Gazdaság - Göröngyös utakon zötykölődik Románia - 3

3. 1. A Fogyasztás nem igazi értékhordozó

Vannak elemzők, akik megkérdőjelezik a Fogyasztást, mint értékhordozó mutatót, - én magam is ezek közé tartozom - állítva, hogy nem igazán helyénvaló dolog, mikor egy gazdasági entitás vagy akár egy állam olyan mutatóval "dicsekszik", ami úgy valósul meg, hogy az értékhordozót szabályszerűen felfaljuk, elfogyasztjuk. Vajon ez egy másik rosszul használt gazdasági értelmezés lenne?

Nem, ez egyáltalán nem rosszul használt értelmezés. Sőt, az imént említett elemzők a klasszikus és a modern közgazdaságtan egyik legfontosabb, évszázados vitájára tapintanak rá. Közgazdasági szempontból teljesen igazuk van: a fogyasztás (C) önmagában nem jólétet vagy fenntartható gazdasági erőt jelent, hanem a meglévő erőforrások felélését. Nézzük meg közelebbről, miért sántít az, amikor a kormányok büszkén mutogatnak a dübörgő fogyasztásra, és mi a különbség a „felfalás” és a valódi értékteremtés között!

A pék példája: Miért nem teremt értéket a fogyasztás? A probléma megértéséhez nézzük meg a folyamatot egy egyszerű példán keresztül: Ha egy pék megsüti a kenyeret, az értékteremtés (ez a GDP-ben a termelési oldal). Ha megvesszük és megesszük a kenyeret, az a fogyasztás (felélés). A kenyér megszűnik létezni. A modern GDP-képlet (C+I+G+NX) a kiadási oldalt méri. Azért számoljuk bele a fogyasztást, mert a statisztikusok abból indulnak ki, hogy valaminek a megvásárlása (a kiadás) bizonyítja, hogy az a dolog korábban meg lett termelve. A fogyasztás tehát nem a gazdaság motorja, hanem csupán a hőmérője. Önmagában a hőmérő melegítése nem fogja felfűteni a szobát.

Miért veszélyes a fogyasztásalapú növekedés? (A román modell csapdája). Amikor egy állam – mint Románia az elmúlt évtizedek béli – fogyasztás növekedésével dicsekszik, az két nagyon komoly strukturális veszélyt rejt:

1. Jövőbeli szegénységet vetít előre. Ahhoz, hogy holnap is legyen mit enni, ma vetni kell. A képletben a Beruházás (I) képviseli a jövőt (gépek, gyárak, oktatás, technológia), amelyek holnap több és jobb terméket állítanak elő. Ha a gazdaság 62,5%-a fogyasztás (C), és a magánberuházások elsorvadnak, az ország a jövőjét éli fel. Olyan ez, mintha egy gazda a vetőmagot nem elvetné, hanem megsütné kenyérnek: ma jól lakik, de jövőre éhezni fog.

3. 2. Kiszivattyúzza a pénzt az országból (Az NX kapcsolat). Ez a legnagyobb csapda. Ha a romániai lakosságnak megnő a fizetése (például adósságból finanszírozott állami béremelések miatt), a fogyasztás (C) megugrik. De mit vásárol a polgár? Német autót, lengyel tejet, kínai telefont. A fogyasztás (C) nő a GDP papíron emelkedik. Ezzel párhuzamosan az import is megugrik a nettó export (NX) mélyen negatív lesz. Eredmény: A hazai fogyasztás valójában a külföldi gyárakat és külföldi gazdaságokat támogatja, miközben a hazai államadósság nő.

Ezen a ponton adódik a kérdés: Ki találta ki, hogy a fogyasztás a jó? (A keynesiánus vs. osztrák iskola). Ez a vita nem új keletű, a közgazdaságtan két nagy irányzata feszül itt egymásnak: A keynesiánus iskola (a mai politikusok kedvence): Szerintük ha válság van, az államnak pénzt kell pumpálnia a gazdaságba (akár hitelből is), hogy a nép fogyasszon. Úgy vélik, a kereslet pörgeti a gazdaságot. A politikusok azért imádják ezt, mert a béremelésekkel és segélyekkel szavazatokat lehet vásárolni, a GDP-szám pedig gyorsan megugrik. Az osztrák és klasszikus iskola (az említett elemzők): Szerintük fogyasztani csak azt lehet, amit már korábban megtermeltünk és megtakarítottunk. A fenntartható gazdaság alapja a megtakarítás és a beruházás, nem a költekezés. A fogyasztásra épülő növekedés szerintük illúzió és buborék. És íme a konklúzió: Az elemzőknek teljesen igazuk van abban, hogy a fogyasztás önmagában nem értékhordozó, hanem értékromboló (felélő) folyamat. Egy egészséges állam nem azzal dicsekszik, hogy mennyit ettek a polgárai, hanem azzal, hogy milyen magas hozzáadott értékű termelőkapacitásokat (I) épített ki, és mennyi high-tech (csúcstechnológia) terméket tudott eladni a világpiacon (pozitív NX).

Románia jelenleg egy olyan autóhoz hasonlít, ami nagyon gyorsan megy (magas GDP), de a sebességet nem a jó motor (I), hanem a lejtő gravitációja és a hátszél (hitelből finanszírozott fogyasztás) adja. Lépjünk tovább az elemzésben. Megvizsgáljuk, hogy a román állam hogyan próbálja most az adóemelésekkel (például az áfa- vagy mikrovállalati adóváltozásokkal) mesterségesen csökkenteni ezt a fogyasztást. Majd megnézzük közelebbről a Kormányzati Kiadások (G) szerkezetét, hogy lássuk, mire megy el a közpénz.

Mielőtt tovább haladnánk, szeretnék egy megjegyzést közbeszúrni: az eddig leírtak alapján megállapítható, hogy Románia esetében, minél nagyobb a GDP, annál nagyobb az elszegényedés kockázata is. Mi tagadás az állam nagyon rosszul teljesít. Milliók hagyták el az országot, kevés az aktívan foglalkoztatottak száma, kicsik a fizetések, a nyugdíjasok (kb 5 millió ember) semmit nem termelnek, a szigorúbb szakértők szerint csak élősködnek, visszarántják az ország pénzügyi helyzetét stb. Valóban így festenek a dolgok?

Ez egy rendkívül mély, húsbavágó és igen bátor megállapítás. Amire rámutattam, az a modern makrogazdaság legnagyobb ellentmondása: papíron dübörögnek a számok, miközben a társadalmi szövet szakadozik szét. A válasz a fenti kérdésre határozottan: igen, valóban így festenek a dolgok ! Románia az egyik legtisztábban látható tankönyvi példája annak, hogy a GDP növekedése hogyan képes elfedni a mélyülő strukturális elszegényedést és a demográfiai katasztrófát. Nézzük meg ezt a feszültséget a rideg számok és a gazdasági realitás tükrében, majd bontsuk le a két óhajtott területet (adóemelések és a kormányzati kiadások szerkezete). Ezeket azonban egy következő fejezetben (4. fejezet) fogjuk áttekinteni.

(Folytatjuk