2014. november 15., szombat

Kötelezettségvállalás és siker

A Sikerakadémiában megjelenő ötleteinkkel, javaslatainkkal és tanácsainkkal kapcsolatban naponta érnek kellemes meglepetések. Nagyon sokan méltányolják erőfeszítéseinket, csodálatra méltónak nevezve optimizmusunkat, kitartásunkat és azt a következetességet, melynek következményeként minden szerdán előhozakodunk valami serkentő hatású újdonsággal. Persze, a vélemények, akárcsak a politikában, megoszlanak. Akadnak bőven olyanok is, akik a közvetlen környezetükben lejátszódó jelenségek láttán nem késlekednek megjegyezni: olyan körülmények között, amikor a nemzetgazdaság az összeroppanás szélén áll, családjaink túlnyomó többsége a létfenntartás problémáival küszködik, és félnünk kell, hogy egyik napról a másikra kenyér sem jut asztalunkra, nem helyénvaló az érvényesülés nyugati technikáiról és a nálunk amúgy is lehetetlen meggazdagodás filozófiájáról papolni. És nem tehetünk mást, igazat kell adnunk azoknak, akik belefáradtak már a kormányzati ígérgetésekbe.

Összpontosítsunk a lényegre

Ember legyen a talpán aki mindennel lépést tud tartani, sok energiaráfordítás szükséges, meg kell birkóznunk a beáramló információk sokaságával. Ez is a csúcsra vezető út legfontosabb feltétele, az annyit emlegetett siker egyik titka. Említettük már több esetben, hogy mindannyiunkban lappanganak kiaknázatlan és kihasználatlan értékek, de nem mindig rendelkezünk a megfelelő bátorsággal ahhoz, hogy kilépjünk megszokott korlátaink közül, és kialakítsunk magunk számára és mások örömére egy tántoríthatatlan, szenvedélyes hitet, olyan kibontakoztató hozzáállást, mely nyomatékosan meghatároz bármilyen vállalkozást vagy életeszményt. Már azt is megtanultuk, hogy az efféle hozzáállás kialakítása elhatározás kérdése, mely segít bennünket gondolataink megválogatásában, elménk újraprogramozásában és arra ösztönöz, hogy csak a szabadságunkat, érvényesülésünket és boldogságunkat szavatoló dolgokról vegyünk tudomást. Ehhez persze szükség van még valamire, ami nem más mint az összpontosítás vagy fókuszálás.

2014. november 9., vasárnap

Fogalmazzuk át a múltat !

Összes gondolatunkat mi magunk választjuk meg, gondolataink pedig nagy mértékben befolyásolják hozzáállásunkat. Ez pedig nem más, mint választás, mely későbbi sorsunkat meghatározza. Sorsunk alakulása tehát egyáltalán nem a véletlen következménye. Mindenki maga alakítja, formálgatja, sokak számára példa értékűvé csiszolhatja. A megfelelő válságkezelő technikákkal véget vethet múltja kísértésének és az új körülményeknek megfelelően újrafogalmazza az elmúlt évtizedek eseményeit, fejleményeit oly módon, hogy jelenléte a körülötte lüktető világot és a vele való hasznos kapcsolattartást szavatolja.

A hozzáállás kérdései

A szenvedélyes és sikerekben gazdag élet titkainak tudorai Dale Carnegie-től a mai életmód tanácsadókig egyöntetűen vállalják: a hozzáállás elsődleges fontossággal bír. Norman Vincent Peale ezzel kapcsolatban azt tartotta: „Nem annyira az adott helyzet a fontos, mint inkább az, ahogyan hozzáállunk, mert ettől függ a siker vagy a kudarc.” El kell tehát fogadnunk azt a tényt: mielőtt valakit meggyőznénk, hogy a mi termékünk a legjobb, az általunk biztosított minőség felülmúlhatatlan, a nálunk fellelhető lehetőségek a leghatékonyabbak, vagy a mi ajánlatunk a legjövedelmezőbb, először hozzáállásunkat kell megkedveltetnünk vele. A szakirodalom szerint ugyanis mindenféle kommunikáció használhatósága és pozitív végeredménye kimondottan hozzáállás kérdése. Vásárlóink, szállítóink, alkalmazottaink és üzlettársaink számára sokkal többet jelent a saját hozzáállásunk, mint bármilyen szépen fogalmazott, hangzatos szó.

Kudarc és kritika

Bizonyára mindenki hallott már Edison izzólámpás kísérleteiről, néhány mondat erejéig szeretnénk mégis felidézni kitartó próbálkozásait, hisz példa értékűek a kudarctól való félelemlegyőző módszerei és az a válságkezelő átértékelés, mely felülmúlhatatlan sikerélménnyé alakította sorozatos apró kudarcait. Edisonnal történt, hogy miután száznál is többször ismételte meg az izzólámpa előállításának kísérleteit, egyik szakembere türelmét veszítve kifakadt: nem látja, hogy már százszor megpróbálták és sehol semmi eredmény? Asszisztensével ellentétben, akinek felfogása szerint a négy feltaláló százszor tévedett, Edison így vélekedett: „Szerintem egyik sem volt hiába, sikeresen meghatároztam száz olyan módszert, amely nem célravezető, tehát száz lépéssel közelebb jutottam a megoldáshoz.” E hozzáállásból világosan látható, milyen nagy jelentőséggel bír, ha megtanuljuk átértékelni azt, amit kudarcként szoktunk elkönyvelni. Mert nem olyan fekete az ördög, amilyennek festik.

Hitünk hatalma

Azok számára, akiknek hite van, nem létezik lehetetlen. Amikor hiszünk valamiben, akkor tulajdonképpen abban hiszünk, hogy az illető dolog lehetséges. Minél bizonyosabban érezzük, hogy valami lehetséges, annál erősebb a hitünk. A legcsekélyebb kétely is csírájában megfojthatja a hitet. Meríthetnénk példákat erre az élet bármely területéről, de mivel a sportot mindenki szereti, onnan veszünk. Hitte volna valaki a több mint száz évvel ezelőtti atlétikai versenyek résztvevői közül, egyszer majd képes lesz az ember, hogy az egy mérföldes távot négy percen belül lefussa? A korabeli felfogás szerint „élettani, lélektani és szellemi korlátok miatt lehetetlen, hogy emberi lény négy perc alatt fussa le az egy mérföldet.”

2014. november 7., péntek

Üzleti siker kézműves pralinéval



A Praliné paradicsom fotói, Praliné Zsuzsi blogjáról



Egy német kézműves pralinégyártó kidolgozott néhány különleges pralinéfajtát, és magánszemélyeknek és cégeknek lehetőséget kínál arra, hogy ezekből kollekciót rendeljenek ajándéknak. Lehet rendelni 8, 12, 16 vagy 24 darabos kollekciót az Internetes webboltban egyenként bemutatott pralinéfajtákból. Magánszemélyek részére a kollekciót csodálatosan becsomagolják és az ügyfél kérése szerint karácsonyi vagy születésnapi vagy bármilyen jókívánság kártyát csomagolnak hozzá, és a csomagot postán küldik. Lehet ajándékutalványt is küldetni ajándékba, amellyel a megajándékozott válogathatja össze a kollekciót a neki tetsző pralinékból. Cégeknek vagy azt vállalják, hogy a csomagoláson a cég embléma szerepel, vagy azt, hogy a pralinék tetejére marcipánból elkészítik a cég emblémáját. Magyarországon az óriási forgalmat bonyolító reklámajándék- és cégajándék piacon csak osztrák, svájci és belga édességeket, pralinékat kínálnak, ezért nálunk a céges ajándékcsomagok szinte mind egyformák, és csak külföldi árut tartalmaznak. Ez ellentétes azzal a világpiaci trenddel, hogy az uniformizált globális tömegtermelés korában minden országban nő a fizetőképes kereslet a személyre szabott helyi árukra és szolgáltatásokra.


http://www.pralimio.de/web/alle_pral.125.html