Jó gazdikra várunk

MEGMENTETTEK, ETTÜNK, ITTUNK, FÉREGTELENÍTVE VAGYUNK, NINDEN ELLEN OLTÁST KAPTUNK - MÁR CSAK JÓ GAZDÁKRA VÁRUNK!!

NÉZZETEK MEG EGYENKÉNT IS !

Járjatok a kedvünkbe, vigyetek el örökbe !

Megmenekült öt kiskutya

MEGMENEKÜLT ÖT KISKUTYA,

SZÁMÍTUNK MAJD JÓ GAZDIKRA!!!

Hamvas haján pózol az ősz, telet kiált az öreg csősz,

Lehullt már a szőlő, körte, paplant terített a földre.

Hegyek hátán zúg az erdő, szelet cibál sok kis felhő,

Párát gyűjtnek ablakaink, dideregnek madaraink.

Bodok falu határában, sír valaki bánatában,

Gyermekeink kíváncsian, megállnak ott: vajon mi van?

Szívük, lelkük majd megszakad, öt kiskutya szembe szalad.

Sírva kérik: segítsetek, vizes tél jön, itt fagyunk meg!

Reszketve és kiéhezve, szenvedtek ők számkivetve.

Hunor fiam s neje Bea, mind az ötöt hazahozta.

Délután a ligetünkbe, új lakókként költöztek be.

Finom kaját, vizet kaptak, saját házban aludhattak.

Másnap mentem, lássam én is, nem ismertek futtak mégis

Szembe velem, méregettek, tapostak le úgy szerettek.

Tegnap délben várt a kertünk, belépni is alig mertünk,

Szaladgáltak, birkózódtak, s házőrzőkként megugattak. 

Délceg és tömzsök

 DÉLCEG ÉS TÖMZSÖK

Erdő szélén, főút mentén

Zsindely tetős kalibák közt,

Hidegségen, Hargitában,

Áldozatos ötvenhatban,

Mikor dúlt a gyilkolás vágy,

A bolsevik oroszokban,

S magyar vér folyt patakokban,

Egy kis házban, két szobában,

Mellé tóldott nagy konyhában,

Pocaklakók anyukában

tervet szőttek, útra keltek,

S Székelyföldre leszülettek.

Mikor ide megérkeztek,

Várták őket, ketten jöttek:

Egyik tömzsi, másik délceg,

Egypetéjű, vidám ikrek!

Délceg elől, Tömzsök hátul,

Tolakodtak nagy vagányul.

De mielőtt földre léptek,

Kicsit össze különböztek.

Nem tudták azt eldönteni,

Első hősként ki jőjjön ki.

Így hát amíg tusakodtak,

Önmagukba gabalyodtak.

Ha most újra srác lehetnék

 HA MOST ÚJRA SRÁC LEHETNÉK

Esik eső, sűrű köd van,

Szívem fáj, mert boldogtalan.

Nem bírja még elviselni,

Elkezdtem már öregedni.

Fáj a térdem, vállam recseg,

Szabados szám, folyton fecseg.

Azt mondja az “öregasszony”,

Nincs már bennem, semmi haszon.

Szegény mátkám, nagyon megunt,

Minden tüzem régen kihunyt.

Úgy elmennék valahová,

Háromkúti hegyek alá…

Hívásodra visszatérek

 Hívásodra visszatérek

Most, amikor minden sarkon, les ránk a halál, Nagyon félek nem kerül el, s egyszer megtalál, Mesterséges vírusokkal elpusztíthat ő, Mentse meg a Szentháromság, ami menthető! Minek nekünk védőoltás, ami nincsen kész! Mégis kérik, követelik, megáll itt az ész!

Ha majd egykor kiválasztott csillagon lakom,

Akkor is az örök fényben, rólad álmodom.

Csillagkapun, égi árkon száguldok hozzád,

S több milliárd napsugárban ölellek majd át.

Szép szerelmem nem engedem soha el kezed,

Csak szólíts és jóban-rosszban itt leszek veled!

Harangszóval üzenhetsz a csillagok közé,

S hívásodra visszatérek kistanyánk fölé.

Csillagkapun, égi árkon száguldok hozzád,

S több milliárd napsugárban ölellek majd át.

Ha majd egykor kiválasztott csillagon lakom,

Akkor is az örök fényben, rólad álmodom.

Csillagkapun, égi árkon száguldok hozzád,

S több milliárd napsugárban ölellek majd át.

Légy a fáklyánk sötét fényben

 Feleségemnek szülinapra

Hatvannégyből negyvenhármat,

Építetted azt a várat, melyben létünk szárba szökött,

S két gyermekünk világra jött. Áldom Istent, s minden napot,

Melyet véled, nekünk adott. Múló évek fogságában,

Béklyós korlát szabadságban, véges időnk bilincsében,

Finom-vegyes együttlétben.

Vedd e csokrot, mezőn szedtem,

Pazar látvány színeiben, szülinapra neked hoztam, 

S szívemet is mellé raktam. Köszönöm, hogy itt vagy velem,

Rossz időkben, jobbik felem. Legyen tiéd minden virág,

Amit termett ez a világ, fogadd el a szívem szavát,

S dolgos kezed imádatát.

                                                                              

Te vagy napunk, szép csillagunk,

Reménységünk, s őrangyalunk. Nélküled a lelkünk üres,

Maradj velünk, ragyogj, szeress. Szelíd fénylény köpenyében,

Légy a fáklyánk sötét éjben. Mintapélda nehézségben,

Gazdagságban, szegénységben. Vezess minket ezer évig,

Boldogságban véges végig.

Megtaláltam új szerelmem

 MEGTALÁLTAM ÚJ SZERELMEM

Napsütötte kertek alatt, pár hónapja megláttalak.

Gyönyörű volt tested, arcod, vérpezsdítő szép alkatod.

Mint a kamasz, ki lázba jön, ha nagy leányt lát a füvön,

Fürdő dresszben, melltartóban, ki lubickol majd a tóban.

Szaladtam, hogy láthassalak, s hogyha tudlak megváltsalak.

Mert szerelmes lettem rögtön, s azóta csak reád költöm,

Minden időm, minden percem, te lettél a nagy kedvencem !

“Első látás szerelem” volt, egész lényem tűzben lángolt,

Szívem tört szét, dobogtatott, szemem perzselt, úgy ragyogott.

S míg a csendben terád vártam, egyik este meg is fáztam.

Esőben és sárban álltam, szerencse, hogy el nem áztam.

Mikor aztán bemutattak, ámultam és bámultalak:

Ily teremtményt sose láttam, nem csoda, ha reád vágytam!

Nem volt pénzem érted adni, hogy tudnálak így megkapni?

Tettem-vettem, gondolkodtam, s egyszer csak megtáltosodtam:

Ha már így meg szerettelek, többé el nem eresztelek.

Törik szakad enyém leszel, megszerezlek, bármit teszel!

Eddig, mindig kértem egyet, vele gyűjtöttem a meggyet.

De most ennél jobb is jöhet, eladom a legelőmet,

És a pénzből, amit kapok, letészem az ajánlatot.

Az nap hű társaddá válok, s ligetünkbe véled járok.

Ősz van újra

 

ŐSZ VAN ÚJRA

Szúrós szellő tarkón legyint,
Ligetünkben ősz van megint.
Málna szára zizeg, nem él,
Földre hullt a sok kis levél.

Ásott földben tücsök szalad,
Eltűnik a rögök alatt.
Nyomában egy giliszta fut,
Bárhogy csapkod, messze nem jut.

Fölötte egy éhes madár,
Köröz, kering s hátára száll.
Elkapja az öreg hernyót,
Uzsonnázik ő is egy jót.

Elnézem a vén vackorfát,
Ledobta a színes ruhát.
Ágai közt kitakarva,
Ül egy fészek árván hagyva.

Pedig nem rég, minden este,                              Üres fészkek, száraz avar,
Sok kis dalnok fészkelt benne.                            Ez maradt, mi mindent takar.
Nyitott szájjal, sírva várta,                                   Messze fent, a hegyek fölött,
Mikor jön a vacsorája.                                         Halad a nyár,  elköltözött.

2021.11.03

Teremtsünk egy új világot

Fekete-Kiss Sándornak

Felkelő nap sugarában, szelíd szellő sóhajában,

Csillagfényben, holdjárásban, létformáló ragyogásban,
Jelenj meg a lélekláncban. Nyisd ki lelked, tárd ki szíved
Emeld fel a dolgos kezed, hangosan vagy gondolatban
Kapcsolódj, a fény áramban. És az atya gyermekeként,
Így imádkozz teremtőként:
 
Atyám, uram, mindenhatóm! Jó fiadként azt akarom,
Számold fel a sötétséget, szenteld meg az emberséget!
Hét milliárd ezt akarja, legyen meg az akarata!
Új világot, igazabbat, műveiben szebbet, jobbat!
Állítsd meg a vírusokat, büntesd meg a gyilkosokat.

EZ A VILÁG NEM VESZHET EL!

 

                   

               

ÉG ÉS A FÖLD, NEM VESZHET EL!
                                             Gyermekeinknek, unokáinknak szeretettel
Nap fia, szép gyermekem,
Add a kezed, és jőjj, most velem.
Lásd, ez itt a föld, az otthonom,
Gyere kövess, megmutatom.
Nézd, ez itt a föld, az ott, az ég,
Magasan fent, a nap ragyog.
Követi őt, neje a hold,
S gyermekei, a csillagok.

Nap fia, szép gyermekem, amíg csak élsz,
Imádd és féltsd, ez a világ, gyönyörű hely,
Ég és a föld, nem veszhet el!

Mindenki rám figyel, föld és a csillagok.
Vigyázni rájuk, nékem kell, testőrük, én vagyok.
Holnap, én elmegyek, kincseim itt hagyom,
Nap fia, szép gyermekem, fogadd el én, neked adom.
Nézd, ez itt a föld, az ott, az ég,
Magasan fent a nap ragyog.
Követi őt, neje a hold,
S gyermekei, a csillagok.