ezeket az értékeket és tájékoztató "magántanárként" Profitcentrum név alatt tovább viszi az értékteremtő szolgáltatásokat.
Ezen értékek a következők: gazdasági, szociális, karitatív filantrópiai, pályaorientációs(pályaválasztási) és oktatási tanácsok biztosításával fejti ki tevékenységét, önkéntes segítőtársak, szekemberek, fiatalok, egyetemisták és felnőttek közreműködésével. A jelenleg is aktívan dolgozó szakértő főcélja a továbbiakban is az, hogy a romániai magyar nemzeti közösség tagjai, és a székelyföldi felcseperedő generációk számára olyan életstratégiai, vezetéstudományi, gazdasági, befektetési sikerrecepteket, gazdaságjogi és gazdálkodás-erkölcsi ismereteket, információkat, üzleti szolgáltatásokat és alternatív oktatási programokat biztosítson, melyek alapján sokkal könnyebben kezelik az öngondoskodás, az önmegvalósítás és az életben való boldogulás eszközeit.

Anyagi védettség

HOGY A VÉDETTSÉG BIZTOS LEGYEN, A PÉNZTEREMTŐ ESZKÖZEINK UTÁN KAPOTT BEVÉTELEK, MEG KELL HALADJÁK A KIADÁSAINKAT!

Felemelkedésünk záloga (Sikerakadémia) - nagyon fontos infók
A világ lakosságának 90 százaléka másnak a malmára hajtja a vizet. Rövidre szabott földi életünk során dolgozunk a munkáltató cégtulajdonosoknak, dolgozunk az államnak, túlméretezett adókat fizetünk az államkasszába, robotolunk a vérünket is kiszívó telhetetlen uzsorásoknak, ha létfenntartásunk és fogyasztói igényeink a kölcsönöktől függenek. Márpedig el kell ismernünk, kevés embernek adatott meg az a lehetőség és szerencse, hogy előleg és elszámolás formájában havonta két alkalommal kézbe kapott fizetése önmaga és családja fenntartására elegendő legyen.
Tennünk kell tehát valamit, ami az elszegényedésünket fokozó áldatlan állapotból eljuttat a túlsó partra, és a sorsukkal, anyagi helyzetükkel elégedett, lelkiekben is gazdag emberek közé emel bennünket. Van is erre egy járható út, neve az önmegvalósító vállalkozás. (Vigyázat, a cégalapítás ebben az esetben nem azonos a vállalkozással.) Minden embernek, aki csak teheti, valamilyen vállakozást kell beindítania ahhoz, hogy ne legyen mások kénye-kedvének kitéve. Anyagi biztonságunk és felemelkedésünk legbiztosabb záloga, ha mindannyian saját vállakozásunkkal törődünk. Nem szeretném, ha félreértenék a buzdítást, ugyanis nem azt akarom mondani, hogy hagyják ott az állásukat, és eszeveszetten rohanjanak vállalkozást indítani.

Nehéz dolog a vállalkozás

NEM KÖNNYŰ DOLOG EGY ÉLETKÉPES VÁLLALKOZÁS LÉTREHOZÁSA ÉS MŰKÖDTETÉSE, DE A TUDÁS ÉS A BÁTORSÁG SOKAT SEGÍTHET

INKÁBB LEGYETEK A SAJÁT VÁLLALKOZÁSOTOKBAN KICSI FŐNÖKÖK, MINT MÁSOK CÉGEIBEN NAGY RABSZOLGÁK!
(Sikerakadémia)
Nagy örömünkre szolgál, hogy egyre többen kapcsolódnak be a vitába, melyet az önmegvalósító vállalkozások létrehozásának időszerűsége és megvalósíthatóságának kedvezőtlen körülményei robbantottak ki. Olyan gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező ,,ötletgenerátorok" mondják el véleményüket, akik az induláskor szokásos iroda- és tőkehiány miatt, a városi park padjain rendezték be anno ideiglenes központi irodájukat, és heteken keresztül alkalmuk volt azon csodálkozni, hogy igencsak megrendült környékünkön a munka becsülete. Az ötletes, tömegeket vonzó újsághirdetés százakat mozgatott meg, mint állítja, de amikor kiderült, hogy erdei gyümölcsök begyűjtéséről és felvásárlásáról lenne szó, ahányan jelentkeztek a feladatra, éppen annyian fordítottak hátat vállalkozó kedvű emberünknek. Többszöri próbálkozás után keserűen állapította meg, hogy: a célratörű, önmegvalósító vállalkozások létrehozása elméletileg ugyan lehetséges, de a gyakorlatban bizony másként festenek a dolgok.