2021. március 26., péntek

Dr. Nagy Attila, halálára

FAGYOS SZÉL SÍR SZALOMÉRBAN, ÉGBE SZÁLLT A “SZÉKELY MÁGUS”, HARANG ZENGI SZENTKIRÁLYBAN, NEM LESZ TÖBBÉ EGYÜTT MÁJUS


“Zarathusztra vagyok,
Haragnak-haragja az ellen, ami rossz!
És szent kívánalommal telve
Jóságod, szépséged iránt, -
Te országodnak leszek hű szolgája.
Tekints óh, valómba,
Hogy ezt lelkemből mondom.
Ó, Isten!
Te tudod csak, hogy mi vagy én nekem, -
Hajolj ezért hozzám, szíves szeretettel,
Úgy, ahogy azt tenné barát a baráttal,
Hogy szent igazságod járja át valómat!
Hisz Azt befogadni
Szellemed tanítá az én szellememet.” (fordította Wildner Ödön)


Villámcsapásként zúzta szét a lelkemet, az a hihetetlenül fájdalmas hír, mely szentkirályi Dr. Nagy Attila barátom, hirtelen bekövetkezett haláláról tájékoztatott. Lábaimból elillant az erő, perceken át szólalni se bírtam, torkomban tolongott a fullasztó félelem…mert nem rég találkoztunk, a Sportcsarnok melletti Bertis üzlet előtt, és semmi jelét se mutatta gyengeségnek, betegségnek. Ellenkezőleg. Nagyon lelkes lendülettel a közelmúltban megjelent “Székely Mágus” című könyvének egy dedikált példányával lepett meg, és lelkemre kötötte, hogy föltétlenül szakítsak időt az elolvasására és a véleményezésre.
– Nagy Attila , gépészmérnök? A székelyföldi Shakespeare Ház alapítója, kutatója? A film-, és drámaszakértő akadémikus, aki a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja? Professzor kollégánk, aki a Babeş-Bolyai Tudományegyetem etika és kommunikáció tantárgyak címzetes tanáraként, most vonult nyugálományba? – faggattam rémülten, őrülten kiabálva, a telefonban zokogó, hírközlő barátomat.

2021. március 11., csütörtök

DIÓLIGET - IV. - RÉSZ

 Indul a munka kinn a ligetben

A közel 70 áras területen ember fölötti magasságban lengette a szél a burjánt. Az elhanyagolt, lápos és gondozatlan szántóföld parcellán, de a rét azon részén is, mely magán legelőként szerepelt a helyi községi kataszteri nyilvántartásban, nagyon elszaporodott a gyom és virult rajta mindenféle tüskés bokor. 

Elősszöris ezektől a makacs gaztengerektől, bokroktól kellett mindenképp megszabadítani a megálmodott Dióliget területét, ami kézi erőből igen fárasztó, kis kaszával elképzelhetetlen volt, ezért fel vettem a kapcsolatot régi jó ismerősömmel, K.T.-vel, aki őmaga is egy szép, vidéki családi kisgazdaság tulajdonosa és rendelkezik mindennemű mezőgazdasági munkák elvégzéséhez szükséges gépekkel. U 650-es nagy traktortól, ekéken, boronákon, körkörös gereblyéken, vetőgépen át egészen a krumplipergetőíg, szénabála szállító pótkocsitól a trágyaszoró berendezésig valamint a csillagos tárcsától a körkaszáig. Felhívtam hát telefonon és kértem, kaszálja le nekem ezt a 70 árat, hogy mihamarabb hozzáfoghassunk az álmaink megvalósításához.

2021. március 8., hétfő

JÉGVIRÁGOS NAPSÜTÉSBEN KÖSZÖNTELEK

Nők napjára szeretettel, Minden hölgynek a nagyvilágban !

NŐNAPI KÖSZÖNTŐ

Holdvilágos napsütésben, városszéli kiskertemben,
Csepegő fagy cirógatott, orrom, szájam csókra fagyott!
Mégis, ahogy erőm hagyta, lefotóztam minden szépet,
S "szerelmeim" Nagy Napjára, feltöltöttem én e képet.
Gyönyörű, így alkonyatkor, ahogy a Nap visszatekint,
S közben fenn a magas égen, Hold hercegnő megjelenik.
Drága hölgyek, szerelmeink, hogyha teher otthon ülni,
Dobjátok le maszkotokat, s gyertek ide ünnepelni!

2021. március 6., szombat

DIÓLIGET - III. RÉSZ

Számítógépes, ideiglenes terv is készült a megvalósítandó farmalkotó elemekről, azok elhelyezkedéséről úgy, ahogy az elkövetkező munkanapokon, a megvalósításuk bekövetkezik. 

De, ahogy mondani szokás: "Ember tervez, Isten végez !" Úgy is lett, a képen látható elképzelés nem teljesen a megrajzolt formában került kivitelezésre, a későbbiekben. 

Ahogy azt a továbbiakban megtapasztalhatjuk, az eredeti elképzelésekhez képest, egy igen keveset, minden alaposan átalakult, megváltozott. Mielőtt véglegesíthettük volna a GARDENA kerttervező program segítségével papírra vetett elméleti ötleteket, hozzá kellett látni a természet által gyakorlatban megkövetelt, kötelező munkafolyamatok elvégzéséhez. A további bejegyzések ezen elvégzett részfeladatok lebonyolítását fogják bemutatni, taglalni. 

DIÓLIGET - II. RÉSZ

 Kisgazdaság, hol a fáradt lélek megpihen 

Ahhoz, hogy   az itt mellékelt Google Maps-os felvételen látható, fehér színnel körbe vonalazott telken, az ökofarmos mintára épülő székelyföldi Dióliget, városunk határában a tervezett időszakban létrejöhessen, a következő, kötelező jelleggel megvalósítandó rész célokat tűztem ki:

Az fotón látható területet, vadak és tolvajok elleni védelmet biztosító tüskés élősövénnyel, lepényfa csemetével körbe kerítem. A szállító szerint 8 darab szúrós csemete szükségeltetik egy méterbe, így a telken felásandó, teljes palántasáv beültetését 3000 darab csemetéből meg tudom oldani. Ezek mihelyt felcseperednek és minden egyes  évben  nyírandó lombkoronát képeznek ki, olyan védőfallá alakulnak, melyen sem állat sem ember nem fog tudni áthatolni.

A lepényfa csemetéknek, melyek forgalmazási mérete alíg haladja meg,  a paradicsompalánták méretét, 0,50 lej/1 darab az ára, ami a 3000 darab esetében, mindössze 1500 lejbe került. 370-400 méter kerítés megépítéséhez, éppen megfelelő ár, ha arra gondolok, hogy a lególcsóbb kótaji (Magyarország) vadháló és betonoszlopos kerítés, a hozzám elküldött árajánlat alapján, munkadíjjal együtt 900 000 forintot emésztene fel. Ez barátok között is kb 2900 eurót jelent. Ezzel szemben az 1500 lej kerítésépítésre, hatékony befektetésnek bizonyult. Egyetlen hátránya, hogy az élő-védő zöldfal 3 év alatt nő fel 1,60 méter magasra. Addig gyakran öntözni kell és vigyázni rá.

KERTTERÁPIÁS DIÓLIGET - I. RÉSZ

Dióliget: ahol a kényeztető csend lakik,                                                                                    s a fáradt lélek megpihen !

2019. október 4.-én vásároltam egy 68 áras szántóföldet városunk, Sepsiszentgyörgy közelében, a Szalomérral átellenben, a főúttól 345 m-re, néhány ezer euróért. Azért döntöttem így, mert 2019 őszén olyan kevés hallgató íratkozott be a BBTE Közgazdaság-, és Gazdálkodástudományi Egyetemének városunkba kihelyezett tagozatára, - ahol éveken át tanítottam -, hogy elkerülhetetlenné vált az oktatók létszámának a csökkentése is. A tanszékvezető közölte, nem valószínű a katedrám következő évre történő megtartása, beadtam hát az előrehozott nyugdíjazási kérelmemet, melyet 2020. január 20-ától kezdődően jóvá is hagyott a Nyugdíjpénztár. Mivel aktív munkaviszonyom megszűnt, szükségem volt arra, hogy fizikai erőnlétemet és szellemi frissességemet kifogástalan állapotban megőrízhessem. Ilyen körülmények között számomra mi sem jöhetett volna jobban, mint a szabadtéri terápiás izgés-mozgás, a létfenntartó és egészséges életadó kertészkedés kipróbálása. 

A Zé Bé és felesége tulajdonát képező telekkönyvezett, két parcellás telek ( szántó 3800 nm, és legelő 3000 nm), adomány formájában került a tulajdonomba. Azért volt erre a törvényes adományozási csavarra szükség, hogy ne kelljen a meghírdetéstől számítva 30 napig várni  a nevemre való átvétel lehetőségére valamint újabb 30 napot a katonaság jóváhagyására. Ezt is kérni kellett volna, mivel lőtér van a parcellák közelében. Az egyetlen gyors, és bürokrácia kizáró törvényes áthídalási eljárás, melyet a közjegyző javasolt az, a donáció volt. A közjegyzőnél egykettőre átírták nevemre a parcellákat, én pedig azonnal hozzáfoghattam az organikus élelmiszereket előállító, családi ökofarmocska létrehozásának megtervezéséhez.

2021. január 6., szerda

Ha ti is úgy látjátok, az elmegyógyintézetben, önként jelentkezem !

Az emberek iránt érzett empátiám, őszinte szeretetem a vád!Szabad-e szabadon szárnyalva, felebarátaidat, embertársaidat, baráti szeretettel, őszintén szeretni? Szabad-e, lehet-e lélekből fakadó, - még ha kissé soknak tűnik is, - hömpölyögve áradó méltánylással, együttérző ragaszkodással, égi hatalom (Teremtő Atya) által lényedből vezérelt, szalonképes véleményt formálni, köszönetet mondani a Facebookon például a szülinapodon, jó kívánságokkal téged elhalmozó feleségednek, ismerőseidnek, rokonaidnak, barátaidnak anélkül, hogy a gyanakvó, irigykedő lények hangjai rosszindulatúan megne szólalnának, le ne hurrognának? 
Nem hallucinálok ! Vagy talán mégis? Nem tudom ! De az biztos, hogy ébren vagyok. Hangokat hallok fényes nappal, hangokat hallok az éjszakában. Egyre több hangot hallok a nagyvilágban.                                                                                Értékítéletem, őszinteségem, gyermekes jóindulatom és szerte áramló szeretetem miatt vádaskodnak. És jönnek, és tolonganak, mint a zsákba fogott fájdalmasan fullánkoló darazsak, és ítéleteket susognak, könyörtelenül lesújtanak:
Hang 1: - illetlen dolog saját feleségednek a facebookon megköszönni a születésnapi fáradozásait, a finom ételeket. Minden feleségnek kutya kötelessége hálálkodások elvárása nélkül, ünnepelt férje mellé állni! Törölnöd kell a köszönetnyilvánításból azt a mondatot!- Én nem így látom, de barátságunk kedvéért megtettem.Töröltem!Hang 2: - én nem igazán örülnék annak, hogy a nevemet nyilvánosan kiírják egy bejegyzésbe, és külön köszönetet mondanak a meglepetés tortáért.Gondold csak át, téged hogyan érintene, ha veled ez történne? Én törölném azt a hízelgő köszönet nyilvánítást!

- Töröltem!

2020. november 18., szerda

GYÁSZBAN A SZÍVÜNK, SZOMORÚ A LELKÜNK

ÖRÖKRE ELMENT MENTORUNK, A NEMZET LÁMPÁSA CSILLAGLÉPTÉKBEN ÍLY RÖVÍD AZ ÉLET!


“A léleknek a lélek a hazája.
A magyar lélek dús virágpora
Sírok felett illatoz, lengedez.
A méz a régi lesz,
Amely a lélek szent porából készül.
Mi továbbadjuk drága örökségül.”
(Reményik Sándor: Elvégeztetett?)
Amikor néhány héttel ezelőtt megszólalt a telefon, és közölték a hírt miszerint, nehéz műtéten esett át az oszi, és mivel a lábadozó állapota nem éppen kielégítő, jó lenne néhány együttérző, bátorító szóban osztozni a fájdalmában – mondta Zsuzsa az osztályfelelős – engem delegálva e könnyűnek egyáltalán nem mondható feladatra, nem akartam hinni a fülemnek! Annál az egyszerű oknál fogva, mivel Orbán István faipari mérnök-tanár, a 70-es években a Csíkszeredai Faipari Szaklíceumban nagyra becsült és szeretett osztályfőnkünk, a későbbiekben pedig tanfelügyelő vidám kedélyű, jó humorral rendelkező, nagy tudású, jógagyakorló, talpig egészséges, sportos alkatú egyéniség volt. Hihetetlennek tűnt, hogy mindannyiunk mentora és példaképe, akire tanulni vágyó, fafeldolgozásban érdekelt nemzedékek figyeltek hosszú éveken át, egyszerűen lebetegedett és kórházba került, ahol képzett sebészek mindent megtettek a megmentéséért, de ezúttal a sors keze és a halálos kór szikéje szabott határt az életének. Vállaltam hát a feladatot, nagyon örült a megkeresésnek és megerősített, hogy minden híresztelés ellenére a körülményekhez képest jól érzi magát, igaz nem jár ki, de minden erejével igyekszik meggyógyulni, felerősödni, s bár a velem való személyes beszélgetést most még nem tudja vállalni, azért biztosít arról, hogy a legközelebb megszervezendő osztálytalálkozón újra együtt leszünk, és boldogan koccintunk majd egy pohár kisüstivel, minden élő csapattársunk tiszteletére, valamint a korán eltávozottak emlékére. Nem így történt.

2020. május 5., kedd

Székelyföldért megmozgatjuk Európát!

HÚZZUNK BELE SZÉKELYEK, MAGYAROK ! AZ NEM LEHET, HOGY 15 MILLIÓ MAGYARBÓL, EGYETLEN MILLIÓ ALÁÍRÓ NE LEGYEN JELEN, AZONNAL, HA KELL !!
A nemzeti régiók létrehozása, nemzeti közösségünk megmaradásának, gyermekeink jövőjének a záloga ! Ha mi nem cselekszünk önmagunkért,senki sem fog értünk síkraszállni !

NÉZZÉTEK MEG A KÖVETKEZŐ LINK ALATTI VIDEÓT ! AZTÁN DÖNTSETEK ! SEGÍTSETEK !
MÁJUS 7.-ÉIG LEHET ALÁÍRNI !


Citizens' Initiative for National Regionsáldottnak érzi magát.
The Szekler perspective regarding our citizens initiative /
A Székely álláspont a polgári kezdeményezésünkkel kapcsolatban.
👍The Vice president of the Szekler National Council gives his thoughts on the importance of the national regions initiative for Europe. 

Útmutató videó a kitöltéshez:  https://www.youtube.com/watch?v=t3xOa0Zyzxc...

2020. március 17., kedd

Isten óvjon székely-magyar testvéreim !

ISTEN ÓVJON, SZÉKELY-MAGYAR TESTVÉREIM,
BÁRMERRE IS ÉLJETEK A NAGYVILÁGBAN !

Bár a világban tomboló gyilkos koronavírus, házaink falai közé parancsolt minket, ma a magyar forradalom és szabadságharc évfordulójának tiszteletére tiszta szívvel és szabadon szárnyaló lélekkel gondolok őseinkre, az 1848-49-ben elesett hőseinkre, és minden jóhiszemű keresztény testvéremre. 
A fotók letűnt idők emlékei, de az érzés, az ünnep, a jó hangulat mai. Márciusi ifjak vagyunk mindahányan, ha 100 éve születtünk, akkor is. 
Áldjon meg bennünket az Úr, vegye oltalmába Magyarországot, Erdélyországot és Székelyföldet, hisz teljesen mindegy kinek a fennhatósága alatt hervadozik vagy bontogatja tavaszi virágait, számunkra ez a szülőföld, ez a haza !
" Hazádnak rendületlenűl
Légy híve, oh magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.
A nagy világon e kivűl
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell." (Vörösmarty Mihály: Szózat)
Erős vár a mi Istenünk ! Békesség Istentől ! Dicsértessék a Jézus Krisztus !